Valaki végre egyszer nem szigorú vigyázállásban énekelte a Himnuszt, a kormánysajtó máris nekiesett

Az énekesnő Ajsa Luna azzal válaszolt az őt támadó cikkekre, hogy a hazaszeretet vezérelte és autentikus módon szerette volna felköszönteni Magyarországot.

  • HVG HVG
Valaki végre egyszer nem szigorú vigyázállásban énekelte a Himnuszt, a kormánysajtó máris nekiesett

Ajsa Luna énekesnő és dalszerző is fellépett augusztus 20-án a Szent István-napi rendezvénysorozat Műegyetem rakparton tartott könnyűzenei programján, a Road Movie Live-on, ahol a koncertje közben, a színpadon ülve énekelte el a Himnuszt.

A Mandiner „Ennél nincs lejjebb: ülve, cigarettázva adta elő a magyar Himnuszt augusztus 20-án az énekesnő” címmel közölt cikket a témában, az ATV pedig „Hamisan, cigivel a szájában kornyikálta a himnuszt az államalapítás ünnepén Ajsa Luna” címmel jelentette meg anyagát. Mindkét cikkben ugyanarra, a Facebookra feltöltött videóra hivatkoznak, amin valóban egy cigarettát tart a kezében a színpad szélén ülve miközben a Himnusz énekli, bár mondjuk egyszer sem szív bele.

A koncertet Ajsa Luna a „Boldog születésnapot, Magyarország!” köszöntéssel zárta.

Az énekesnő a Telexnek elmondta, hogy bővebben nem nyilatkozna a témában, az Instagramon közzétett történetében szerepel álláspontját. Mint ott leírja, augusztus 20-a alkalmából spontán úgy döntött, hogy az Aludj hófehérke című dala első verzéje helyett elénekli Himnuszt, és hogy közelebb legyen a közönséghez, leült a színpad szélére.

„Nem volt cigi a számban, nem vágtam unott fejet és nem felejtettem el a szöveget sem. Pusztán annyi történt, hogy a nemzeti ünnep alkalmából kissé átszellemülve a saját stílusomban a saját dalom zenei alapjára ráénekeltem egy Himnusz átdolgozást” – írta a kritikákra reagálva. Hozzátette, aki ismeri, tudja, hogy fontos téma számára a hazaszeretet, és semmi rossz szándék nem vezérelte, hogy célja csupán annyi volt, hogy felköszöntse Magyarországot, mégpedig úgy, ahogyan az számára autentikus volt.

Az énekesnő később szintén egy Instagramon köszönte meg a sok támogató, szeretetteljes üzenetet, amit a történtek után kapott. „Ezt is túléljük” – zárta sorait.

A Road Movie Live elnevezésű könnyűzenei programsorozat volt az, ahol a Margaret Island, illetve és a ByeAlex és a Slepp is színpadra lépett volna, ám fellépésüket lemondták.