Hatvan évig bírta, aztán megszaladt a kés
Idős emberek leginkább elszenvedni szokták a bűncselekményeket, nem pedig elkövetni. De akkor hogyan lesz gyilkos egy büntetlen előéletű, hetvenéves emberből, és mi vár rá a börtönben, ami tele van fiatalokkal? Bölcs vezető lesz, vagy őt fogják a legkönnyebben átejteni? És vajon tényleg azért van egyre több idős rab, mert terjed az idősbűnözés? Abcúg a hvg.hu-n.
Andrásban és Roziban látszólag nincs sok közös. Soha sem találkoztak, pedig ha egy helyre születnek, akár iskolatársak is lehettek volna: András 72, Rozi pedig 67 éves. Hosszú és mozgalmas élet áll mögöttük, ezt leszámítva viszont szinte mindenben különböznek. András egy markáns, impulzív figura, aki idős kora és szívbetegsége ellenére sem vesztett a dominanciájából. Megjárta Amerikát és Vietnamot is, alig bírja összeszámolni, hány felesége volt, és ha nem szorulna járókeretre, bizonyára a jég hátán is megélne.
Rozi éppen az ellentéte: egész életében ki sem mozdult a borsodi szülőfalujából, hajnaltól napnyugtáig dolgozott a földeken, közben elvégezte a házimunkát, és felnevelt két gyereket. Közel sem olyan beszédes, mint András, és a társasági élet helyett inkább a nyugalmat keresi. Az életkorukon kívül mégis van valami, ami összeköti őket: András és Rozi is elmúlt hatvan, amikor hosszú évekre börtönbe zárták őket. A nő a férjét ölte meg, a férfi pedig késsel támadt a fia feleségére, pedig korábban egyikük sem volt büntetve. Mi történhetett?
A gyilkossági kísérlethez haza kell költözni
“Eddig forrt bennem” – válaszolta András, amikor azt firtattuk, hogyan került a kezébe az a 26 centis halfiléző kés, amivel aztán hason szúrta a menyét, és a bíróság szerint csak a véletlenen múlt, hogy nem okozott vele halálos sérülést. “Ha magát is így kiforgatták volna a pénzéből, mint engem, akkor nem csodálkozna” – mondta a férfi, aki 2002-ben tért haza Amerikából szülővárosába, Bajára. “Ez a legszebb város. Imádok korzózni, imádom a strandot. Itt születtem, itt is halok meg” – vallja András, ezért miután évtizedeket húzott le Floridában építési vállalkozóként és belsőépítészként, tengeri konténerekre pakolta minden holmiját a mosógéptől a szárítóig, hogy idehaza töltse a nyugdíjas éveit.
A Kádár-rendszerben segédmunkásként dolgozó András a feleségét és a fiát hagyta itthon, amikor 1969-ben disszidált, először Olaszországba, majd onnan az Egyesült Államokba. “Palermóban dolgoztam az egyik bányában, de nem bírtam ki, tovább akartam állni. Eredetileg Dél-Afrika volt a cél, de oda akkor éppen nem lehetett regisztrálni, ezért Svédország és Amerika között kellett választanom. Azt kérdeztem: mikor lehet utazni? Mire közölték, hogy a svédekhez 2-3 hét múlva, Amerikába pedig a jövő héten. Hát Amerikát választottam” – kezdte a férfi.
Sosem gondolkodtam túl sokat
– mondta magáról András. Nem gondolkodott akkor sem, amikor Vietnamba ment harcolni az amerikai hadsereg felderítőjeként, és akkor sem, amikor New Jersey-ből Miamiba költözött, pusztán azért, mert elege lett az esténként csapdlecsacsizó kollégáiból, és attól félt, hogy ő is a kocsmapult alatt végzi, akár a többi 56-os zsivány. “Kimentem a reptérre, mondom, hova megy a következő járat? Azt mondják, Miamiba. Hát, akkor oda kérek egy jegyet. Két és fél óra múlva leszálltam, hívtam egy taxit, és a legközelebbi magyar vendéglőbe vitettem magam. Egyetlen volt a városban, a mellette levő hotelben szálltam meg” – mesélte.
Ez persze mind regénybe illő, de még ha igaz is, hogy jön ide a gyilkossági kísérlet? – kérdezhetnénk joggal, hiszen azért még senkit sem zártak a szegedi Csillag nagyfai épületébe, mert hozott életében néhány meggondolatlan döntést, és elfogyasztott öt-hat feleséget. Ahhoz, hogy András élete rossz fordulatot vegyen, nem kellett Vietnamba, de még csak Floridába sem utaznia: haza kellett jönnie az imádott szülővárosába, a halászlevéről híres Bajára, ahol mi sem egyértelműbb, mint hogy az ember halfilézőt hord az oldaltáskájában.
