szerző:
hvg.hu

Volt hegesztő, agronómus, fordító, író, államelnök. A háborúban embereket mentett, a forradalom után életfogytiglanra ítélték, és állt azok újratemetésén, akikkel együtt majdnem kivégezték. A magyar történelem legmozgalmasabb századát élte át, aktív részese volt a legnagyobb fordulatoknak, és mindezt íróként hihetetlen plasztikusan tudta elmondani – Göncz Árpád életinterjúját mindenkinek érdemes lenne elolvasni.

Göncz Árpád 1985-ben, majd 15 évvel később Hegedüs B. Andrásnak beszélte el családja, élete addigi történetét, amely az Országos Széchenyi Könyvtár és az 1956-os Intézet Oral History Archívumában teljes terjedelmében elérhető. Az elbeszéléséből nemcsak egy lebilincselően izgalmas életút bontakozik ki, hanem tele van éleslátó megfigyelésekkel és bölcs reflexiókkal.

A család

„A magyar társadalmat megosztó szellemi áramlatok hatására pontosan úgy szóródott a mi családunk, a nagycsalád, ahogyan az egész magyar társadalom. A mulatságos csak az, hogy én úgy voltam a közepén ennek, hogy egyikkel se azonosultam. Azóta se tudok senkivel se azonosulni. Az embereknek általában apakomplexusuk van. Nekem apaiszonyom. Abban a pillanatban, amikor valakinek a lába elé kell ülni, és tisztelettel kell rá feltekinteni, végigfut a hátamon a hideg. Világéletemben szerettem volna valahova tartozni, és sose tartoztam sehova, mert mindig úgy tartoztam valahova, hogy azt belülről bíráltam magamban.”

Családtörténet
Göncz Árpád nagyapja postamesterként került fel Csáktornyáról Budapestre, „klasszikus esete volt a Ferenc József-i rendkívül puritán értelmiséginek, aki nem fogadott el hivatali hintót, hivatali telefont, pedig járt volna neki”. Apja köztisztviselő volt és az ország egyik legjobb teniszoktatója, az anyja dél-erdélyi származású, félig zsidó nagypolgári családból jött, a família Trianon után menekült Pestre. Szülei korán elváltak, Göncz Árpád a nagypapáéknál nevelkedett Budán. A család igazi „k.u.k.”-termék volt, akadt benne stájer, olasz, horvát, zsidó, magyarországi német, „az égvilágon minden, ami átfogja ezt a Kárpát-medencét”.

A II. világháború és a következő évek

A háború legvégén hívják be, megszökik, az ellenállás kötelékébe áll. Lábát egy akció közben meglövik. "Az ostrom végét, az utolsó két hetet a Bors utca 3.-ban csináltam végig a pincében. (...) A keleti front a Városmajor utca volt, Kun páter és a bandája a mellettünk lévő sarokházban grasszált, kidobtak például egy alezredest a III. emeletről mint katonaszökevényt. Volt egy revolverem két tölténnyel, az egyiket Kun páternek szántam, a másikat magamnak, nem fogják megúszni olcsón, de erre már nem került sor."

©

A háború után a Vegyipari Gépgyárban lett hegesztő "Én kaptam a legrosszabb hegesztőpisztolyt, ez volt a tanulópénz. Megkérdezték, milyen iskolám van. Mondtam, jogi doktorátusom, ezen jót röhögtek. Életem legjobb közössége volt, pillanatok alatt bevettek. (…) Ott tanultam meg, hogy egy komoly csoportvezető szakmunkás értelmiségi munkát végez. Munkabeosztás, rajzolvasás, munkaszervezés, mindenki pénzéről gondoskodni korrektül. Ott dolgoztam végig az első sztálini műszakot, ott értem el a sztahanovista szintet, és voltam ötös bérosztályú hegesztő."

„Még nem töltöttem be a harmincat, de már voltam jogász, banktisztviselő, újságíró, ellenálló, pártfunkcionárius és vasmunkás. Később is sokszor megkérdezték, ahhoz, hogy agronómus legyen az ember, miért kell hegesztőnek lenni? A hegesztéshez meg miért kell jogi diploma? (...) Világéletemben kívülálló voltam, tehát mindenhova úgy mentem, hogy nem volt alapja, de ez mind külső kényszer alapján ment végbe. A belső kényszer az volt, hogy jól csináljam, amit csinálok éppen. Az embernek meg kellett állnia a helyét, senki sem szeret lemaradni és szánalmasnak lenni. Fizikummal pedig még bírtam.”

