szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A római-parti árvízvédelem, és a Párbeszéd Magyarországért fővárosi képviselőcsoportjának jogállása is téma lesz pénteken a Fővárosi Közgyűlésen, amelyet két elhunyt díszpolgár előtt fejet hajtva kezdtek meg.

Megkezdte munkáját a Fővárosi Közgyűlés pénteken, a testület egyebek mellett a római-parti árvízvédelmi mű továbbtervezéséről, a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatási díjemelés hatályon kívül helyezéséről és a Párbeszéd Magyarországért fővárosi képviselőcsoportjának jogállásáról dönt.

Az ülés egyperces felállással kezdődött, a közelmúltban elhunyt Balázs György okleveles mérnök, professzor emeritus, a műszaki tudományok doktora és Zsíros Tibor kosárlabdázó, mesteredző emlékére, akik mindketten Budapest díszpolgárai voltak.

Tarlós István főpolgármester a napirendi vitában elmondta, hogy – ahogy korábban jelezte – visszavonja a II. kerületi Frankel Leó út átnevezéséről szóló javaslatot, mert egy pártoktól független közösség és egy magánszemély is petíciót juttatott el neki, s látja, hogy nincs egyetértés a kérdésben.

A főpolgármester utalt a római-parti árvízvédelmi művel kapcsolatos Párbeszéd Magyarországért kiáltványára is, szavai szerint "nem szép dolog a svindli", a párt "rövidtávú olcsó politikai haszonszerzésből veszélyt állít elő". Jelezte, hogy óbudai polgármesterként számos árvizet élt meg, a védmű szükségessége megkérdőjelezhetetlen.

Úgy fogalmazott, ha a "sárisápfelsőkajáriakat" a part megmentésére szólítják, akkor csatlakozni fognak, de az Óbudán élők éppen a Városháza előtt tüntetnek a védmű megépítése mellett.

A napirendet 18 Fidesz-KDNP-s igen szavazattal, 15 ellenzéki tartózkodó voks mellett fogadták el.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!