Az egyházak aktivitásáról a civil szférán belül többnyire csak akkor hallani, amikor támogatják, vagy éppen ellenzik a pártpolitikai napirend egy-egy elemét. Ez a civil mozgalmak kiszolgáltatottságát jelzi: alig merül fel, hogy az egyházaknak, mint sajátos civil szervezeteknek lehetne akár saját „társadalompolitikájuk” is. Pedig lehet.

A Jobbik hanukai üdvözlőlapjai tették népszerűvé a magyar közbeszédben a „kósersági pecsét” kifejezést: a politikai elemzők gondolatmenete szerint, ha a zsidó közösségek elfogadják a gesztust, azzal legitimálják a pártelnök „középre húzó” új politikai stratégiáját. Ez jó a Jobbiknak, rossz a Fidesznek. Ha elutasítják, és nem adnak Vonának „kósersági pecsétet”, az meg a Fidesznek jó. Innen nézve az egyházaknak, így felekezetünknek is a feladata csupán annyi, hogy társadalmi megbecsülésük maradékát latba vetve „kósersági pecséteket” osztogassanak, legitimálják a pártpolitikai ütközetek szereplőinek törekvéseit, más szereplőktől pedig tagadják meg ezt a legitimációt.

A sajtómegkeresések zöme is érthetően olyankor érkezik felekezetünkhöz, amikor politikailag érintettek vagyunk. Mintha valamiféle igazolóbizottság lennénk, antiszemitizmus-ügyi bizonyítványokat kiállító állami hivatal. Bár a Mazsihisz nagyon is feladatának tekinti a zsidó közösség érdekeinek védelmét, de erre a legitimáló szerepre valójában nem tart igényt. (Tudjuk, van, aki boldogan vállalja, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, az EMIH vezető rabbijára az utóbbi időkben minden ilyen ügyben lehetett számítani.)

A civil szféra nem jelentéktelen része lassan a mindent uraló, a közbeszéd terét leszűkítő pártpolitika foglyává válik, az egyházak és a felekezetek is többnyire így járnak, üzenetük alárendelődik a hatalmi megfontolásoknak. Így minden kérdés hatalmi kérdéssé válik, és kevés a tér az önálló, független civil felelősségvállalásra. Kihívás ezért mindnyájunk számára újra megalkotni és berendezni ezt a teret.

Természetesen minden indokolt esetben fontosak lehetnek a közéleti megszólalások. A Mazsihisz, és a szervezet elnökeként én is vallom, hogy az egyetemes erkölcsi elvek képviselete, az értékek érvényre juttatása, az emberi, a politikai és a szociális jogok, a környezetvédelem ügye, a szólás és a sajtó szabadsága iránti elköteleződés nem fondorlatos ármány, hanem épp ellenkezőleg, felelős és hazafias magatartás. De nem is mondhatunk mást: hisz’ mivé lenne, mi volna egy egyház egyetemes erkölcsi elvek nélkül! Mivé lennének az egyházak, ha nem arra használnák fel megmaradt társadalmi tekintélyüket, hogy hitüket követve fontos társadalmi kezdeményezések mögé álljanak.

Fentiek puszta deklarálása azonban kevés. Az egyházaknak és így felekezetünknek is felelőssége van abban, hogy saját szavainak szellemében működjön. Új stratégiánkkal erre teszünk mostanában tétova kísérletet.

A közvetlen felelősséget természetesen saját közösségeink tagjaiért viseljük, de létezik felelősségünk közös hazánknak, Magyarországnak a jövőjét illetően is. Ezt a kétféle felelősséget egyidejűleg próbáljuk felvállalni, reményeink szerint évről évre nagyobb mértékben.

