szerző:
hvg.hu

Akkora a hideg, hogy egy róka odafagyott a stéghez a népszigeti hajójavítóban. A szerencsétlen állatot az Állatmentő Liga mentette meg kedden, a farkát biztosan amputálni kell, még küzdenek, hogy a lábát megmentsék.

„Valószínűleg vizes volt a lába, ami ebben az időjárásban könnyen fagyáshoz vezethet, de az is lehet, hogy leesett vagy leugrott valami után a stéghez. Minket már úgy riasztottak, hogy az állat odafagyott” – mondta a hvg.hu-nak Pataki Gábor, az Állatmentő Liga vezetője. Húsz perc alatt a helyszínre értek, biztonsági befogóval tartották a rókát, míg körbetörték körülötte a jeget.

A farka és a lába volt odafagyva, már az állatorvoshoz menet elkezdték infralámpával melegíteni. Törése nincs, viszont nagyon kihűlt és a fagyás miatt a farkának nagy része elhalt. „A farkának a kétharmadát amputálni kell, lehet, hogy az egyik lábát is, de azt még próbáljuk megmenteni, hiszen 3 lábbal nem lehet visszaengedni a természetbe. Ha mégis elkerülhetetlen az amputáció, akkor olyan helyet keresünk számára, ahol így is biztonságban lesz” – mondta Pataki Gábor.

A rekordhideg az állatmentők számára is extrán nehéz helyzetet jelent, folyamatosan mentik az állatokat. A hattyúk például fokozott veszélyben vannak, Pataki szerint azért, mert a nyáron előszeretettel etetett madarakat mi emberek rászoktatjuk, hogy a partnál kell várnia az eleségre, ami a szokatlanul hideg időjárásban visszaüt.

„Pont, mint ahogy az utcán élő embereket is mentik, nálunk is minden SOS helyzetnek számít most, hiába nincs pénz, nincs hely, nincs befogadó” – tette hozzá. Sajnos az elmúlt napokban több eset is kikerült az internetre, amikor felelőtlen emberek saját állataik halálát okozták. Például volt olyan kutya, amelyik egész éjszaka vonyítva fagyott meg reggelre, mert nemcsak háza nem volt, de láncra kötötték, így mozogni, melegebb helyre menekülni sem tudott.

Körbetörték a jeget körülötte és infralámpával melengették
©

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megállapodott az Egyesült Államok és Kína, nem lesz amerikai pótvám

Megállapodott az Egyesült Államok és Kína, nem lesz amerikai pótvám

41 óra alatt szelte át Amerikát egy önvezető kamion

41 óra alatt szelte át Amerikát egy önvezető kamion

Egy nagyon fontos képességünk fog kihalni az utolsó paraszti kultúrákkal

Egy nagyon fontos képességünk fog kihalni az utolsó paraszti kultúrákkal

Letöltendő börtönt kapott egy kamionos egy életveszélyes előzésért - videó

Letöltendő börtönt kapott egy kamionos egy életveszélyes előzésért - videó

Élesítették a funkciót, amellyel elkerülhetők a nagy iPhone-os telefonszámlák

Élesítették a funkciót, amellyel elkerülhetők a nagy iPhone-os telefonszámlák

Fegyelmi indult a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya ellen

Fegyelmi indult a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya ellen