„A menekülő ember nem hülye"
Európának vendégül kell látnia azokat, akiknek erre szükségük van. De ehhez új, sokkal rugalmasabb állampolgári formák kellenek, és hogy az államok szabadon dönthessenek a befogadás mikéntjéről, a maguk lehetőségeivel élve – mondta a hvg.hu-nak David Held, a Durham Egyetem professzora, a politikai teória nemzetközi hírű kutatója, aki szerint az EU egy kaptafára kezeli (félre) a válságokat.
hvg.hu: Hogy értékeli a menekültválság eddigi kezelését?
David Held: Az európai vezetés mindig is a problémára való lassú reakció jellemezte. Sok tekintetben előre lehetett volna látni a helyzetet, hiszen fokozatosan jutottunk el idáig. 2001-től kezdve a katonai beavatkozások Afganisztánban, Irakban és Líbiában annyira instabillá tették a régiót, hogy egy ponton el kellett indulniuk az embereknek. Ezeknek a háborúknak elvileg az volt a céljuk, hogy elindítsák a rezsimváltást, és lehetővé tegyék a felelős kormányzás létrejöttét a Közel-Keleten. Ehelyett mást sem csináltak, mint hatalmi vákumokat hoztak létre.
hvg.hu: Ez konkrétan hogyan vezetett ekkora tömegek megmozdulásához?
D. H.: A hatalmi vákuumba különböző fegyveres csoportok nyomultak be. Ma Líbiában például szinte semmiféle hatékony kormányzás nincsen, a határokat senki nem ellenőrzi, így aztán a menekültáramlat elindulhatott Afrika különböző pontjairól, de Szíriából és Líbiából is. Moammar Kadhafi, a 2011-ben megölt líbiai diktátor az uralkodása alatt egyezséget kötött a nyugati kormányokkal, hogy távol tartja Európától a menekülteket. Amint viszont elmozdították, nem tartóztatta fel a tömegeket senki. Amikor a különböző bűnszövetkezetek látták, hogy mekkora sikerrel és haszonnal lehet Líbiából az olasz partokhoz csempészni az embereket, egy újabb útvonalat hoztak létre keleti irányban. A magyar–horvát–szerb határnál zajló dráma megmutatja, hogy mennyire képtelen Európa ezzel az egész helyzettel mit kezdeni.
hvg.hu: Hibát követett el Angela Merkel, amikor azt mondta, minden szírnek menekültstátuszt ad, és nincsen felső határa annak, hány embert fogad be az ország?
D. H.: A menekülő ember nem hülye, tudja, ha megnyílik egy határ, az valamikor be is fog záródni, így jobb minél előbb cselekedni. Úgyhogy Merkel nyilatkozata biztos, hogy felgyorsította a beáramlást. Valamilyen szinten meg lehet érteni őt is, hiszen a németek demográfiai helyzete miatt fontos a kérdés számára: az Egyesült Királyság lakossága jelenleg 64 millió, a német lakosság 82 millió. Becslések szerint, ha a jelenlegi trend folytatódik, pár évtizeden belül a britek behozhatják lakosságszámban Németországot.
hvg.hu: Az európai országok egy része, például Magyarország, a népesedési problémáit nem így akarja megoldani, nem akar menekülteket, így azt sem, hogy ezt a kérdést a német elképzeléseknek megfelelően oldják meg.
D. H.: Míg Németország és például Svédország liberálisan állnak a kérdéshez, Kelet-Európa és az Egyesült Királyság próbál szigorú lenni. Az egész teljesen inkoherens, megzavarja a menedékkérőket is, és káoszba löki a különféle tagállami hivatalokat és közigazgatásokat. És nincs ország, aki ezt koordinálja. Maga az Európai Unió az elmúlt két évben semmi másra nem koncentrált, csak arra, hogy kint tartsa a menekülteket. Ez a rendszer körülbelül idén májusig tudott működni, aztán a határok teljesen kormányozhatatlanná váltak. Az inkoherens politikai üzenetek pedig csak adtak még egy lökést a menekülthullámnak. De ne lepődjünk meg ezen. Ha ránézünk a mai Európai Unióra, azt látjuk, hogy az együttműködés a tagállamok között egyáltalán nem működik. Európában az euró teljes egymásra utaltságot hozott létre, ehhez képest az intézményrendszer nem lett hozzáigazítva. A problémákra nemzetállami szinten kellett megoldást találni, akkor is, amikor azok az egész EU-t érintik. Ez vezetett az euróválsághoz, Görögország összeomlásához, és most ugyanez a káosz nyilvánul meg a menekültválságban.
hvg.hu: Ezt úgy érti, hogy ugyanaz a logika vezérli az euróválság és a menekültválság kezelését?
David Held a Durham Egyetem politológia és nemzetközi kapcsolatok professzora, kutatási területe a globalizáció, a demokratikus intézmények változása, valamint a regionális és globális szintű kormányzás mibenléte. Ezt megelőzőleg a London School of Economics-on tanított. Anthony Giddens-szel közösen alapította a Polity Press-t, amely a társadalomtudományok területén a világ egyik vezető kiadójá.
D. H.: Igen, Görögországra eddig sikerrel ráerőltettek egy nagyon restriktív gazdaságpolitikát, amely inkább 1919-re emlékeztet, mint 1945-re, hiszen büntet, ahelyett, hogy újjáépítene. A menekülteket is próbálták kint tartani, amíg össze nem omlott a rendszer. Pedig a második világháború tapasztalataiból kiindulva az egyesült Európát Immanuel Kant Az örök béke című műve alapján építették volna fel: az alapítók úgy gondolták, hogy a hosszan tartó béke csak úgy valósítható meg Európában, ha a nemzetek együttműködnek egy közös cél érdekében. Ez fektette le a béke és a jólét alapjait. Csakhogy az unió alapját jelentő nagy humanitárius értékek soha nem voltak összhangban az egyes tagállamok döntéshozatali mechanizmusaival. Szóval egyik irányból jön a humanitarizmus, a kozmopolitizmus, az integráció és a hatalommegosztás ötlete, a másik irányból meg a tagállamok machinálnak és rángatják a bábokat. Két tagállam játszik itt igazán nagy szerepet: Németország föderális Európát akar, míg Franciaország inkább az államokban hisz, és óvatosan bánik a föderalizálódással, mert úgy gondolja, minél többet felad a nemzeti szuverenitásából, annál erősebb lesz a szélsőjobb. Ezért van az, hogy az EU egy felvilágosult projekt, de egyben az elitek nyomásgyakorlásának eszköze is. Ez az ellentét pedig feloldatlan maradt. Mindez nagyon jól látszódik a menekültválságon is, melyben az Európai Unió intézményei élén állók együttérző, humanitárius retorikát hallatnak, mindeközben a tagállamok meg csak egyre komolyabb korlátozásokat vezetnek be, hogy kinn tartsák a menekülteket. Hamarosan korlátozásokat látunk majd Németországban is, hiszen a németek nem tudnak éveken keresztül százezreket felvenni. Már most látni, hogy változik a politikai helyzet.
hvg.hu: Morálisan van bármi más legitim megoldás, mint menedéket adni azoknak az embereknek, akik most bebocsátást kérnek Európába?
D. H.: Szerintem ezeknek az embereknek a túlnyomó többsége legitim menekült, aki otthon üldöztetésnek van kitéve. Persze van egy-két potyautas közöttük Kelet-Európából, a Balkánról vagy Afrikából, de még ők is rendkívül szegény környezetből jönnek, és a bőrükön érzik, mennyire keményen meg kell küzdeni nap mint nap az életben maradásért. Európa számára az a kérdés, hogy erődítmény akar-e lenni, vagy nyitva marad. Elűz-e mindenkit, vagy lehetővé tesz-e helyette újfajta állampolgársági formákat ezen emberek számára.
hvg.hu: Ez miképp működne?
