A görög válság után a menekültkrízis csak felerősítette az EU belső felosztását forszírozó hangokat. A napokban napvilágot látott egy mini-Schengen-terv: Hollandia egy szűk, Ausztriát, Németországot és a Benelux államokat magába foglaló schengeni határzóna kialakítását dobta fel a rendes schengeni övezeten belül. Ezen belül tényleg nem lennének belső határok, a külsőnél pedig a menekültek befogadására alkalmas tranzitzónákat létesítenének.

Bár úgy tűnik, Franciaország kihagyása a rendszerből a terrorfenyegetettség miatt következett be, ezt tagadta a Politicónak megszólaló egyik névtelenséget kérő EU-diplomata, aki szerint a tervről már a párizsi terrortámadások előtt megindultak a tárgyalások. Az viszont biztos, hogy a menekültválság hozta felszínre ezt a tervet, miután számos kelet-közép-európai tagállam elutasította az európai szolidaritást.

AFP / Daniel Mihailescu

Bár a mini-Schengen-tervet Németország nem támogatja, annyit azért a felbukkanása jól jelez, hogy áthidalhatatlannak tűnő repedések vannak a tagállamok között egyes alapvető politikai kérdésekben, az eredményesebb kormányzás érdekében pedig a magországok készek kapcsolataik szorosabbá tételében. Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök is  azt nyilatkozta múlt csütörtökön: a kétsebességes Európában látja az unió jövőjét, ami esetében azt jelenti, hogy a maghoz tartozó országok erősebb integráció irányába lépnek el.

Akkor született, amikor szabadok lettünk

Az első elképzelések a mag-Európáról és a perifériáról még 1989-ben születtek meg Helmut Kohl akkori német kancellár két tanácsadója tollából: a modellt Karl Lamers és Wolfgang Schäuble (jelenlegi német pénzügyminiszter) dolgozták ki 1994-es Reflexiók az európai politikára című esszéjükben. „Akkor az volt a kérdés, hogy szélesítsük vagy mélyítsük-e az európai integrációt”, emlékeztek vissza 2014 augusztusának végén az értelmi szerzők. "Amellett érveltünk, hogy Európának először is alkotmányra van szüksége. Másodsorban pedig amellett, hogy mivel a tagországok étvágya eltérő, az integrációhoz Európának rugalmasan kell előre haladni. De meggyőződésünk volt, hogy ehhez a rugalmassághoz kell egy szilárd mag, amely előreviszi az integrációt."

Ahogy a tagok száma nőtt (1989-ben még csak 12 tagja volt a közösségnek), nőttek a különbségek is, és folyamatosan zajlottak a viták, hogy vajon a különbségekkel kéne inkább tekintettel lenni, vagy az EU egyik fő alapértékére, az egységre és a szolidaritásra. Most a mag-Európa erősítése az új kihívásokra adandó, szinte pánikreakció: Nagy-Britannia lazítana az integrációs elképzeléseken, Görögország és a többi déli állam fuldoklik az eurózóna-tagság miatt – az uniónak hatékonyabb valutaközösséget kell alkotnia, idéz a nol.hu egy elemzőt, aki szerint az elképzelés nem változtatna sem a nemzeti szuverenitáson, sem a szerződéseken.

Orbánt csak a saját szabadsága érdekli

Bár azóta szinte eltelt egy emberöltő, Schäuble és Lamars most sem gondolják másként, mint 1989-ben: „Egyes dolgokat a magnak kell kezelnie, másoknak – a szubszidiaritás alapelvével összhangban – helyben kell eldőlnie, ezeket a feladat- és hatásköröket újra kell most gondolni”. A két német "ötletgazda" szerint ideális lenne, ha a közös európai politika valósulna meg a nyílt és igazságos piac, kereskedelem, gazdasági és valutapiacok, klíma, környezetvédelem és energetika, kül- és biztonságpolitika tekintetében. Ugyanígy közös választ kell adni a demográfiai és a munkaerőhiány okozta kihívásokra. Szem előtt tartva a nyíltságot és szabadságot, de védekezvén a potyautasok és jóléti bevándorlás ellen.

Más logika ez, mint az inkább nemzetállami pozíciót erősítő brit vagy magyar politikáé. Ugyanakkor azt látni kell, hogy tulajdonképpen ma is kétsebességes az EU, hisz multilaterális egyedi szerződéseken alapulóan a határrendszer (Schengen) és a valutarendszer (eurózóna) sem esik egybe. Míg azonban ezekben az esetekben meglehetősen rugalmas a rendszer, hiszen a feltéteket teljesítve elég egy meglévő szerződési rendszerhez csatlakozni, a mag-Európa már az EU intézményrendszerétől független intézményeket kívánna. Még egy fontos dolog: elméletileg az eurózónából kimaradó országokban átmenetileg maradtak meg a nemzeti fizetőeszközök, mindenki igyekszik megfelelni a maastrichti követelményeknek, hogy előbb-utóbb bevezethető legyen az euró. Csakhogy ez a konvergencia például Magyarország esetében egyre kevésbé fontos – a legutolsó belépési dátum 2020 volt, de Orbán Viktor már a homályos jövőbe, évtizedeken túlra irányozta elő az euró bevezetését.

