szerző:
Kálmán Attila
Tetszett a cikk?

Kispestről, a kunyhóvárosáról elhíresült servúdi erdőből kerültek először hajléktalanszállóra, majd az Utcáról lakásba program keretében egy szociális bérleménybe. A beköltözésre alkalmatlan lakást a helyi önkormányzat adta oda, és civilek újították fel. A program demonstratív jellegű: élesen mutat rá az állami lakáspolitika fájó hiányára.

„Nem vagyunk vademberek, eddig mégis erdőben kellett élnünk” – mondta könnyes szemmel Csorba János, miután a Kispesti Önkormányzat megszavazta, hogy szociális bérlakásba költözhet a hosszú évek óta hajléktalan férfi.

Jánoson és feleségén, Erikán kívül Horváth Sándorné Krisztina is lakásra cserélheti az utcát, ami zöld utat ad leghőbb vágyának: három és fél év után maga mellé veheti négy gyerekét, akiket korábban megoldatlan lakhatása miatt vettek el tőle.

Minden boldogságom ebben a lakásban van. El sem tudom mondani, mit jelent ez nekem

– sóhajtott nagyot Kriszti egy nappal az önkormányzati döntés előtt. Még akkor is alig merte elhinni, hogy hamarosan lezárulhat élete legnehezebb szakasza.

©

A servúdiaknak menniük kell

Kriszti hajléktalansága nem tekint vissza olyan hosszú múltra, mint a Servúdnak is nevezett kúttói-erdői hajléktalantelepé. A ferihegyi repülőtérre vezető út melletti erdős részen tizenöt éven át éltek maguk eszkábálta kunyhókban hajléktalan emberek, egyszerre 15-20-an.

A kispesti erdő lakóinak először a Köki Terminál építkezési munkálatai miatt kellett az erdő egyik szegletéből a túlsó végébe költözniük. Később innen is menniük kellett, miután a terület tulajdonosa felszólította őket, hogy 2015 májusáig hagyják el a kunyhókat.

Ezzel párhuzamosan magánbejelentés alapján az erdészeti hatóság hat családra fejenként 100 ezer forintos bírságot is kiszabott „az erdő jogosulatlan használata” címén. Az erdészeti hatóságnak nem volt jogköre az eljárás megszüntetésére, még ha ők is elismerték, hogy a területen felgyülemlett szemét nagy része nem a hajléktalan lakóknak, hanem az illegális szemétlerakóknak köszönhető.

Az erdőbe régóta kijáró, hajléktalan emberek érdekeit védő A Város Mindenkié (AVM) csoport megoldás után kutatva felkereste a Kispesti Önkormányzatot, hogy a szomszédos Kőbányához hasonlóan ők is indítsanak „elsőként lakhatást” szemléletű programot, amire kis vonakodás után rá is bólintott a kerületi vezetés. A servúdiak ezt a hírt hallva saját kezükkel kezdték lebontani otthonaikat, hogy önként menjenek hajléktalanszállókra.

Szabolcsi szegénységből pesti hajléktalanságba

„A szállónál még a kunyhó is jobb volt” – mesélte a 37 éves Kriszti, aki az Aszódi úti szállóra ment élettársával, miután ott kellett hagyniuk korábbi otthonukat. Ez a „jobb” hihetetlenül hangzik olyan ember számára, aki soha nem került utcára: Krisztit nagyon zavarta, hogy hiába takarít, mégis mindig minden csupa korom volt a fatüzelés miatt, egyszer pedig olyan súlyos kétoldali tüdőgyulladása lett, hogy egy hónapra kórházba került.

A dombrádi származású nő 2012 februárjában érkezett az erdőbe férjével és négy gyerekével. A korábban a borsodi Nagyrozvágyban élő családnak azt követően kellett mennie, hogy valaki könnygázgránátot lőtt a házukba az ablakon keresztül: „Csak egy villanást láttam, aztán mindenütt füstöt” – a rendőrség nem találta meg a tetteseket, de Kriszti komor tekintettel bólint arra a kérdésre, hogy voltak-e a faluban haragosaik.

©

Családjával korábban megromlott a kapcsolata: szülei meghaltak, testvérei meglopták, amikor egyszer hazaköltözött, egyedül ikertestvérével beszél néha. Férje, Sándor találta ki, hogy menjenek Servúdba, ahol távolabbi rokonok éltek.

A korábban idénymunkákból élő család nem talált munkát Budapesten, legfőbb bevételi forrásuk kettőjük rokkantnyugdíja volt. Mindketten százszázalékos rokkantak: Sándor csípőficammal és májbetegséggel küzdött, míg 2014-ben, 38 évesen utóbbiba bele nem halt.

Nem tagadom, hogy ivott. Akkor kapott rá, amikor meghalt az anyja, azt sose tudta feldolgozni

– mesélte Kriszti, aki szintén súlyos egészségügyi problémákkal küzd: asztmája miatt fullad, sérvét hamarosan műtik, és úgy néz ki, kemoterápiára is szüksége lesz, mert annyira daganatos a mája, hogy műthetetlen.

Csak reméli, hogy továbbra is jóindulatú daganatról van szó, ugyanis mióta Pestre került, alig látta orvos, pedig még évekkel korábban, a nyíregyházi kórházban diagnosztizálták betegségét.

Kábítószer és szex a gyermekotthonban

Kriszti a férje előtt a gyerekeit is elveszítette: 2012-ben 9 éves fia úgy belázasodott az erdőben, hogy mentővel kellett elvinni, a mentősök pedig jelezték a gyámügynek a Horváth család helyzetét. A gyerekeket kiemelték a családból, és a Nyírszőlősi Gyermekotthonba vitték őket.

