„Az új magyar kormány számára a visegrádi országok (V4) együttműködése olyan kitüntetett kapcsolatrendszer, amelyet erősíteni szeretne, és ezt az együttműködést nem gyengíthetik bilaterális konfliktusok sem – mondta Orbán Viktor miniszterelnök – nyilvánvalóan a magyar-szlovák vitákra célozva – kedden délután a lengyel kollégájával, Donald Tuskkal tartott közös varsói sajtóértekezleten” – az MTI 2010-es tudósítását egy kis módosítással négy évvel később is kockázat nélkül lehetne beidézni, ha Orbán Viktor kormányfő megválasztása utáni első külföldi útjáról írunk. A változás mindössze annyi, hogy azóta már Robert Ficóval is látványosan jó a viszony.

A hvg.hu-nak ugyanis több diplomáciai forrásból és a Fideszből is annak adták a legnagyobb valószínűségét, hogy Orbán Viktor első külföldi útja Donald Tuskhoz vezet majd Lengyelországba. Hogy miért? Egyszerűen: ez a leglogikusabb – azon túl, hogy  már "régi barátoknak" nevezik egymást. Brüsszelbe nyilván nem megy – ez nemcsak a Fidesz erősen Brüsszel-kritikus retorikájának mondana ellent, de egy Fidesz-forrásunk szerint már gesztusértéke sem nagyon lenne. Bár José Manuel Barroso bizottsági elnök az elsők között gratulált az újraválasztáshoz a magyar kormányfőnek, a bizottság mandátuma hónapokon belül lejár, az uniós adminisztráció gyakorlatilag ma is béna kacsa állapotban van, leszámítva az EP-választások szervezését. Barrosónak tehát már nem érné meg ilyen gesztusokat tenni.

Cameron? Putyin?

Nézzük a másik „végletet”: miért ne mehetne Orbán Viktor ahhoz a David Cameronhoz, akivel gyakran vállvetve kritizálják az uniós adminisztrációt? Azon túl, hogy információink szerint egyelőre semmilyen Orbán–Cameron-találkozót nem szerveznek, ennek sem lenne pozitív üzenete, hiszen egy májusi látogatáson nehezen lehetne megkerülni az uniós kérdéseket, az elsősorban a kelet-európai munkavállalók okozta brit belpolitikai vitákat, amikkel kapcsolatban igencsak eltérő nézeteket vall a két kormányfő, és a Krím annektálása miatt befagyott orosz kapcsolatok miatt már az atomenergia ügye is kényes téma lenne, pedig ebben egyébként közös a magyar és a brit álláspont. A magyar kormányfő ezen felül egyenesen veszélyesnek minősítette brit kollégája több törekvését egy zárt körű reggelin. Orbán ráadásul tavaly októberben, vagyis annyira nem régen járt Londonban, és mint korábban is megírtuk, a brit diplomáciában nem szokás „csak úgy”, protokollból kétoldalú találkozókat szervezni.

Galéria – nézze meg a két kormányfő legmeghittebb pillanatait

Orbán Viktor és Donald Tusk mindig jól kijönnek egymással - kattintson galériánkért!

MTI / Bruzák Noémi

Berlin? Kizárva. „Orbán Viktor a győzelem ellenére is alárendelt helyzetből tudna csak Angela Merkellel tárgyalni, ezt pedig nyilván nem szeretné” – mondta egy diplomáciai forrásunk, emlékeztetve: a német kancellár nem nagyon szokta visszafogni magát ilyen alkalmakkor még a nyilvános megszólalásaiban sem. Orbán Viktornak amúgy is, minimum vegyes emlékei lehetnek berlini utazásairól. Négy éve például még frissen megválasztott kormányfőként, 2010 júliusában járt Berlinben, ahol azt szerette volna elérni, hogy Németország támogassa a magyar kormányt abban, hogy elérje Brüsszelnél: ne kelljen magát a konvergenciaprogramban ígért 3 százalékos költségvetési hiányhoz tartania. Angela Merkel azonban kerek perec kijelentette a négyszemközti megbeszélés után, hogy ilyen szóba sem kerülhet. A kényes témákat így most sem kerülhetné el Orbán Viktor, akit ráadásul többször is emlékeztettek Berlinből arra, hogy a kétharmados többséggel óvatosan, felelősséggel éljen.

Más jelentősebb fővárosok? (Egy „első útnak” nyilván ilyen helyre kell vezetnie.) Párizsban jelenleg baloldali államfő irányít, akinek ráadásul megvan a maga baja a saját „jobbjával”, Moszkva túl durva lenne, és Paks után nehezen lehetne bárkinek is megmagyarázni, Washingtonba négy év alatt nem jutott el, valószínűleg most sem fog. A skandináv államok soha nem számítottak stratégiai célnak a magyar kormány számára (ráadásul ott minden kormány különösen érzékeny az emberi jogokra), a válsággal küzdő déli államok negatív példaként jelennek meg Orbán beszédeiben.

The winner is...

Vagyis: marad Varsó. A Donald Tuskkal való személyes rokonszenven és a hagyományosan jó lengyel-magyar kapcsolatokon túl számos előnnyel járhat ez az út Orbán Viktor szempontjából. Lengyelország feltörekvő állam, egyre befolyásosabb uniós szinten is, ahol a magyar kormányfőt nyilvánvalóan megfelelő külsőségek között fogadják majd, ráadásul egyszerre lehet vele demonstrálni az atlanti elkötelezettségünket, és hangsúlyozni a régiós együttműködés fontosságát. A magyar kormány kevés világos, és konzekvensen követett stratégiai célja között ugyanis a V4-es együttműködés mindig ott szerepelt.

Orbán Viktor és Donald Tusk egy varsói sajtóértekezleten - kattintson galériánkért!

MTI / EPA / Radek Pietruszka

Donald Tusk több nagyon fontos kérdésben támogatta már eddig is magyar kollégáját. Már négy évvel ezelőtt is Varsó volt a legfontosabb szövetségesünk a költségvetési hiány kapcsán Brüsszellel folytatott, már említett csatározásban, aminek során a magyar kormány azt szerette volna elérni, hogy a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket ne kelljen tekintetbe venni a költségvetési hiány számításakor – igaz, végül is ebben nem jártunk sikerrel. Látványos gesztusokra adott okot Budapesten 2011. július 1-jén a magyar uniós elnökség átadása éppen Lengyelországnak, egy évvel később pedig még a lengyel médiában is viták forrása lett, amikor Donald Tusk arról beszélt, támogatja Orbán Viktort a Brüsszellel folytatott vitáiban. Legutóbb, január 29-én Budapesten találkozott egymással a két kormányfő, ezúttal energetikai ügyekben demonstrálták a kölcsönös támogatást – Magyarország a lengyel palagáz-kitermelés, Varsó pedig az atomenergia mint „tiszta” energiaforrás kapcsán.

A fő kérdés így ma már inkább csak az, hogy Varsó után hol folytatja a magyar kormányfő. Négy éve ugyanis Varsóból egyenesen Brüsszelbe repült, ahol munkavacsorán vett részt a néppárti uniós biztosokkal, másnap pedig Jerzy Buzekkel, az Európai Parlament akkori elnökével tanácskozott, majd Herman van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével, és José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével is tárgyalt. Ez már csak azért sem lehetne megismételni, mert az EP elnöke ma már a német szocdem Martin Schulz, de – mint láttuk – egyelőre szándék sincs rá.