40:39. A brit népszavazás előtt 23 nappal ezt mutatta a tekintélyes The Economist interaktív közvélemény-vadászata, a minimális többség az EU-ban maradás mellett szól. Minderről az Orbán-kormány kétszeres külügyminisztere úgy vélekedik, nem biztos, hogy a népszavazás a legbölcsebb megoldás. A Pénzügykutató Zrt. múlt heti konferenciáján elmélkedett erről. Mivel a Brexittel kapcsolatos nézeteit alig-alig vette át a sajtó, érdemes azokat felidézni, mert van olyan izgalmas okfejtés, mint a világlapok vezércikkei.

„Tökéletesen megértem, hogy a briteket elsősorban nem Európa, nem a globális rendszer érdekli, hanem saját maguk. Ez természetes. Azzal kapcsolatban vannak kételyeim, hogy ez a népszavazás a maga leglényegét illetően nem vet-e föl legitimitási problémákat” – fejtegette Martonyi János a minap a Pénzügykutatási Zrt. konferenciáján, hozzátéve, ha még külügyminiszter lenne, akkor ezt most nem mondaná ki. Majd így folytatta: „Tételezzük azt fel, hogy a britek mondjuk 1, 2 vagy 5 százalékos többséggel a kilépés mellett szavaznak. Ez évtizedekre, akár évszázadokra meg fogja határozni a britek sorsát. A kilépés esetén a skótok nagy valószínűséggel kijönnek a rendszerből, tehát az a bizonyos United Kingdom megszűnik, nem lesz annyira United. Ez egy komoly probléma, és követőkre is találhat Európában. Nem tudom, hogy 1-2-5 százalékos többség egy ilyen súlyú döntésre fel van-e jogosítva. Ez jogfilozófiai kérdés, de azért érdekes azon elgondolkodni, hogy nincs egyensúly. Ha most a britek azt mondják, hogy maradunk – tehát igazuk van a bukmékereknek –, akkor a népszavazást később meg lehet ismételni, amit Nigal Farage már kilátásba is helyezett. Ezzel szemben a kilépést nem nagyon lehet visszacsinálni, mert az 50. cikkely alapján már másnap el kell kezdeni a tárgyalásokat” – példálózott. Arról, hogy a magyarországi népszavazásról mi a véleménye, nem tett említést.

„Ha mi abból indulunk ki, hogy mi a magyar érdek, akkor teljesen egyértelmű: az, hogy a britek maradjanak. Korábban azt mondtam, azért maradjanak, mert szükségünk van az angol humorra. Ez is igaz, de még sok mindenre szükségünk van: a nukleáris erejükre, a gazdaságukra, Londonra, szükségünk van a sokszínűségre. Csak úgy tudunk identitást építeni, ha közben megtartjuk a diverzitást, megtartjuk a sokszínűséget. Ha megtartjuk azt a bizonyos brit sajátosságot, ami az övék. Lehetne ezt folytatni kicsit komolyabb gazdasági érvekkel is, de én azt hiszem, megállok itt, mert a lényeg az, hogy számunkra elementáris érdek, hogy a britek maradjanak. Sok befolyásunk nincs erre, a magam részéről nem is merek megszólalni, mert egyszer próbáltam érvelni, az ír népszavazás előtt, a pozitív válasz mellett – természetesen az írek éppen az ellenkező álláspontot foglalták el, mint amire rá akartam őket venni” – tekintett vissza külügyminiszteri éveire.

Martonyitól átvéve a szót, evezzünk hazai vizekre! A brit népszavazási kampánnyal szinkronban a magyarországi utcákat kék plakáterdőbe borította a kormány. Ez már hovatovább megszokott jelenség, így űzte ki az IMF-et is, ám a mostani hirdetmény szövegének megértése nehezebb, mint valaha. Magyar szavakkal, ám nem éppen ékes magyarsággal írták. A főmondat egyes számú címzettje – „Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!”– a mellékmondatban hirtelen többes számra vált, ami nem üti meg a gimnáziumi szintet. A sunyi szándékra csak a címfejből lehet következtetni: Népszavazás a kényszerbetelepítés ellen. Vagyis a sugallat nagyjából az, hogy Magyarországon népszavazás lesz, amelytől a kormány azt várja, hogy a nép nagy többséggel elutasítja menekültek befogadását, és ezt az Európai Unió vezetőinek is meg kell érteniük.

Bár ez sem ilyen egyszerű. A népszavazási kérdés ugyanis a következőképpen szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” Vagyis, ha netán összejönne erre a körmönfont kérdésre az érvényességhez szükséges négymillió szavazat, amit erősen kétlek, akkor is legfeljebb arról döntene a nép, hogy az Európai Unió a magyar Országgyűlés hozzájárulása nélkül nem dönthet arról, hogy menekültek érkezzenek hozzánk. De azt egyáltalán nem tiltja meg, hogy az Országgyűlés ehhez adott esetben hozzájáruljon.

Ez a kérdés épp olyan álságos, mint a plakát szövege. Mint amennyire kétszínű a magyar kormány álláspontja: egyszerre vár tiszteletet és anyagi támogatást. Magyarország az elmúlt két esztendőben a hazai össztermék 6 százaléka körüli ingyenpénzt kapott a kohéziós alapokból, szabadon felhasználható, vissza nem térítendő támogatás formájában, ez egész egyszerűen pótolhatatlan. Ennek segítségével a magyar gazdaság 3 százalék körüli tempóban bővült. Most viszont, amikor éppen holtszezon van a brüsszeli pénzek kifizetésében, a gazdasági növekedés azonnal 1 százalék alá csökkent.

Vagyis a magyar gazdaság igencsak rászorul a gazdag uniós tagországok támogatására. Szüksége van a brüsszeli apparátus jóindulatára is, amely a pénzügyi döntéseket előkészíti. Ilyen értelemben felettébb kockázatos a most folyó plakátháború. Felveti a gyanút, nem arra játszik-e a magyar kormány, hogy az Európai Uniónak így is, úgy is befellegzett. Az uniós értékrendtől már olyannyira eltávolodott, hogy ember legyen a talpán, aki visszamanőverezi oda Magyarországot.

Csak az a baj, ha az Európai Unió netán megroppan, akkor nekünk is annyi. Évtizedekre, netán évszázadokra. Többet vesztünk vele, mint a britek. Pedig a magyarok többsége még ragaszkodna az uniós tagsághoz. De nem erről kérik a véleményét, hanem számukra ismeretlen népek „kötelező betelepítéséről”. Akik ellen már alaposan megdolgozták a közvéleményt.