Ittam két fröccsöt, és felcukkoltam magam
“A vádlott odalépett az ajtóban álló sértetthez, közölte vele, hogy meg fogja ölni, majd a kést ún. hüvelykujji pengetartással fogva, egyenesen előre döfve a sértettet hasba szúrta” – ez már a Kecskeméti Törvényszék 2013-ban hozott ítéletének egy részlete, amely Andrást hat év börtönbüntetésre ítélte. “Amikor hazaköltöztem, az itthon élő fiam segítségét kértem. Nem ismertem a magyar törvényeket, nem tudtam, hogyan lehet házhoz jutni, de a pénzem megvolt rá” – mondta. Bár a bíróság nem foglalkozott részletesen az anyagi vitákkal, András szerint a fia átejtette őt, kisemmizte a vagyonából, később pedig hiába kért volna tőle kölcsön, nem akart adni neki.
Évek teltek el úgy, hogy András és a fia alig szóltak egymáshoz, az apa azonban végig a menyét hibáztatta, hiszen szerinte ő hordta otthon a nadrágot, és ő fordította ellene a fiát. 2012-ben egy áprilisi napon András végleg besokallt, és miután ismét nem kapott kölcsön a fiától, a halfiléző késsel hason szúrta a a fia feleségét. A nyakát is megszúrta volna, ha a nő nem tud elmenekülni. András ekkor sem gondolkodott túl sokat.
“A bíróság nem vette figyelembe, hogy hirtelen felindulásból történt. Ittam két fröccsöt, felcukkoltam magam, ekkor jött ki a feszültség” – mondta András. A bíróság viszont úgy látta, a gyilkossági kísérlet előre tervezett volt, hiszen aznap a Facebookon is megfenyegette a házaspárt, sőt röplapokat készített az őt ért sérelmekből, amiket szétszórt a bűncselekmény helyszínén.
Külföldön egyre több időst fülelnek le
“Az agresszív hajlam az életkor előrehaladtával csökken, de persze vannak kivételek” – mondta Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) Bűnözéskutatási és Elemzési Tudományos Osztályának vezetője. Mindezt az adatok is alátámasztják. Az OKRI egy kutatásban a 2000 és 2012 közti, több ember sérelmére elkövetett emberöléseket vizsgálta, amiből az derült ki, hogy a legtöbb tettes (32,8 százalék) a 20-29 éves korosztályból kerül ki, miközben csak tíz (4 százalék) hatvan év feletti tettest találtak. Az áldozatok közt viszont már jóval több idős volt: a sértettek 19,4 százalékát a 60 év felettiek tették ki.
Nemzetközi szinten azonban úgy tűnik, az időskori bűnözés egyre gyakoribb jelenség. A Bloomberg májusban arról írt, hogy Angliában, Hollandiában és egyes ázsiai országokban is egyre több idős követ el bűncselekményt, ide értve a bolti lopástól a gyilkosságig mindent. Dél-Koreában például 2011 és 2013 között 40 százalékkal nőtt a 65 év fölöttiek által elkövetett erőszakos bűncselekmények száma. A lapnak nyilatkozó brüsszeli pszichológus szerint a fejlett országokban az idősek egyre jobban törődnek a saját gazdasági és társas igényeik kielégítésével, ami olykor bűncselekményekhez vezet. De a bűncselekményt okozhatja az elmagányosodás és az időskori szegénység is.
Nagy szerint Magyarországon egyelőre nincs szó ilyen tendenciáról. “Öregszik a társadalom, egyre magasabb az átlagéletkor, ezért ez természetes változás. Nincs szó arról, hogy az idősek hirtelen bűnözni kezdtek volna. Ha egy idős ember erőszakos bűncselekményt követ el, és korábban nem volt büntetve, akkor az valószínűleg hirtelen felindulásból történik, például alkoholos állapot, vagy valamilyen betegség, mondjuk demencia miatt. Sokféle eset lehetséges, előfordulhat például, hogy egy férfi, miután végigdolgozza az életét, kettesben marad otthon a feleségével, és képtelen alkalmazkodni az új életviszonyokhoz, egyre több konfliktus alakul ki köztük. Aztán egyszer csak elszakad a cérna” – mondta.