A Mazsihisz – a legnagyobb és a legerősebb magyarországi zsidó szervezetként – működése során igyekszik ellátni a magyar zsidóság politikai érdekképviseletét. A zsidóságát sokféleképpen megélő, százezres magyar zsidó közösséget, a kelet-közép európai térség legnagyobb zsidó közösségét, a régió egykor hatalmas zsidó civilizációjának magányos örökösét azonban szervezetünk egyedül képtelen megszólítani. A zsidó közösségen belül sokan vannak, akiket a Mazsihisz nem tud elérni, míg más zsidó civil szervezetek munkájuk során könnyebben kapcsolódhatnak hozzájuk.

Valljuk be, sokak számára nem elsősorban miattunk lett fontos a zsidóság, kötődéseiket nem feltétlenül a mi tevékenységünk fűzte szorosabbra. Közben persze nyilvánvaló, hogy a legnagyobb szervezeté a legnagyobb felelősség. A Mazsihisz ezt végiggondolva kezdett el idei 1%-os kampányában egy reményeink szerint hosszú távú együttműködést kialakítani különböző zsidó vagy zsidó kötődésű civil szervezetekkel: ifjúsági, kulturális, oktatási és nőszervezetekkel. A Mazsihiszhez érkező 1%-os felajánlások egy részét feléjük fogjuk átirányítani. Ezt akár a forráselosztás lassú reformjának első lépéseként is lehet értelmezni, de még inkább annak belátásaként, hogy nem kizárólag a szervezet mérete, hanem valós aktivitása az igazán mértékadó.

A zsidó civil szféra megerősödése, a partneri együttműködés nem csak a zsidó közösség, de egész Magyarország számára hasznos lehet: a szolidaritást erősítve mérsékeli, vagy fékezi a társadalom széthullásának esélyét.

A magyar társadalomért viselt felelősségünket azonban már ma is tágabban értelmezzük: egy kis baranyai falu, Gilvánfa a központja a környékbeli településekre is kiterjedő komplex integrációs programnak, amelynek egyik vezetője, Heindl Péter, ennek a lapnak alkalmi szerzője, s taghitközségünk, a Pécsi Zsidó Hitközség előimádkozója. Ez a személyes kapocs kínált lehetőséget arra, hogy kialakítsunk és elmélyítsünk egy remélhetőleg egyre intenzívebb együttműködést a gilvánfaiakkal. Ennek első, fontos lépése a hitközség egyeteme, a Rabbiképző szociális munkásainak rendszeres gilvánfai szakmai gyakorlata, „táborozása”, rendszeres jelenlétük, részvételük Magyarország egyik legszegényebb településének mindennapjaiban. Atyáskodó „támogatás” helyett partnerségre törekszünk a helyiek és hallgatóink között.

Igaz, a munka elejénél tartunk, de reménykedünk abban, hogy lesz idő, amikor a gilvánfai roma vagy nem roma gyerekek némelyike a Rabbiképző szociális munkás hallgatójaként járhat majd vissza szülőfalujába. Hatókörünk, erőnk korlátozott. Nemhogy a világ sok százmillió szenvedőjének fájdalmait nem tudjuk enyhíteni, de még Magyarország szociális krízishelyzeteire sem kínálhatunk általános megoldást. Amit tenni tudunk, az a már működő, bizonyított programok segítése, konkrét közösségekért vállalva számon kérhető felelősséget.

Elindultunk, a cél még messze, de tudjuk, hogy függetlenségünket megőrizve a saját utunkon kell járnunk. A Misna egyik traktátusa, az Atyák Tanításai szerint soha nem szabad túl közel kerülni a hatalomhoz: kapcsolatban kell állnunk vele, meg kell fontolnunk méltányolható igényeit, s ha szükséges, meg kell próbálnunk hatni rá. De időnk nagyobb részében fontosabb kérdésekre kell koncentrálni: az Atyák Tanításai segít nekünk ebben is, hiszen azt tanítja, hogy három dologra épül fel a világ: a Tórára, Isten szolgálatára és a jócselekedetekre. Nekünk ezekkel kell törődnünk, és arra bátorítani zsidó testvéreinket, hogy az Atyák tanításait követve tartsanak inkább velünk.

A szerző a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke.