Megvolt a lengyel elnök első vétója

Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének könnyített feltételeit akadályozta meg.

Megvolt a lengyel elnök első vétója

A szélerőművek témájáról régóta vita folyt, az előző jobboldali és a mostani kormányon belül is voltak nézeteltérések, de végül nemrég meghozták a törvényt, amely szerint 500 méter, tehát a korábbi javaslatoknál kisebb lenne az előírt minimális távolság a szélkerék és a lakóházak között, ezáltal pedig az ország nagy részén lehetővé válna a felállításuk.

A zöldpolitikáért amúgy sem rajongó elnök szerint a lakosság nem támogatja ezt, bár sok önkormányzat az államfő aláírását kérte, mert bevételeket vártak volna a beruházóktól, és azzal érveltek, hogy helyben az érintetteket úgyis megkérdeznék.

Jelenleg a szél segítségével állítják elő az áramszükséglet egyhetedét. A jobboldal inkább a rendkívül drága és veszteséges szénbányászathoz ragaszkodik, bár egy nemrégi vizsgálat szerint Lengyelországban 822 bányász termel meg évi egy millió tonna szenet, míg az USÁ-ban és Ausztráliában ez a szám 100.

Káros tudatlanságot mutat az elnök döntése – jelentette ki Donald Tusk miniszterelnök, akinek nincs elég parlamenti mandátuma a vétó elutasításához. Szerinte emiatt drágul meg a villanyáram, amelynek további árbefagyasztása a megvétózott törvény része lett volna. Nawrocki visszavágott: az árbefagyasztásról szóló részt kivette a szövegből, és a kormány javaslatát szó szerint visszaküldte saját törvényjavaslatként. Ezt a parlament kormánypárti többsége kénytelen lesz megszavazni.

A kormánnyal nyíltan szemben álló államfő teljesíti, amit beiktatásakor ígért: egyrészt nem mindent vétóz meg – nem kevesebb, mint 21, bár többnyire kisebb jelentőségű törvényt máris aláírt –, ugyanakkor benyújtotta saját további törvényjavaslatait adócsökkentésekről, nyugdíjemelésről és a vitatott központi közlekedési csomópontról.

Ezeket a kormány azért ellenzi, mert az óriási hiánnyal (már tavaly meghaladta a GDP 6 százalékát, az idei tervezett hiány 289 milliárd zloty, 28 ezermilliárd forint) küzdő költségvetésből nem telik ezekre. Még akkor se, ha némelyik lépés a kormány korábbi, nem mindig megfontolt ígéretei között is szerepelt – például az szja-mentes összeghatár emelése vagy az áfa csökkentése –, amit az elnök és az őt támogató ellenzék élvezettel dörgöl a miniszterelnök orra alá.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.