Fotó egy zsír új kistraktoron pózoló férfiról, fotó egy dzsumbujos kertről és az út szélén ácsorgó közmunkásról, akinek a kezében fűkasza van – a többi közt ilyen képekkel támasztották alá civil szervezetek, hogy az általuk parlagfűirtásra kapott összesen 540 millió forintért keményen dolgoztak az allergiások érdekében. A hvg.hu kikérte azokat a minisztériumi beszámolókat, amelyekkel a könnyen jött, vissza nem térítendő közpénz elköltését bizonyították, de meglepődnénk, ha ezek alapján komolyan gondolja a kormányzat, hogy így kell megoldani a több millió allergiás életét megkeserítő problémát.

2015 elején végre úgy tűnt, hogy sikersztori lehet az egészségügyi és nemzetgazdasági károkat okozó, országos szintű parlagfűprobléma felszámolása: ekkor több mint félmilliárd forint állt rendelkezésre a régóta egyre durvuló parlagfűhelyzet megoldására. Igaz, ehhez az kellett, hogy egy civil szervezet kiderítse, a hvg.hu pedig nyilvánosságra hozza azt, hogy a kormány hogyan akarta előbb totálisan másra elkölteni azt a pénzt, amely az adózók kifejezetten erre szánt 1 százalékaiból jött össze. Csak amikor kiderült, hogy az allergia elleni harcra szánt százmilliókat például cipőtisztító gépre költötték, az 1,1 milliárdból megmaradt 642 millió forintot visszacsoportosították az eredeti célra, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pedig szentül ígérte, ebből most már tényleg hatékonyan lépni fognak.

Az allergén gyomnövény évről évre milliók életét keseríti meg, a legtöbben orvoshoz sem fordulnak, szabályosan végigszenvedik a „parlagfűszezont”, miközben összességében óriási összegért vásárolják a tüneteik enyhítését ígérő, általában vény nélküli szereket. A hvg.hu-nak is többször elmagyarázták a kérdés szakértői, központi-állami fellépéssel hogyan lehetne felszámolni a helyzetet.

Majd a tenni akaró civilek megoldják

A minisztérium aztán az előzetes figyelmeztetések ellenére a visszacsoportosított 642 millió forintból 546 millió forintot egyszerűen szétosztott a civil szervezetek közt egy gépbeszerzési pályázaton. Korábbi cikkünkben kifejezetten rákérdeztünk: nem tartják aggályosnak, hogy olyan szervezeteknek adtak 1-5 millió forint közpénzt, amelyeknek egyáltalán nem volt tapasztalata parlagfű-mentesítésben? Sőt, a pályázaton induló civilek jelentős része csak akkor vette fel tevékenységi körébe a parlagfűvel foglalkozást, amikor megkaphatták érte a milliókat.

A minisztérium viszont állította: semmi gond nincs azzal, hogy sportegyesületeknek, városszépítő és horgászegyesületeknek, sőt falusi nőegyletnek adták oda a félmilliárdot, mert „a jó szándékú, tenni akaró civil közösségek” majd „hatékonyan ki tudják irtani a parlagfüvet” a közpénzből vett gépekkel. Visszaélés a tárca szerint fel sem merülhet, mert „a helyi kontroll elég biztosítékot ad az eszközök ok- és célszerű használatára”, amelyet természetesen ellenőrizni is fognak.

Ezért kikértük a minisztériumtól az irtásban részt vevő 160 szervezet hozzá beküldött beszámolóját, a tárca aztán tavasszal hónapokig „összesítette és rendszerezte” az anyagokat, kitakarta a nem közérdekű adatokat, bár ilyen alig akadt, hiszen nyilvános tevékenységet folytató civilekről, ráadásul közpénzről van szó, de kivártuk ezt is.

Ingyen volt, vitték (vették) a milliós traktort

Végül március végén a legelső irtási szakaszról készített szakmai beszámolók kevesebb mint felét adták ki, az így is több száz oldalt kitevő anyagot laponként átnéztük, és az összkép egyáltalán nem ígéretes. Az ellenőrzésre szolgáló dokumentációk többsége alapján gyakorlatilag bemondásra kell elhinni, hogy a közpénzből vett, egyes szervezeteknél akár 4 millió forintba kerülő traktorral/„univerzális járművel” tényleg a parlagfüvet irtják valamelyik közterületen.