Az akkor 14 éves legidősebb fiú vezényletével a négy gyerek visszaszökött Pestre, ahol azonban gyorsan megtalálták őket, és újra Nyírszőlősre kellett menniük. Itt azonban a nevelők Kriszti elmondása alapján bántották a gyerekeket, miután a II. kerületi Cseppkő utcai otthonba szállították őket.

12 éves lányoknak ki van szívva a nyakuk, sokan meg drogoznak és lopni járnak. Ez normális?

– tette fel Kriszti a költői kérdést, ami alapján érthető, ha évek óta küzd azért, hogy ismét maga mellett tudhassa gyerekeit.

Miközben beszélgettünk a kispesti Kossuth téri piac előtt, odajött 15 éves lánya és 17 éves fia is: „Most is szökésben vannak hivatalosan, de amíg nem jön a határozat, hogy menjenek vissza, addig nincs balhé” – azt viszont szomorúan bevallja Kriszti, hogy lányánál felmerült, hogy javítóintézetbe kerül, nem hozzá.

Kriszti legnagyobb reménységei kisebb – 11 és 12 éves – fiai, akik „négyes-ötös tanulók”, a kisebbik pedig tehetséges focista is emellett, „még külföldön is szokott játszani”. Viszont itt is felsejlik a tragédia: Kriszti véletlenül tudta meg, hogy legkisebb fiát vidékre kellett vinni másfél hétre pszichiátriára, és állítása szerint mindkét fiút „nyugtatókkal tömik, amiket kiköpnek, mert folyamatosan fáradtak tőle”.

„Nagyon hiányzik nekik az apjuk, sokszor szomorúak” – szerinte emiatt kezelik a fiúkat, bár amikor vele vannak, akkor ő nem lát rajtuk semmi bajt. Ráadásul a család régi jó barátját, a cikk elején már említett János testvérét, Bélát elfogadták pótapjuknak: ugyanis Sándor még élete végén feleskette Krisztit, hogy „álljon össze” Bélával. „Egyedül nagyon nehéz lenne. Béla mindig ott volt, amikor bajban voltunk, és nem is verekedős” – kopogta le Kriszti a pad háttámláján.

Az állam nem mutat kiutat a hajléktalanságból

Beszélgetésünk másnapján a rövid vita után teljes egyetértésben szavazta meg a baloldali többségű kispesti képviselő-testület a két család szociális bérlakáshoz juttatását. A fideszes képviselők eleinte aggodalmukat fejezték ki, hogy hajléktalan emberek kapnak lakást, miközben sok kispesti család évek óta vár bérlakásra, de végül ők is az igen gombot nyomták.

Vinczek György, szociális ügyekért felelős alpolgármester emlékeztette őket, hogy hiába nincs lakcímkártyájuk, a servúdiak is évek óta kispesti lakosok. Az viszont való igaz, hogy a kerület bérlakásállománya szűkös az igényekhez képest, de ez nem is fog jobbra fordulni, amíg nincs állami lakáspolitika.

Két olyan lakásról van szó, amiket állapotuk miatt nem is lehetne kiadni

– indokolta Gajda Péter polgármester, hogy miért értelmetlen ezt a programot az önkormányzati bérlakás-gazdálkodás keretei között tárgyalni.

„Nem lehet önkormányzati lakáspolitikáról beszélni, legfeljebb bérleménygazdálkodásról” – erősítette meg Kovács Vera is, aki fontos szerepet játszott a két család bérlakáshoz juttatásában az AVM-ből kinőtt Utcáról Lakásba Egyesület (ULE) alapítótagjaként. A lakhatási ügyről éppen doktoriját író Kovács azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy a hajléktalanpolitika jelenleg nem jelöl ki kiutat:

Annyival intézik el az ügyet, hogy menjenek be a hajléktalan emberek szállókra, de ez nem megoldás.

Az ULE Kőbányán már három éve működik együtt az önkormányzattal: minden évben két lakást újítanak fel szociális bérlakásnak. Ha sikeres lesz a projekt Kispesten, akkor már két kerületben folyhat párhuzamosan a munka, de más önkormányzatokat is megkerestek már. „Kapacitásunk lenne, száznál is több önkéntest tudunk bevonni a lakásfelújításokba” – amire szükség is van, ugyanis hiába van felújítási kötelezettségük saját bérleményeik esetében az önkormányzatoknak, szűkös forrásaik miatt nem ugranak fejest ehhez hasonló projektekbe.

©

A két kispesti lakásra is csak 1-1 millió forintot adtak Kispest költségvetéséből, pedig ennek akár ötszörösére is rúghatnak a költségek. Ezt a nagy különbséget adományokból, önkéntes munkával, terméktámogatással és szponzorokkal töltik ki, de az nyilvánvaló, hogy egy ilyen méretű alapítványi projekt nem oldhatja meg a körülbelül 30 ezer magyar hajléktalan lakhatását.

„Az utcáról lakásba program inkább demonstratív, mint valós megoldás” – mondta Kovács Vera, aki nagyon örülne, ha végre felnyílna az ilyen kezdeményezések hatására azoknak a szeme, akik felelősek a szociális lakáspolitika kidolgozatlanságáért.

A lakásba költözéssel persze nem oldódik meg varázsütésre sem Krisztiék, sem a Csorba házaspár minden gondja. Továbbra is nagyon kevés pénzből kell majd megélniük: az őket segítő önkénteseknek és hatóságoknak is lesz még dolguk bőven. De erre abban a pillanatban biztosan nem gondolt sem Kriszti, sem János, sem Erika, amikor eldőlt, hogy hosszú évek után a karácsonyt az utca helyett már lakásban tölthetik, és esélyt kaptak egy emberhez méltó életre.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!