Ezt akartuk?

A kormány érvelése egyfelől logikus: ha nem akarunk úgy járni, ahogy az eurótáborba zárt déli államok, Görögország, akkor csak úgy érdemes bevezetni a közös pénzt, ha már a gazdaságunk ereje eléri az EU-átlag 90 százalékát – és erre még legalább 30 évet kell várni. Az adósságválságban vergődő görög gazdaság ugyanis nem tudta az inflációval elértékteleníteni az adósságot, hisz a közös valutát nem értékelhette le, ami komolyan akadályozta a válság kezelését. Másfelől megint az a helyzet, ami például a menekültválság idején: más szemszögből és más szándékokkal gondolkodunk, mint az EU. Schäubléék azzal akartak valamit kezdeni, hogy a különböző fejlettségű államok miként tudnának hatékonyan egy államszövetségben dolgozni, Orbán pedig az általa helyesnek vélt politika útját egyengeti.

Periféria és mag?

MTI / Czeglédi Zsolt

Úgy tűnik, az eurozóna önvédelemből hatékonyabb és egységesebb akar lenni, ez EU itt próbálna meg igazi, szoros államszövetségként viselkedni. Elképzelhető, hogy ez, főleg a kezdetekben nem járna hátrányokkal a periférikus tagokra nézve. De lehet, hogy egy idő után már inkább csak olcsó németországi hentesként vagy kőművesként vehetjük ki a részünket a kétsebességes EU áldásaiból. 1989-ben pedig nem teljesen így képzeltük.  

Ezt mondják az ötlet pártolói és ellenzői

Ha ön társaságban szívesen érvelne a kétsebességes Európa mellett, vagy a családi vacsora mellett az európai egység hívei felülkerekednének, a következő érveket fontolja meg (az érveket innen vettük):

– Mindig a leglassabb taghoz igazodik a konvoj, a rosszabbul teljesítő államok folyamatosan lassítják az EU gazdasági fejlődését. Hagyjuk, hogy Franciaország és Németország, a fejlett államok egyesítsék erejüket, és még szorosabbá tegyék a kapcsolatukat, a partvonalon állók így is részesei maradhatnak az egységes piacnak, csak nem akadályozzák partikuláris érdekeik miatt a kívánatos egységesülést, amelynek hiányában az EU nem tud versenyképes vetélytársa lenni az USA-nak és Kínának.

– Most is kétsebességes az unió, rengeteg állam kapott ilyen-olyan okokból halasztást a közös EU-s szabályozás alól. A kétsebességes EU csak a jelenlegi helyzet be- és elismerése lenne, az őszinteség pillanata.

– Nem lehetséges a tagállamokat ugyanabban a politikai keretrendszerben kezelni, a német és a görög gazdaság nem ugyanúgy fejlődik, mozog, így érdemes más és más mozgásteret adni nekik, míg a Németországra szabott egyen-eurózakóba kényszerítve csak kínlódik az ír, görög, spanyol, olasz vagy portugál gazdaság.

– A 28 tagú EU-ban gyors döntéseket hozni szinte képtelenség. A kétsebességes EU megadná a lehetőséget, hogy a belső tagok gyorsan és hatékonyan kezelhessenek krízishelyzeteket.

Ha viszont egy megye II.-es focirangadó szünetében azon kapná magát, hogy a kétsebességes EU szálláscsinálói kampányolnak a lelátókon, így vághat vissza az egység nevében:

– A tagok másod-, harmad- és egyéb rendű felosztása teljesen szembemegy az EU alapfilozófiájával. A tagoknak egyenlőeknek kell lenniük, a megosztás blokkokat alakít ki, amelyek egymással rivalizálnak majd – ártalmas folyamatok indulnak meg így. A déli országok kirúgása az eurózónából, majd a nemzeti valutájuk leértékelése az északiak exportjának tesz majd be, és egy euróövezeti tranzakciós járulék bevezetése is csak a londoni pénzügyi központ megerősödését hozná el.  

– A magországok, Franciaország és Németország megerősödése miatt a partvonalra szorított országok úgy éreznék, átnyúlnak a fejük fölött, már nem tudnának tiszta szívvel kiállni az EU döntései mellett. A magországok pedig folyamatosan attól kéne féljenek, hogy a külsők átverik őket, alulteljesítenek adózási, környezetvédelmi vagy szociális téren.

– Nem egyszerűsítené le az EU igazgatási rendszerét a lépés, hanem csak tovább bonyolítaná. Csoportok, blokkok egymáson belül – ez lényegében megbénítaná az EU intézményi rendszerét. Már ma is hatáskörviták bénítják a meglévő testületeket.

– A megosztottság az unión belül gyengeséget és merevséget szül. Aki egyszer bekerül egy csoportba, hogy fog tudni kijönni belőle? Írország 2010-ig mintaállam volt, utána viszont alászállt a poklokra, de más országok megítélése és teljesítménye is változik. Hogy lehetnének átjárhatóak a belső falak? Így vagy úgy, de az EU együttműködésre van ítélve.