Még mindig gondozná, ha nem ölte volna meg
“Semmire sem tudtam gondolni, amikor belefordult a késbe. Csak sírtam, sírtam és sírtam. Éppen a reggelit készítettem neki, aztán egyszer csak megtörtént. Rögtön hívtam a mentőket, még újraéleszteni is segítettem” – emlékezett vissza a 67 éves Rozi – aki álnéven szerepel a cikkben – arra a napra, amikor leszúrta a férjét. Bár ő azt állítja, hogy baleset történt, a bíróság szerint szándékos emberölésről volt szó, ezért nyolc év börtönbüntetést kapott, amit a kalocsai fegyházban kell letöltenie. Lassan négy éve van bent, pedig Andráshoz hasonlóan soha nem volt dolga a hatóságokkal.
Rozi 1991 júliusában házasodott meg másodszor, miután az első férje meghalt. Az új férj a rendszerváltás utáni években vesztette el a munkáját, és bár előtte is volt gondja az alkohollal, ezután csak még jobban inni kezdett. “Inkább nem vett kenyeret, de vett pálinkát. 2000 körül már teljesen elvesztette az eszét” – mesélte Rozi, akit a férje sokszor bántott is, mégsem tudta otthagyni.
“Nem voltam rá képes, magam sem tudom, miért. Annyira szerettem, hogy mindent megbocsátottam neki. Ha kellett, elmenekültem, de aztán hazamentem, megetettem, megitattam, megfürösztöttem. Volt, hogy a hányásából kellett összeszedni, rég nem élt volna, ha nem gondozom. Tűrtem, és tűrnék most is, ha itt lenne, ma se csinálnám máshogy” – mondta Rozi, aki 23 éven keresztül ápolta így a férjét, közben dolgozott napszámban, és kilenc házhoz járt segíteni takarítani. “Csak a munka meg a család. Ez számított egész életemben. Most is kint van minden holmija a házban, nincs lelki erőm elrakni. Ott van a kabátja, és ugyanazok a bútorok is. Nem tudom meddig, de ennek így kell maradnia” – mondta.
Rozinak egy fia és egy lánya született az első házasságából, akiknek már felnőttként kellett végignézniük, ahogy az anyjuk tönkremegy a férfi mellett. “Sosem kértem tőlük segítséget, az én gondomon csak én tudok segíteni. Azt mondom, hogy a saját portáján belül mindenki azt csinál, amit akar. Én sem szóltam bele soha a másik dolgába” – fogadkozott Rozi, és sehogy sem engedte meggyőzni magát arról, hogy olykor mégis érdemes segítséget kérni.
A tüzet csak belülről lehet eloltani
– mondta. Rozi a börtönben is úgy viselkedik, ahogy korábban odahaza: mindent elvisel, amit kell. “Egyszer jobb, egyszer rosszabb” – folytatta, amikor a benti életről kérdeztük. “Nem panaszkodom, elég magamnak való vagyok. Minek háborgassam a nevelőket mindenfélével? Van azoknak elég gondjuk. Nekem egész életemben parancsoltak, először a szüleim, aztán a főnökeim, aztán a férjem. Mindenkinek megadom a tiszteletet, és nem beszélek magamról, csak a munkával törődök. Ha régen elmentem bevásárolni, akkor se néztem meg a kirakatot, azt vettem, ami fel volt írva” – mondta. Az asszony most igazi minta a fegyházban: “Mindenki példát vehetne róla” – mondta a fegyház egyik dolgozója.
Rozi jó magaviselete miatt bizalmi állást kapott odabent, és takarítóként bejárhat a személyzeti irodákba is. Sőt már enyhítettek is a büntetésén, így havonta öt napra hazamehet borsodi szülőfalujába. “Olyan, mintha mindig otthon lennék. Tudják, hogy börtönben vagyok, de senki sem szól meg, a szomszédok is inkább megpuszilnak, kérdezik, mikor megyek már haza.”
A körlet bölcse, vagy a szurkálódások áldozata?
Bár Andrásnak és Rozinak sem volt konfliktusa a többi fogvatartottal, Igács János, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) börtönpszichológusa szerint az idős fogvatartottak különösen veszélyeztetettnek számítanak odabent, főleg, ha korábban sosem voltak börtönben. “Szinte minden azon múlik, hogy milyen közösségbe helyezzük őket, ezért erre nagyon oda kell figyelnünk. Az idősek általában nehezebben alkalmazkodnak, könnyen magukba fordulnak. Ezért számukra általában nem javasolt az egyszemélyes zárka. Érdemesebb őket idős közösségbe helyezni, ahol nincs akkora pörgés, nem szól folyton a Viva TV, és lehet nyugodtan sakkozni vagy olvasni. Ráadásul az idősek fizikailag is kiszolgáltatottabbak, ezért is fontos a megelőzés” – mondta Igács, aki korábban a szegedi Csillagban dolgozott pszichológusként.