Az 50-es évek eleje

„Ebben az időben már végeztem az agráregyetemet növénytermelési szakon, Gödöllőn, levelezőn. 56-ig elvégeztem négy évfolyamot, és azután valahogy elfelejtettek kizárni az egyetemről. Amikor kijöttem a börtönből (1956 után - a szerk.), és kimentem Gödöllőre a leckekönyvemmel, belenézett a nő és azt mondta: de hiszen magának csupa ötöse van, miért nem folytatta? Mondtam, ezért és ezért. Mire a nő elsápadt, odarohant egy triplafenekű nőszemélyhez, aki kikapta a kezemből az indexet, és azt mondta: Ja, kérem, világot megváltani és tanulni egyszerre nem lehet. Tíz perc múlva be volt pecsételve, hogy az ország összes egyeteméről ki vagyok zárva.”

„A Nagy Imre-beszéd 1953-ban Felsőgödön ért, az anyósoméknál. Hallgattam, aztán egymásra néztünk Zsuzsával, és azt mondtuk, itt most valami új világ kezdődik, mert valaki évek óta először magyarul beszél, és igazat mond. Nem lehetett nem felfogni a dolog jelentőségét.”

1956

„Nyilvánvaló számomra az, hogy a forradalomból forradalom lett, nem az egyetemi hallgatókon, a tábornokokon, az írókon vagy az egyetemi tanárokon múlott, hanem azokon a marginális elemeken, kiscsöveseken meg ipari tanulókon, akiket kisemmiztek, vérig sértettek, és akik nagyszerű ’bulinak’ tartották kezdetben az egészet. De hozzá kell tennem, hogy ezek a srácok, akiknek tulajdonképpen más közük nem volt a politikához, ezt a bulit át tudták alakítani tisztességes belső energiává, rendkívül tisztességesek voltak, és kulturálisan fejlettebben kerültek ki a helyzetből.”

A letartóztatás, per és a börtön '56 után

„1957 májusának végén tartóztattak le, éjszaka a lakásomon, ugyanaznap, amikor Bibó Pistát is. Mellettem ült a kisfiam, amikor jöttek, és házkutatást tartottak. Bevittek a Gyorskocsi utcába, ahol először azt kérdezték, mit hoztam el Sós Jucitól egy kofferban. Fegyvert? Abban bizony csak női alsónemű volt, mondtam, a barátnője melltartója meg bugyogója. Elhitték. Aztán megtudtam, hogy a gyanúsítási csomagban az áll, hogy a népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének alapos gyanújával, aláírás: Biszku Béla.”

Göncz Árpád igazolványképe 1943-44 körül
©

„Alapjában véve megvoltunk. Ami szinte elviselhetetlen volt, a Gyorskocsi utcában alattunk folytak a kivégzések, az udvarban. Olyankor egyfolytában járt a teherautó motorja, és kitettek két-három rádiót az ablakokba. Üvöltették a gramofont vagy rádiót, s mindig a Pancsoló kislány ment. A múltkor valakinek megemlítettem, hogy bennem ez a dal a kivégzések hangulatát kelti. Igen, erre szokták akasztani az embereket, mondtam mosolyogva, amire teljesen kikészült.”

„Akkor láttam, hogy kötélre megy a játék, mikor megvolt előtte az elmeorvosi vizsgálat. A szakértőnek megmondtam, aláírom, hogy épeszű vagyok, nem érdemes az egészet végigjátszani. Amikor mentünk vissza, azt mondta az őr, nem fáj az, ha felkötik az embert, nem rosszabb az, mint egy foghúzás. (…). Nagyon számítottam az ügyvédemre, de Major Ákos rögtön az első ügyvédi beszélőn támadni kezdett. Elmondott mindennek, egyfolytában hajtogatta, hogy a történelem szemétdombjára kerülünk. Az első negyedórában teljesen paff voltam, mondtam, ezt talán bízzuk a történelemre. Ezt mondta Szálasi is, felelte Major. Mire életem legnagyobb hülyeségét kérdeztem tőle: Ön védte Szálasit is? Elvörösödött, és azt mondta, én ítéltem halálra, kérem.”

