Kint mínusz 14 fok van, kitettek az albérletedből, a papírjaid ott maradtak, munkád nincs. Mit csinálsz? A kérdést a Város Mindenkié csoport (AVM) tette fel a Gólyában a szombati adománygyűjtő partijukon. A „Most te vagy a hajléktalan”-szituációs játékban, ha csak pár perc erejéig is, a játékos kedvűek a saját bőrükön tapasztalhatták meg, milyen az, amikor csak a rendfenntartók jóindulatán múlik, hogy maradhatnak-e éjszakára a fűtött vonatállomáson, ha nincs hová menniük.

A játék közben Balog Gyula, az AVM egy érintett tagja minden helyzethez magyarázatot fűz és tanácsot ad: hol vannak a szállók, milyen papírok kellenek, ki tud segíteni. Rámutat: ne legyenek illúzióink, az éjszakai melegedőkbe alig lehet bejutni, sokszor 130 százalékos a telítettség, ötvenen vagy még többen alszanak egy szobában, a szó soros értelmébe egymás hegyén-hátán. De nappal sem jobb a helyzet: a 2012 óta működő ún. KENYSZI-rendszer alapján (a Központi Elektromos Nyilvántartás a Szolgáltatást Igénybevevőkről elnevezésű rendszer az egységes elektronikus nyilvántartás kialakítása, az ellátórendszer működésének átláthatósága és a jogosulatlan igénybevételek kiszűrése érdekében jött létre – a szerk.) egy nap egy ember csak egy helyen kérhet segítséget.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közleményében azt írja, a rendszer célja, hogy a hajléktalanok mindent egy helyen kapjanak meg, és hogy az ellátórendszerek is csak akkor jussanak hozzá a teljes kvótához, ha minden szolgáltatást elérhetővé tesznek. Csakhogy a gyakorlatban ez nem működik; nincs olyan szálló, ahol egyszerre van fekhely, étel vagy legalább meleg tea, tisztálkodási vagy mosási lehetőség, csomagmegőrzés vagy épp internet, ezért a hajléktalannak választania kell: eszik, vagy kimossa a ruháit, megpróbál az interneten munkát keresni vagy lefürdik- minden egyszerre nem fog menni.

Jobbról Balog Gyula

Város mindenkié

A jelenlegi helyzet senkinek sem jó, ezért az ellátórendszer hiányosságainak kiküszöbölésére, az egyre növekvő hajléktalanság és szegénység enyhítésére új válasz született: a Krízisközpont. 

Csináljunk egy 40 négyzetméteres mobil sátrat a Blahán!

Hudra Móni, a Krízisközpont egyik aktivistája a kezdetekről azt mondta, az egész nagyon kötetlenül indult, barátok álltak össze, akik „összedobták, amijük van.” Elsősorban a kapcsolatai hálójukat. Ebből  lett egy adománygyűjtő buli, ahol Tarr Bélától kezdve Geréb Ágnesen keresztül Akezzdet Phiai-s Závada Petiig mindenki aukcióra bocsátott valamilyen, az alkalomra készült különlegességet. A befolyt összegből és civilek - főleg tárgyi - felajánlásaiból egy nagy, közös sátrat terveznek a Blahán, ahova bárki betévedhet, ha egy tál ételre vagy meleg ruhára van szüksége. De a Krízisközpont ennél sokkal nagyobbat mer álmodni.

A sátorban lenne elsősegély és jogi segélyszolgálat, ingyenkönyvtár és filmklub, állandó és alkalmi programok, de mindenekelőtt rengeteg beszélgetés. Az érintettekkel és bárkivel, akinek véleménye van. A cél, hogy létrejöjjön egy „innovatív tudásbázis”, egy hely ötletelésre, vitára. A Krízisközpont aktivistái ezt már el is kezdték. „Egy független, baráti aktivistacsoport, a Béla Klub minden szombat este ott van a Blahán. Ők főznek, mi segítünk az ételosztásban, aztán mi még kávét és teát is osztunk, hogy a hajléktalanok ott maradjanak velünk beszélgetni. Ezen kívül máshol is interjúzunk velük, de nem csak a hajléktalanokkal, hanem a lakhatási szegénységben, mélyszegénységben élőkkel is, hiszen ők is megjelennek ezeken az osztásokon. Megpróbálhatjuk a Gólyában kitalálni, hogy mire van szüksége annak, aki az utcán él. De igazán az érintettek fogják tudni elmondani az igényeiket. Soroltuk nekik, hogy milyen programokra gondoltunk: jógára, filmklubra, de ők csak mosolyogtak. Először elsősegélyre vagy épp zsebkendőre lenne szükség, mondták, mert nem tudják hova fújni az orrukat, de egy laptop is életet menthet.  Nem győztünk jegyzetelni, nekünk ezek természetes dolgok, eszünkbe se jutottak”- mesélte Móni.