A hatalmas iratanyagból pár példa, amely megkérdőjelezi a munka hatékonyságát és átláthatóságát:

• A beszámolók alapján a pénz elköltése mindenkinek sikerült: a slágertermék a traktor volt. A legtöbb, 5 milliós maximum összeget elköltő szervezetek szinte mind 2-3,5 milliós gépet választottak, de volt, amelyik 4 milliós darabot választott. A vásárlást persze igazolni kellett számlákkal, egyéb iratokkal, de a beszerzésen túl csak nyilatkozni kellett például arról is, hol tárolják a közpénzből vett drága gépeket.
• Előre, hektárban megadva kellett vállalni, mekkora területet mentesítenek az elkövetkező öt évben. A beszámolókban az elvégzett munkáról elég volt megadni a helyrajzi számokat. Kérdés, mégis ki és hogyan ellenőrzi, hogy ezek valóban parlagfűvel fertőzött területek-e, tényleg megtisztították-e azokat, ha szükséges, akár többször is.
• Ha már vissza nem térítendő támogatásként pénz állt a házhoz, a 200-300 ezer forintos fűkaszát is vitték, mint a cukrot, de a védőfelszereléstől a macheteszárig vettek mindent, ami szerintük a parlagfű irtásához kell.
• Az ellenőrzéshez az iratok alapján elég a szöveges beszámoló és – nagy kedvenceink – a (nem) bizonyító erejű fotók. Előbbiben némelyik civil szervezet már-már tragikomikusan bizonygatta, mennyire megérdemli az állami milliókat. Volt egyesület, amelyik teljesen megcsúszott a határidőkkel, így alig pár nap munka után jobb híján azt bizonygatta: az egyesületi tagok az új eszközök hatására „még inkább feladatuknak érzik a parlagfű-mentesítést”.
• A fotók néhol egészen nevetségesek: beazonosíthatatlan, helyenként alig kivehető, útszéli területekről, gazos kertekről készült képek a „bizonyítékok” a hatékony munkára. A hvg.hu megmutatta az anyagokat egy parlagfűvel foglalkozó szakértőnek, aki több olyan fotót is talált, amelyen nincs is parlagfű, akácost, pázsitféléket, lucernást fényképeztek „dokumentációnak”.
• Az is követhetetlen, hogy az állami támogatás minden esetben közcélokat szolgál-e. Egy szervezet például őszintén leírta, hogy 3 napon át a helyi lőtér üzemeltetőjének kérésére dolgoztak. Hogy ezt a nyilván nem civil alapon működő szolgáltató honorálta-e, és ha igen, azt mire fordították, az nem derül ki az igazolásképpen benyújtott, traktoron pózoló munkásról készült fotóból.
• Óriási a szórás, hogy ugyanazokat az eszközöket mennyiért vették. Találtunk kézi gyomkiszedőt, amelynek darabjáért 18 500 forintot fizettek, más 9 ezerért vett vasvillát és gereblyét, míg ugyanezt egy másik civil 2500 forintból is be tudta szerezni. Motoros háti kaszát az egyik pályázó 316 ezerért vett, másnak ennyiből kettőre is futotta.
• Némelyik költés pénzherdálásnak tűnik, mert hiába fontos a gyomirtáshoz a megfelelő cipő, túlzásnak tűnik, hogy az egyik civil szervezet 212 ezer forintot költött 5 munkavédelmi lábbelire, vagyis darabja 42 500 (adó)forintba került. Összehasonlításként: egy fővárosi munkavédelmi ruházatot kínáló boltban érdeklődésünkre ilyen drága cipőt nem is tudtak volna adni, ott ezeknek az ára 5500 és 19 900 közt mozog.
• Semmilyen szakmai alátámasztás nincs a beszámolókban, ahogy a pályázati kiírásban, itt sem kérték, hogy a parlagfű mennyiségének csökkenését, a levegőben mérhető pollenkoncentráció szintjének változását bármivel igazolják.
• A munka jelentős részét nem is maguk a civilek végzik, mivel nemcsak eszközöket kaptak, hanem kifejezetten erre dedikált közmunkásokat is. Igaz, az egyik pályázó arra panaszkodott, az ingyenmunkásokkal is vannak gondok, mert túl sokat vannak táppénzen.

Ezek még a legelső, 2015 márciusától júniusig tartó szakasz beszámolói, a pályázóknak kötelességük volt végezni az évekre előre vállalt parlagfűmentesítést, míg mi vívtuk harcunkat, hogy betekinthessünk az adatokba. Az anyagok alapján a sovány eredményhez az is hozzájárult, hogy – hiába lenne fontos még időben, a virágzás előtt kezdeni az irtást – a pályázat lebonyolításában jelentős csúszások voltak. Így van olyan beszámoló, amely szerint: „szerződés szerinti kezdés március 1., a tényleges kezdés június 1.”, miközben június 15-én véget is ért az első szakasz. Vagyis 5 millió forint támogatásért cserébe 15 napi parlagfűirtásról számoltak be. Bár olyan egyesület is van, amelyről egyelőre annyit tudni, hogy 4,9 millióért vett eszközökkel 2015. 06.15-től 06.19-ig, vagyis 5 napig irtott parlagfüvet.