Hiányzó gyerekek: mit kezd a kormány a népességfogyással?

„Az ezeréves magyar állam megszűnése fenyeget”, ha „a következő 10-20 évben nem tudjuk kezelni a népességfogyást” – így nyilatkozott mindjárt a legfőbb állami ünnepet követően az Országgyűlés elnöke. Kövér László szavait – bármennyire szentségtörőnek tűnhettek is azok egy politikus részéről – nehéz volna megcáfolni. Más kérdés, hogy ennyire kendőzetlenül eddig csak a demográfusok szoktak fogalmazni a magyar társadalom jövőjével kapcsolatosan.

Mértéktartó szakértők évek óta ismételgetik, hogy Magyarország lélekszáma fél évszázadon belül akár 7-8 millió főre is csökkenhet. Az ENSZ statisztikusainak egyik hosszú távú prognózisa pedig pár éve arra a következtetésre jutott, hogy 2100-ban esetleg már csupán 5,2 millió lakosa lesz az országnak. A szülőképes korú nők száma néhány évtizeden belül valóban annyira lecsökkenhet itthon, hogy megszűnhet a társadalom reprodukciójának a puszta lehetősége is.

Túry Gergely

Az elmúlt negyed évszázad népmozgalmi adataira visszatekintve az 1996-os és a 2010-es esztendő nevezhető a két legdrámaibb változást hozó időszaknak. A szóban forgó 25 esztendős perióduson belül nem kevesebb, mint húsz olyan év akadt, amikor az élveszületések száma csökkent (az előző naptári évhez képest), ám a visszaesés a máskor „szokásos” 2-3 százalék helyett a Bokros-, illetve a Bajnai-féle „csomagot” követő időszakban 6,1, illetve 6,3 százalék volt. Az akkori megszorításokat a magyar társadalom azóta sem tudta kiheverni – derül ki a népesedési statisztikákból. Hiába állította vissza 2011-ben például szinte maradéktalanul az elődje által 2009-ben elvett családpolitikai juttatásokat a második Orbán-kabinet (újra 3 évre emelve fel többek közt a gyes időtartamát), a születések számát azóta sem sikerült visszatornázni arra a szintre, ahol 2004–2008 között volt, amikor Magyarországon évente 95–99 ezer babát hozott még a gólya. A termékenységi mutató azóta is ott billeg, ahová 2010-ben lezuhant: az élveszületések száma 88–90 ezer körül stabilizálódott.

A minden korábbinál alacsonyabb gyermekvállalási hajlandóságon (1975-ben még 195 ezer újszülött érkezett itthon) ez év elejétől 80 milliárd forintos intézkedéscsomaggal kísérel meg változtatni az Orbán-kabinet. A parlament kiterjesztette például a családi adókedvezményeket az alacsony keresetű gyerekes háztartásokra is. Az intézkedések tényleges hatását ez év utolsó hónapjaitól kezdve lehet majd értékelni. A már 2013 közepén beharangozott családpolitikai kedvezmények hírének is lehetett azonban már valamelyest pozitív hatása. Ez év első felében legalábbis 1282-vel több gyerek született, mint az előző év első hat hónapjában, ami 3,1 százalékos emelkedés. A népességfogyás tényleges megállításához viszont egy teljes nagyságrenddel nagyobb, 40 százalékos növekedésre volna szükség. Az egészséges társadalomszerkezet kialakításához, vagyis a jelenleginél fiatalabb átlagéletkorú népesség „megteremtéséhez” pedig egyenesen az kellene, hogy évről évre 150 ezer csecsemő lássa meg a napvilágot. Az ország előtt álló méretes kihívást jól mutatja, hogy a családi adókedvezmények első etapjának 2011-es meghirdetését követően 88 ezerről mindössze 90 ezerre emelkedett az újszülöttek száma, pedig a csomag a költségvetésnek 180 milliárd forintjába került, Matolcsy György akkori gazdasági miniszter pedig korábban új baby boomot vizionált.

Magyarország ma már világviszonylatban is azon államok közé tartozik, ahol a legkevesebb gyerek születik. A CIA évkönyve szerint a hat kontinens 224 állama közül a termékenységi adatok alapján az ország a 206. helyen áll. Az Európai Unió 28 tagállama között pedig holtversenyben a 23–25. helyet foglalja el. Horvátországban és Csehországban tavalyelőtt például száz szülőképes nőre 151, illetve 145 gyerek jutott, Franciaországban pedig 201 – Magyarországon viszont csak 134. A népesség egyszerű reprodukciójához száz nőnek egyébként átlagosan 210 gyereket kellene világra hoznia élete során.

Túry Gergely

Mi lehet az oka, hogy a születésszám alakulását nemzetstratégiai kérdésnek tekintő Orbán-kormány a jelentős ráfordítások dacára az elmúlt években lényegében csak stabilizálni volt képes az elődjétől megörökölt rendkívül alacsony termékenységi szintet? A stagnáláshoz feltehetően a jobboldali adminisztráció szelektív család- és szociálpolitikája is nagyban hozzájárul. A középosztályt támogatni igyekvő kormánypártok tulajdonképpen csak a munkaerőpiacon aktív, adót fizető rétegek gyermekvállalását óhajtják ösztönözni. Nem kívánják támogatni viszont – ezt fejezi ki a „megélhetési gyermekvállalás” elutasítása –, hogy az elszegényedett rétegek, köztük például a munka nélkül maradt cigányság jelentős tömegei továbbra is fokozottan vállaljanak részt a népesség utánpótlásában. Míg a baloldali kormányok a „nekünk minden gyerek fontos” szlogen hangoztatása közepette a legrosszabb helyzetű rétegek gyermekvállalását is ösztönözték, a mostani hatalom a drámai népesedési mutatók dacára is lemondani látszik a társadalom ezen utánpótlási bázisáról.

Kövér László hétvégi nyilatkozata talán azt jelzi, hogy a 2011-es és a 2014. januári intézkedések után előbb vagy utóbb újabb népesedéspolitikai csomagot fog meghirdetni a kormány. Erre utalt már az is, hogy a nyár elején – 1990 óta először – önálló államtitkárságot állított fel a kabinet a demográfiai helyzet javítása érdekében. A miniszterelnök már évekkel ezelőtt jelezte, hogy e területen sincsenek ellenére az unortodox megoldások. Az alaptörvény vitája során Orbán Viktor például úgy tett, mint aki kifejezetten szimpátiával viseltetik a gyerekek után járó választójog bevezetésének ötlete iránt, amit a „nemzeti konzultáció” során a többség – a kormányfő nagy bánatára – elvetett. Egyre több szó esik újabban arról az elképzelésről is, hogy a nyugdíj összegének meghatározásakor vegyék figyelembe a felnevelt gyerekek számát is.

BABUS ENDRE