Konzervatív értékváltás a liberális Budapesten?

Fellazult erkölcsök, elmagányosodás, vallástalanság, gettósodás, elidegenedés – ezek a modern szociológia negatív sztereotípiái a nagyvárosi élettel kapcsolatosan. Személyesség, természetközeliség, hagyománytisztelet, egymásrautaltság, szertartásosság – ezek pedig a falut és a vidéki életet idealizáló társadalomtudományi patentek. A két különböző, vagy legalábbis gyakorta szembeállított világ értékrendje az utóbbi években azonban itthon mintha kezdene felborulni. A sokáig baloldali-liberális hídfőállásnak tekintett Budapesten nem kizárólag politikai értelemben kezd meghatározó pozícióba kerülni a konzervatív ideológia. A toleráns és „modernista” főváros, amely hosszú évtizedeken át az új és merész életforma-próbálkozások kísérleti terepe volt, az utóbbi időben (ha csak szolid mértékben is) a tradicionális értékek felé látszik némiképp fordulni – legalábbis ez olvasható ki a társadalomstatisztikai adatokból.

A változás meghökkentő, noha már több éve tart. Budapest, ahol sokáig talán a legerősebb szkepszis volt érzékelhető itthon a hagyományos együttélési formákkal szemben, hovatovább a régi erkölcsök egyik támaszává kezd válni. A fővárosban például éppen akkor (az ezredforduló után) kezdtek újra divatba jönni a házasságkötési ceremóniák, amikor vidéken viharos gyorsasággal ábrándultak ki az emberek a sok évszázados múltra visszatekintő társadalmi intézményből. Az ország központjában tavaly szinte ugyanannyi pár zarándokolt el az anyakönyvvezetőkhöz, mint az ezredforduló idején, miközben a megyékben átlagosan 20 százalékkal visszaesett a családi együttélésükre állami áldást kérő nők és férfiak száma. Míg Budán és Pesten százezer lakos közül 450 kötött házasságot tavaly, például Győr-Moson-Sopron és Baranya megyében csak 400-400, Tolnában és Bács-Kiskunban pedig 360-360. Azokban a vidéki körzetekben pedig, amelyeket már hosszabb ideje ijesztő tempóban hagy el a népesség (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg), illetve ahol a lakosság viszonylag elöregedettnek számít (Békés, Nógrád, Somogy, Zala), a lagzik száma a fenti értékeknél is alacsonyabb (310–330).

Esküvői fényképek készülnek a Clark Ádám téren

MTI / Soós Lajos

Nem csupán a házasodási kedv nagyobb valamelyest a vidéki átlagnál Budapesten, hanem a gyermekvállalási hajlandóság is. A legfiatalabb megyéket nem számítva az utóbbi esztendőkben a termékenységi mutató a fővárosban magasabb, mint az ország más körzeteiben, pedig Budapest népessége korosabb a hazai átlagnál. Ennek megfelelően tízezer fővárosi lakosra tavalyelőtt 95, tavaly pedig 92 újszülött jutott, miközben a hasonló arányszám a megyék átlagában 89-89 volt. Nincs szó persze arról, hogy az ország központjában a népesség rohamos fogyása esetleg félbeszakadt volna: az újszülöttek száma Budapesten évente 5-6 ezer fővel még mindig elmarad az elhunytak számától. Míg azonban az ország számos vidékén az utóbbi másfél évtizedben kifejezetten romlottak a termékenységi mutatók (Csongrád megyében tízezer főre a múlt évben csak 81 kisded jutott), Budapesten legalább szolidan növekvő trend érvényesül.

A vallástalanok száma a közhiedelem szerint időtlen idők óta a fővárosban a legmagasabb az országban. E vélekedés az utóbbi évek tendenciái alapján azonban ugyancsak pontosításra szorul. Az ezredforduló óta egyre inkább körvonalazódik ugyanis itthon egy olyan vidéki régió, ahol a vallási tételeket, szertartásokat, magatartásmintákat az életükből kiiktatók aránya legalábbis vetekszik a fővárosiakéval, sőt helyenként jelentősen felül is múlja azt. A Tiszántúl középső részén, nagyjából a Debrecen–Békéscsaba–Szolnok háromszögben a magukat vallásosnak nem minősítő személyek aránya 2011-ben több helyen (Békéscsaba, Szolnok, Orosháza, Karcag, Hajdúböszörmény) meghaladta már a 60 százalékot. Néhány további városban pedig – Túrkeve, Szeghalom, Kisújszállás, Balmazújváros – a lakosságnak több mint a 70 százaléka lépett ki voltaképpen az egyházak fennhatósága alól. Ezek a mutatók a hasonló budapesti adatoknál jóval magasabbak, hiszen a fővárosban a legutóbbi népszámlálás alkalmával az emberek 57 százaléka nem mondta vallásosnak magát.