„Az ellátórendszer hálót nem, csak halat tud adni”

A Krízisközpontosok a szociális ellátórendszer tagjaival, szociális munkásokkal, segítőkkel is egyeztetnek, kikérik a véleményüket az ötleteikkel kapcsolatban. A teljes együttműködésnek ugyanakkor fizikai akadályai vannak. „Amiben tudnak, segítenek, de ők is iszonyatosan leterheltek, a saját munkájukat is alig bírják ellátni. A szociális ellátórendszer dolgozóinak sem motivációjuk, sem kapacitásuk, de lehetőségük sincs további segítségre, és mivel pénzügyileg függenek az önkormányzattól és a várostól, inkább csöndben maradnak. Mi függetlenek és rugalmasak vagyunk és szeretnénk együtt gondolkodni azon, hogyan lehet enyhíteni ezen a helyzeten és teremteni egy olyan közeget, ahol emberi módon tudunk segíteni.”- fűzte hozzá Móni.

A szombati beszélgetésen több jelenlevő, a szociális ágazatban dolgozó is megfogalmazta aggályait, de úgy tűnt, a Krízisközpontnak mindenre van reális válasza. Az egyik leghatékonyabb újítás a személyre szabott adományozás. A rászoruló összeállít egy „kívánságlistát”. Ez néha egy „kisrádió, amin bejön a Kossuth”, egy 3-4 négyzetméteres kis lyuk vagy valamilyen alkalmi munka a festő-mázoló végzettséghez. A leggyakoribb kérés persze a ruha és a tartós élelem.

Gyűlik az adomány

Város Mindenkié

A már összeállt csomagokat az aktivisták felcímkézik és a rászoruló kezébe nyomják, hogy ne alakuljon ki verekedés a „te kaptál egy tök jó Nike cipőt, én meg csak egy szakadt farmert”-szituációkból. A felajánlások legtöbbször tárgyi jellegűek, de jelentkezett már olyan hölgy, aki egy anyaotthonban élő 3 kisgyereket vinne el állatkertbe. „Ezeknek az embereknek szűkös a kapcsolati hálójuk, az adományozással ezen is szeretnénk változtatni. Minden esetben felajánljuk, hogy összehozzuk a személyes találkozót adományozó és adományozott között” - mondta Móni.

Bár a sátor létrehozását nem konkrét politikai üzenetnek szánták, de mégis az, hiszen „már önmagában üzenet, hogy ennyi ember van, aki éhezik.” A Krízisközpont tagjai között sokan vannak egykori Hallgatói Hálózat-tagok, nekik van némi tüntetési tapasztalatuk, ugyanakkor a kezdeményezésnek az is a célja, hogy megtalálják a demonstráció leghatékonyabb formáját. Móni úgy fogalmazott, „ez egy kiscsoportos beszélgetés lesz, ami bevonó jellegű. Próbáljuk kitalálni, hogyan tudunk értelmes nyomásgyakorlást kialakítani.” A szervezetnek most kb. 10 aktív szervező tagja van, de Móni szerint sok a bemozdítható szimpatizáns, ami mindenképpen biztató.  „A mi közösségünk jelenleg elég speciális, de szeretnénk „trendivé” tenni a rászorulók megsegítését, sok egyetemistát és más generációkat is megmozgatni.” 

 „Nekünk senki nem csinál egy jó bulit!”

A sátor egy kísérleti héttel kezd március 14. és 21. között, ehhez már megvannak az engedélyek, ugyanakkor Móniék szeretnék hosszútávon fenntarthatóvá tenni és országos szinten elterjeszteni az ötletet. Ehhez várnak bármilyen segítséget, akár 1-2 órás önkéntes munkát, sátorépítést, szervezésben és promócióban való segítséget, játékokat, bútorokat, ugyanis 15-ére egy utcai bulit is terveznek. „Az ételosztásokon általában nyomorhangulat van, de mi jól akarjuk érezni magunkat és lehetővé tenni, hogy az is le tudjon ülni egy asztalhoz és beszélgetni, aki amúgy nem engedheti meg magának, hogy beüljön egy kocsmába vagy kávézóba. Persze az alkoholfogyasztás problémás lehet, de dolgozunk a biztosításon, hogy ne legyen balhé.”

Ezzel kapcsolatban egy utcai akciócsoportot is létre akarnak hozni, akik felhívnák a rendőrök figyelmét arra, hogy ne a hajléktalanokat vegzálják csak azért, mert van náluk kannás bor, amúgy békésen császkálnak csak, hanem figyeljenek azokra, akik részegen randalíroznak, sok esetben éppen a fiatalok bulizók. Az akciónak számos olyan pontja van, amiről csak élesben dől majd el, tud-e működni. De a Krízisközpont szervezői egyetértenek abban, ha ők nem kezdik el, senki sem fogja. „Talán lesz kedvező hatása, talán nem. De ha nem próbáljuk meg, nem tudjuk meg, hogy sikerülhet-e”, mondja a szintén szervező Zsolt. Arra a kérdésre, hogy mit szólnak az ötlethez a hajléktalanok, Móni lelkesen válaszol. „Tetszik nekik, de nem hiszik el. Ezért kell megmutatni, hogy de, igenis működhet ez a dolog.”