Az idősek odabent vagy tekintélyt vívnak ki maguknak, és a körlet bölcseivé válnak, vagy a többiek tiszteletlenek lesznek velük szemben. Igács szerint, ha az illető fizikailag erős, akkor már kevésbé fogják bekóstolni, de az is számíthat, hogy mennyire tudja kihasználni az életkorát, mennyire mutatja magát eszesnek és bölcsnek. Rozi nem nagyon keresi a többiek társaságát, mégis azt mondta, a zárkatársakat volt a legnehezebb megszokni.
Én nem bírom ezt a csúnya beszédet, nekem ez nagyon furcsa
– mondta. Ettől függetlenül előfordul, hogy tanácsért fordulnak hozzá, főleg azok a fiatalabb nők, akik frissen kerülnek be a börtönbe. András szerint majdnem két év kellett ahhoz, hogy kivívja magának azt a tiszteletet, ami most övezi. “Bandi bácsinak szólítanak, és megadják a tiszteletet, mert én is megadtam nekik. Meghívtam őket kávéra, cigire, ha kellett, de tanácsot nem kérnek. Ha tudnék tanácsot adni, akkor most nem lennék itt” – mondta mosolyogva.
Igács szerint az idősebb fogvatartottakat sokszor nehezebb bevonni az olyan közösségi programokba, például a filmklub, de fontos, hogy megtalálják, hogyan tehetik magukat hasznossá. “Sok idős már munkaképtelen vagy csak könnyű fizikai munkát képes vállalni, ezért terápiás jellegű foglalkozásokba vonjuk be őket. Például borítékolásba, gyufásdoboz-hajtogatásba, csomagolásba. De volt olyan idős elítélt is, aki a szerelemféltésből szúrta le a feleségét, majd odabent olyan rózsakertet csinált, hogy sehol máshol nem volt párja. Vidéki emberként szüksége volt a kinti munkára, és ez volt a saját túlélési stratégiája” – mondta.
Bár az időskori bűnelkövetés nem vált gyakoribbá, a börtönöknek mégis fel kell készülniük arra, hogy egyre több idős rab lesz odabent. “A hosszabb ítéletek, a szigorúbb büntetőpolitika mind ezt eredményezik” – mondta Igács. Szegeden ezért például szakgondozói OKJ-s képzést indítottak a rabok számára, akik alapvető szociális gondozói ismereteket sajátíthatnak el, megtanulhatják, milyen speciális igényeik vannak az öregeknek, és segíthetnek nekik tisztálkodni, borotválkozni, vagy akár pelenkázni.
A számokból is látszik, hogy egyre több az idős a börtönökben. A Börtönstatisztikai Szemle adatai szerint 2010 decemberében még csak a fogvatartottak 1,74 százalékát tették ki a 60 évesnél idősebbek, idén márciusban pedig ez a szám 2,71 százalék volt, miközben növekedett a 40-49 és az 50-59 éves korúak aránya is.
Odakint? Dolgozom, amíg csak bírok
Bár Rozinak van még néhány év a büntetéséből, András, ha minden jól megy, jövő április 4-én már otthon alhat. “Skype-on szoktam beszélni a lányommal, aki az amerikai feleségemtől született. Lehet, hogy meglátogatom őket, de biztosan Baján fogok élni” – mondta. “Három unokám él kint, egyszer találkoztam velük személyesen. Kaliforniában nőttek fel, magyarul nem is tudnak, csak a Csendes éjt tudják énekelni. Úgy szoktak köszönni: Hi, nagypapa!” – mondta.
Ha valami, akkor Rozit is az unokája tudja lelkesíteni, Igács szerint azonban a legtöbb idős rab nem ilyen szerencsés. “Sokakat már nem akar visszafogadni a család, különösen, ha családtag ellen követték el a bűncselekményt, vagy nincs is kihez menni, mert meghaltak a rokonok. Ilyenkor a büntetés-végrehajtásnak kell végigjárnia a szociális intézményeket, hogy hol tudják befogadni, ami persze nem könnyű, mert óriási a túlterheltség” – mondta.
“Tizennyolc hónapos a kislány, és imád engem. Ha meghallja, hogy jövök, már kéredzkedik” – mosolygott Rozi, amikor az unokájáról kérdeztük. “Vele akarok foglalkozni, és dolgozni fogok, amíg bírok. Ez az életem, de szeretek táncolni is, szoktam hallgatni a rádiót, magyar nótát, cigányzenét, operetteket. Ha megszólal a Reszket a Hold a tó vizén, még mindig elénekelem fejből a szöveget.”
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