A hazai életforma-forradalomban évtizedeken át vezető szerepet vitt Budapest lakossága körében bekövetkezni látszó szolid konzervatív fordulat következményeiről szakmai elemzések mindeddig nem láttak napvilágot. Tudományos értékelések és hipotézisek híján egyelőre nem tudni, hogy Budapest esetleg fokozatosan elvesztette-e az országban betöltött korábbi mintaadó szerepét, vagy pedig olyan, lépésről lépésre kibontakozó „életforma-ellenforradalom” első jelei észlelhetők újabban Magyarország központjában, amihez előbb vagy utóbb a különböző vidéki térségek is csatlakoznak majd. Hogy a régi társadalmi normák hosszabb időn át tartó fellazulása nem vezet okvetlenül azok végleges megsemmisüléséhez, arra néhány észak-európai protestáns állam látszik manapság példaként szolgálni. Svédországban és Finnországban, ahol relatíve a legtöbben élnek élettársi kapcsolatban a kontinensen, a házasodási kedv az utóbbi években például élénkülni látszik, s az esküvők száma magasabb volt, mint akár 1990-ben, akár 2000-ben. Norvégiában és Finnországban pedig a válások száma csökken: ma már kevesebb bontóper indul, mint egy-két évtizeddel ezelőtt. A privát élet megkérdőjelezett hitelességű intézményei ellen a beatkorszak idején kezdődött lázadás – amit a beatnemzedék gyermekei vittek végig igazán konzekvensen – az utóbbi időben néhány helyen tehát „lecsengeni” látszik. A házasságkötések száma az európai nagyvárosok közül nemcsak Budapesten mutatott szerény mértékű növekedést az utóbbi években, hanem például Amszterdamban, Berlinben és Stockholmban is.

Az értékrendváltás okai nem biztos, hogy „csak” a korszellem átalakulásával hozhatók összefüggésbe. A magyar főváros népességének összetétele az utóbbi negyed évszázadban olyan jelentős változáson ment át, ami voltaképpen kisebbfajta lakosságcserével ért fel. A várost elhagyó több százezer személy, akik jelentős részben a budapesti agglomerációban alapítottak új otthont, nyilvánvalóan magukkal vitték az értékpreferenciáikat is. A helyükre érkező pár százezer betelepülővel kapcsolatosan legalább négy nagy csoportról lehet beszélni. Az első „légiót” a vidékről (elsősorban a nehéz helyzetű Borsod és Szabolcs megyéből) érkezők tízezrei alkotják, s még náluk is magasabb számban jöttek migránsok Budapestre a határon túli magyarlakta körzetekből (Erdélyből, a Kárpátaljáról és a Délvidékről). Az új telepesek két további csoportja az uniós, illetve az EU-n kívüli (részben harmadik világbeli) országokból érkezett. Ez a sokszínű, többszörösen rétegzett migráns tömeg, amely nélkül a rendszerváltáskor még 2 milliós (jelenleg 1,74 milliós) Budapest lélekszáma ma már talán a másfél milliót sem érné el, nyilván maga is hozzájárult a városban uralkodó értékrend részleges átalakulásához.

Készülődés egy hagyományőrző parasztlakodalom előtt

MTI / Komka Péter

A szóban forgó változások persze meglehetősen viszonylagosak. A házasságon kívül született gyerekek számának 1990 után bekövetkezett gyors növekedése minden más példánál jobban illusztrálja, milyen elsöprő erejű folyamatok erodálják a tradicionális családokat idehaza. Míg a rendszerváltás idején az új magatartásmintákat leginkább toleráló Budapesten született a legtöbb „szerelemgyerek” (a csecsemők 20 százaléka tartozott e körbe), ma éppen a főváros látszik a régi erkölcsi rend egyik „tartópillérének” lenni, noha az újszülöttek között immár Budapesten is 34-35 százalék a szabad párkapcsolatból származó kicsinyek aránya. Mindez úgy vált lehetségessé, hogy a vidéki Magyarországon, ahol sokáig óriási szégyennek számított a „törvénytelen gyerek”, az utóbbi egy-két évtizedben hirtelen tömegessé lett a házasságon kívüli gyermekáldás. Tavaly az újszülötteknek országos szinten már csaknem a fele – 46,2 százaléka – szabad párkapcsolatból származott. Néhány megyében (Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok) pedig ez az arány ma már meghaladja az 55 százalékot is.

A feje tetejére állt a világ: a különböző településtípusok közül ma éppen ott – a falvakban – jön világra házasságon kívül a legtöbb kisfiú és kislány, ahol ez sokáig a legnagyobb gyalázatnak számított. Akik korábban Budapestet bűnös és feslett városként emlegették, ahol rendkívüli módon labilissá váltak a hagyományos erkölcsi normák, ma már tulajdonképpen arról szónokolhatnak, hogy a főváros éppenséggel a régi privát világ intézményeinek az egyik legfőbb védelmezője. Azt még nem tudni, kell-e örülni mindennek.