D. H.: Jelenleg csak két opció van: kizárják a menedékkérőket vagy felveszik őket, ezzel lehetőséget biztosítva nekik arra, hogy idővel teljes jogú állampolgárok legyenek. Szerintem egy ekkora, nem mindennapi válság idején ennél több opcióra lenne szükség: először is kellenének biztonságos útvonalak a migránsok számára, hogy eljussanak olyan helyekre, ahol meghúzhatják magukat egy időre. Aztán kellene valamifajta munkavállalói vízum, vagy átmeneti tartózkodási engedély, ami lehetőséget ad ezeknek az embereknek, hogy biztonságba helyezzék magukat, dolgozzanak, tanuljanak, megkapják a szükséges ellátásokat Európában, majd öt év elteltével meg lehetne egyedileg vizsgálni, hogy elindítjuk-e őket az állampolgárság felé vezető úton, megkezdjük-e a politikai integrációjukat, vagy sem.
hvg.hu: De ezzel nem követjük el ugyanazt a hibát, mint a németek, amikor a hetvenes-hetvenes években csak átmeneti vendégekként tekintettek a törökökre? Ezért meg se próbálták integrálni őket, pedig végül jórészük Németországban maradt.
D. H.: Erre tényleg nagyon fontos figyelni. De most, amikor ennyien vannak úton a világban, és annyira kétségbeesettek, hogy valamilyen úton-módon biztosan bejutnak Európába, újfajta megoldásokra van szükség. Azt hiszem, ki kell mondanunk, hogy Európa nem fog állampolgárságot adni mindenkinek, aki azt akarná. A kérdés csak az, hogy milyen megoldásokat kínálunk erre a helyzetre. Most akkor deportálni akarjuk őket? És ha ezt tesszük, akkor vajon hova? A szíriai háborúba? Vagy Líbiába, ahol fegyveres csoportok azt csinálhatnak velük, amit csak akarnak? A Közel-Kelet geopolitikája annyira instabil, hogy ott helyben nem lehet ezeknek az embereknek lakhelyet találni. Szóval szerintem az lesz a megoldás, hogy Németország és Svédország sokakat felvesz, és állampolgárságot is ad nekik. Talán hasonlóan tesznek a déli tagállamok is, míg az Egyesült Királyság inkább azt mondja, jöjjenek, de aztán menjenek is, és csak nagyon-nagyon kis százalékuknak adja meg majd ténylegesen a lehetőséget, hogy állampolgárrá váljon. David Cameron jelenleg húszezer szíriai menekült befogadására tett ígéretet, ezek azok, akik megkaphatják majd az állampolgárság lehetőségét. De a többieket sem lehet csak úgy magukra hagyni. A már emlegetett Kant is beszél az általános hospitalitásról, a vendéglátás kötelezettségéről, és tekintve, hogy mennyi erőszak történt Európa területén a XX. század első felében, a kontinensnek most erre is emlékezve vendégül kellene látnia azokat, akiknek erre szükségük van. Minden ország a maga módján, a maga lehetőségeivel élve.
hvg.hu: Paul Collier, az Oxford Egyetem közgazdász-professzora úgy érvelt 2013-as Exodus, avagy hogyan változtatja meg a migráció a világunkat című könyvében, hogy a menekülteket arra kellene biztatni, hogy térjenek haza, ha normalizálódott a helyzet, hiszen a távollétükben nem lesz, aki felépítené az országot. Eszerint morális kötelességünk lenne, hogy ne tegyük állampolgárrá azokat, akik menekültként nálunk élnek.