„Tulajdonképpen egy védőm volt, az ügyész, Kovács János. Furcsa módon valami rokonszenv alakult ki köztünk. Úgy adta fel a kérdéseket, hogy tudjak védekezni, vagy pedig közölte, hogy erre nem kell válaszolni, mert magamagamat nem vagyok köteles vádolni. A tanácselnök egy Borbély nevezetű ocsmány alak volt, a legocsmányabb állat, ami elképzelhető. Egy kistermetű, rosszindulatú ember, aki úgy hirdette ki a halálos ítéletet, hogy a kezét dörgölte közben: vádlott, álljon fel, én magát halálra ítélem, mondta mosolyogva. Nemrég találkoztam vele a buszon. Elkezdtem nézni. A pasas először a helyét kereste, aztán fölugrott, és kiment a busz hátsó peronjára, s hátat fordított.”

1958-59, Kisfogházi fogság

„Annyit még, hogy amióta megvolt az ítéletem, egy percig nem voltam anélkül, hogy ne jelentett volna valaki rólam, de ez engem nem zavart különösebben, mert soha nem volt semmi titkolnivalóm. Úgyis tudták, hogy van-e ceruzacsikkem, tűm, cérnám, más egyebet meg mit mondhattak volna. Úgyhogy számomra egy kulturált besúgó sokkal kellemesebb volt, mint egy kulturálatlan, tisztálkodni nem szerető ember. Aztán meg saját passziójából senki se válik besúgóvá, többnyire a hurkot teszik a nyakába, vagy nagyon szabadulni akar, vagy valami hasonló. Arról pedig nem tehet a bürü, hogy leszakad a tank súlya alatt. A bürüt hiába hibáztatom. Nem volt bennem tehát a besúgókkal szemben semmiféle morális felháborodás vagy indulat.”

Politikáról 1985-ben

„Amit a politikában máig megtanultam: a demokrácia nem jóakarat, nem homlokcsók, nem idill kérdése, hanem intézményrendszeré. És pontosan körülhatárolt hatásköröké, ahol az érdekcsoportok szabad küzdelméből az erősebb érdekcsoport kerül ki, de bármi kisebbségi vélemény mindig jogosult azért, mert holnap többségi véleménnyé válhat. A demokrácia alapkövetelményét, tehát a pluralizmust, a demokratikus intézményrendszert, az emberi energiák fölszabadítását szolgáló szabad vállalkozást és a független személyiség és független gazdasági egység számának a szaporítását ugyanúgy, ahogy már Teleki munkaközösségi koromban, ma is követelménynek érzem. Magamat az ellenzékhez sorolom, de nem érzem kötelezőnek, hogy mindenben negatív véleményem legyen. Függetlennek érzem magam csoportoktól, de nem érzem magam függetlennek a lelkiismeretemtől.”

„Nincs önmagammal konfliktusom. A világgal van konfliktusom, a közérzetem nekem éppúgy nem jó, mint másnak, de úgy érzem, hogy a hátralévő időben is megengedhetem magamnak, hogy a jövőben éljek, és ne a múltban. S ha lesz valamikor öt perc, politikai öt perc Magyarországon, amikor egy formálódó időszakban szükség lesz olyan emberre, aki kommunistával és népivel egyaránt szót tud érteni, és akinek a lapja tiszta, ha kellek, én ott leszek, ha nem kellek, akkor nem.”

Nagy Imre-újratemetés, 1989

„Ott láttam magam előtt a több százezer embert arctalanul, azok után, hogy elhangzott a kivégzettek névsora, minden név egy kalapácsütés az ember szívére és a történelemre. Döbbenetes volt. Ilyen lelki teher még soha nem volt rajtam, mint akkor. Ekkora felelősség sem. Az volt az érzésem, hogy minden kicsúszott a kezemből, itt már minden Isten kezében van, ahogy én is. Hogy valami rettenetesen nagy dolog történik, mint ahogy valóban ez volt az utolsó katartikus pillanat a magyar politikai fejlődésben, ez az áttörés a maga néma erejével és hallatlan fegyelmével.”

Nagy Imre újratemetése
©

Az MDF-ről (1990 körül)

„Az MDF-ben nekem is volt jó néhány barátom, és többeket nagyra becsültem, Kiss Gy. Csabát, Lezsák Sándort például. Nagyon sokra tartottam Antall politikai, taktikai képességeit, mindenekelőtt abszolút szellemi fölényét, debatter készségét. Ugyanakkor kezdettől érzékeltem az MDF-ben egy olyasfajta nemzeti demagógiát, amelyet semmiképpen sem tudok elfogadni, mégpedig nemzeti szempontból nem. Mert azon a címen, hogy a szomszéd országban élő magyarságnak kívánnak segíteni, az érzelmeket felkorbácsolva lényegesen többet ártanak, mint amennyit segítenek.”