D. H.: Rövid távon nem látom semmi jelét annak, hogy béke lenne majd Szíriában, Líbiában, Irakban, vagy bárhol máshol a térségben. Ebben az egész sötét történetben egy reményforrás van, az, hogy Barack Obama amerikai elnöknek sikerült egyezségre jutnia Iránnal. A Közel-Keleten ugyanis csak diplomáciai úton lehet megoldást találni a problémákra. Egy újabb háború nem vezet sehova, csak ront a helyzeten. A megoldáshoz akkor kerülünk közelebb, ha Iránt és Oroszországot is bevonjuk a párbeszédbe. Nélkülük csak folytatódni fog, ami most megy: erősödik az Iszlám Állam (ISIS) Szíriában és Irakban, a többi környékbeli országban meg mindenfelé ISIS-kópiák ütik fel a fejüket.
hvg.hu: De ha az Iszlám Államot nézzük, nincs már késő ahhoz, hogy kizárlóag a diplomácia útján próbálkozzunk? Nem túl erős ahhoz az ISIS?
D. H.: Utólag mindig könnyebb okosnak lenni és megmondani, mi vezetett a problémához, mint megjósolni, hogy mi fogja majd megoldani azt. Az ISIS egy hatalmi vákumban jött létre, amit a nyugati beavatkozások okoztak, és azt is tudjuk, hogy az öbölállamok rengeteg pénzzel hozzájárultak a létrejöttéhez, így nyilván ha pár dolgot másképp csinálunk a múltban, akkor ma nem lenne ISIS. Azt viszont nem hiszem, hogy feltétlenül el kellene könyvelnünk, hogy már túl késő lenne. Hasonló pusztítást láttunk már a múltban is, amikor Dzsingisz kán milliószámra gyilkolta az útjába kerülő embereket, vagy amikor a civilizált nyugat gyarmatosított. A második világháború borzalmait látva az ember azt gondolhatta volna, innen nincsen tovább, a világ annyira gonosz, hogy ezt csak valamifajta pusztulás vagy világvége követheti, aztán a dolgok mégis normalizálódtak. Semmi nem tart örökké, és ez igaz az Iszlám Államra is. Főleg, ha összeülnek a fontosabb nemzetközi szereplők, hogy közös megoldást találjanak. Persze ez nem hónapok kérdése, hanem éveké, ami azt jelenti, hogy a menkeültáradat sem fog egyhamar elállni.
hvg.hu: Jean-Claude Juncker az unió helyzetéről tartott szeptemberi beszédében már azt mondta, hogy nemsokára jöhetnek a klímamenekültek is.
D. H.: Középtávon szembe kell néznünk majd azzal is, hogy a klímaváltozás negatív hatásai miatt elindulnak az emberek Európa felé, és nem nagyon látom jelét annak, hogy adekvát választ adnánk a közeljövőben az ezt kiváltó problémákra. A párizsi klímacsúcson ugyanazzal a problémával fogunk szembesülni, mint ami az EU jelenlegi bajaihoz vezetett: egyszerűen nincs az a politikai mechanizmus, ami képes lenne egyensúlyozni a nemzeti érdekek között.
hvg.hu: Az ENSZ azt várná a fejlett országoktól, hogy bruttó nemzeti jövedelmük 0,7 százalékát költsék a fejlődő országok problémáinak kezelésére. Viszont nagyon kevés ország hajlandó ténylegesen ennyit áldozni erre a célra.
D. H.: Az Egyesült Királyságban David Cameron nagyon világosan fogalmazott, hogy a fejlesztési együttműködés továbbra is prioritás marad az ország számára. Még akkor is, amikor válságban volt az ország, hiszen tisztában van vele, hogy másképpen nem tudja elejét venni annak, hogy még többen kerekedjenek fel egy jobb élet reményében az Egyesült Királyság felé. A világ hatalmas változásokon ment át az elmúlt évtizedekben. Kínában százmilliók lábaltak ki a szegénységből, rengeteg ázsiai és afrikai ország gazdasága nő és fejlődik rendületlenül, és ezt nem árt tovább ösztönözni fejlesztési pénzekkel. Nem árt segíteni azoknak, akiknél még nem tapasztalható ennyire látványos javulás. De ennél tovább kell mennünk még: például a kereskedelem terén nem szabadna annyira protekcionista politikát alkalmaznunk, hiszen ezzel rontjuk a legszegényebb országok esélyeit, hogy részt vegyenek a globális kereskedelemben.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