Első államelnöki emlékek

(Károly walesi herceg magyarországi látogatásakor) „Mélyen meg voltam indulva, amikor életemben először léptem el a magyar katonai díszszázad előtt, és a magyar zászlóval szembefordulva a Himnuszt hallgattam. A nap rásütött a zászlóra, és egy szép bajszú fiatalember tartotta teljesen mozdulatlanul, behunyt szemmel, amit valahogy jelképesnek éreztem. Sírtam, Zsuzsa zokogott, Diana hercegnő megszorította a kezét.”

„Számítottam arra, hogy meg fog változni a baráti köröm szerkezete, egy csomó ember vissza fog húzódni, mert nem akar dörgölődzni, ugyanakkor százak lesznek majd egyszerre régi jó barátaim, s hogy el fognak halmozni pitiáner kérésekkel. Nagyon nehezen tudtam elviselni viszont, hogy nem járhatok úgy, mint eddig. Harminc évig hordtam kockás inget, volt egy temetési meg egy esküvői nyakkendőm. Most fel kellett öltözni.”

Elnökként amerikai útján a magyarországi antiszemitizmussal szembesítik

„Ezek az amerikai urak - virtigli amerikaiak - főleg azért fogadták el az érvelésemet, mert nem tagadtam a látens antiszemitizmust. Tagadtam viszont, hogy Magyarországon lehetősége volna a szervezett és erőszakos antiszemitizmusnak. Magával a látens antiszemitizmussal kapcsolatban pedig az volt a közös véleményünk, hogy a világon mindenütt van. Senkit nem lehet kötelezni arra, hogy szeresse a zsidókat, de azt meg lehet akadályozni, hogy halomra mészárolják vagy diszkriminálják őket.”

Különbségeik Antall Józseffel, az MDF-kormány miniszterelnökével (1990)

„Arra is rájöttem időközben, hogy ha mi ketten együtt szerepelünk Antall-lal, akkor minden jóindulat ellenére valószínűleg nem erősítjük, hanem inkább gyöngítjük egymás hatását, sőt, ütjük egymást. Én az ő komor hátterén úgy festhetek, mint egy bohóc, ő az én hátteremen meg úgy, mint egy temetkezési vállalkozó. Az egész tárgyalási közelítésünk, az életstílusunk, a magatartásunk, a hatalomhoz való viszonyunk alapvetően más. Az én stílusom a diplomáciai játékszabályok és a tárgyalási protokoll formális elemei ellen szól.”

©

A Fideszről (1990)

„Egy valamit nehezményezek, hogy könyörtelen keménységgel követik a közvetlen pártérdekeiket, mintha nem lennének képesek a köznek vagy az országnak az érdekét a párt érdeke elé helyezni. Viktor akkor is nemet mond, ha utána sem gondol nemet. (...) Kíváncsi lennék, hogy ha a sors olyan helyzetbe sodorja őket, hogy állást kell foglalni döntő kérdésekben, elvileg fognak-e állás foglalni, vagy akkor is az érdekeik fognak diktálni.”

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Végtelen a légitársaságok fantáziája, ha extra szolgáltatásokért kell pénzt kérni

Végtelen a légitársaságok fantáziája, ha extra szolgáltatásokért kell pénzt kérni

Magyarok mentettek életet Mallorcán

Magyarok mentettek életet Mallorcán

Magyar Narancs: 8,5 évet kért Simonka Györgyre az ügyészség

Magyar Narancs: 8,5 évet kért Simonka Györgyre az ügyészség

„Most az a szokás, hogy hamisítják a múltat mindenfelé” – új klippel jelentkezett Bródy János

„Most az a szokás, hogy hamisítják a múltat mindenfelé” – új klippel jelentkezett Bródy János

Már teszteli a Google a funkciót, amivel titokban kereshetünk a térképén

Már teszteli a Google a funkciót, amivel titokban kereshetünk a térképén

Egy rasszista gesztus kezdte ki Justin Trudeau hírnevét

Egy rasszista gesztus kezdte ki Justin Trudeau hírnevét