A stresszteszt – eredetileg – valamilyen műszaki alkotás extrém igénybevételnek való ellenállóképességét vizsgálta: leszakad-e a repülőgép szárnya egy váratlan fordulattól, vagy összetörik-e az autó nekiütközve egy akadálynak? Lényegében hasonló funkciót tölt be az orvostudomány eszköztárában: jelzi, miként reagálna a páciens a szokásostól eltérő, nagy megpróbáltatásra. Az orvosok, a szív teljesítményének nyugalmi és megterhelt állapota közötti eltérésből, a szokatlan kihívás körülményei közötti ellenállóképességre következtetnek. A stresszteszt így információt szolgáltat arról, hogy a vizsgált személy milyen eséllyel élne túl egy komolyabb megpróbáltatást.

Tulajdonképpen ugyanez a funkciója a banki stressztesztnek. Már az 1990-es évek óta ajánlott, hogy a bankok rendszeresen elemezzék, képesek-e ellenállni egy váratlan válságnak. Kiderült ugyanis, hogy a nagy pénzintézetek – arra számítva, hogy baj esetén az állam, a közérdekre hivatkozva, közpénzből megmenti őket – túlzott kockázatokat vállaltak, ami csődhelyzeteket eredményezett.

Ennek ellensúlyozására az elmúlt években törvények – pl. a Dodd–Frank-törvény – írják elő: rendszeresen felül kell vizsgálni, képesek-e a nagy bankok ellenállni egy hirtelen kirobbanó válságnak. A banki stresszteszt azt elemzi: vajon a pénzügyi rendszert veszélyeztető, kedvezőtlen hatások – a munkanélküliség ugrásszerű emelkedése, a részvénypiac összeomlása, a GDP jelentős csökkenése, az infláció vagy éppen az olajárak megugrása stb. – megingatja-e a bank stabilitását. A teszt eredményei megmutatják, vajon az adott pénzintézet át tudná-e vészelni egy ilyen esemény előidézte sokkot. Ám ha belegondolunk, egy ilyen sokk nemcsak a bankokat hozná nehéz helyzetbe, hanem az egész társadalmat megrázná. És felelőtlen, a következményekkel nem számoló viselkedés nemcsak az üzleti vállalkozások szférájában, hanem a politika világában is előfordulhat.

Sőt, az államok esetén ez a probléma még időszerűbb. Egyrészt az előttünk álló időszakban számítani lehet a társadalmakat súlyosan érintő váratlan gazdasági és politikai krízisekre. Másrészt a 21. század feltételei között a politika szereplői – a kormányon levők és az ellenzék egyaránt – hajlamosak halogatni a megszorításokkal járó és ezért konfliktust kiváltó intézkedéseket. Ahelyett, hogy a jövőt szolgáló döntéseket hoznának, inkább un. „placebo reformokkal” kísérleteznek: populista, valóságos segítséget nem jelentő, de jól hangzó akciókat hirdetnek. Ez pedig az államokat is csődbe sodorhatja.

Tovább ronthatja a helyzetet, hogy a saját szuverenitásukra egyébként oly büszke nemzetek – hasonló megfontolásból, mint a bankok – azzal hitegetik magukat: csak nem engedi Európa, hogy becsődöljünk. Ennek a felelőtlen viselkedésnek az ellensúlyozására volna célszerű bevezetni egy politikai stressztesztet.

Ez a stresszteszt tulajdonképpen a társadalom integráltságát – az összetartás, az összefogás és a kölcsönös segítségnyújtás mértékét – jelző mutatókból alkotható. Az interneten fellelhető egy sor, ezzel kapcsolatban levő, nemzetközi szervezetek által rendszeresen „mért” és elemzett index. Ilyenek: az egyéni, az intézményi és a politikai bizalom mértéke, a polgárok együttműködési készsége és szabálykövetési hajlandósága, a korrupció szintje, a szabályozás hatékonysága, a „törvények hatalmának” érvényesülése, a felelős kormányzás mértéke, a társadalom (az egyének, az intézmények és az állam) eladósodottsága, a társadalmi egyenlőtlenség és a politikai polarizáltság foka. De ide sorolható az elmúlt években az érdeklődés középpontjába került, kollektív narcisztikusság mértéke, amely a társadalmi elit racionális vagy éppen ellenkezőleg, irracionális viselkedését valószínűsíti.

Lehet-e egy efféle politikai stressztesztnek gyakorlati jelentősége? Ha az említett mutatókat elemezzük, lényeges eltéréseket tapasztalhatunk a különböző társadalmak stressztűrő képességében. Vessük össze magunkat – pusztán a példa kedvéért – „rokonainkkal”. A magyar és a finn társadalom jelentősen különbözik a stresszteszt aktuális értéke tekintetében. Finnország a felsorolt mutatók – bizalom, korrupció, törvények hatalma, egyenlőség stb. – többségében, nemcsak Európában, de a világban is a legjobbak között található. Ezzel szemben Magyarország a legtöbb mutatóban Európa sereghajtói között kullog. A kérdés, vajon ez a különbség megmutatkozik-e a két társadalomnak a válságokra – most éppen a 2008-as világgazdasági válságra – adott reakciói tekintetében?

Északi rokonainkat, hozzánk hasonlóan, nehéz helyzetbe hozta a 2008-as világgazdasági válság. A finn kormány az elmúlt években a munkaerő költségének leszorításával igyekezett – sikeresen – javítani a versenyképességen. A hónapokon keresztül sztrájkoló szakszervezeteket meggyőzték, és rávették a komoly áldozatokkal járó úgynevezett belső leértékelés elfogadására. Ez év végéig „befagyasztották” a béreket, a tb-járulékok munkaadókra eső részének egy részét a munkavállalókra terhelték, megnövelték a munkaidőt évente egy nappal, és elvették a közalkalmazottak szabadságbónuszait. Ezeknek a – többek által „öncsonkítónak” nevezett – intézkedéseknek a megvalósítását éppen a kölcsönös bizalom, az együttműködési készség, a korrupció alacsony szintje és az intézményekben való bizalom tette lehetővé.

A finnek – és hozzájuk hasonlóan az izlandiak is – éppen egy társadalmi stresszteszt által előrejelzett magas fokú stabilitása biztosította, hogy megerősödve kerültek ki a megpróbáltatásokból. Ezzel szemben Dél- és Kelet-Európa hagyományosan alacsony stressztűrő társadalmaiban a finnekéhez hasonló intézkedések lázadást és társadalmi dezorganizációt váltottak ki.

Fontos tehát, hogy egy társadalom tisztába kerüljön saját stressztűrő képességével. A stresszteszt ugyanis megmutatja: milyen sikeresen képes túljutni egy váratlanul előbukkanó krízisen. Ezért az alacsony stressztűrő képesség komoly feladatokat ró a politikára. Kikerülhetetlen és halaszthatatlan kényszerré teszi a bizalom erősítését, a korrupció visszaszorítását, a szabálykövetési hajlandóság és az együttműködési készség javítását, a törvények uralmának helyreállítását.

Fontos természetesen – mint Magyarország esetén – az eladósodottság mértékének csökkentése. Ám az adósságcsökkenés előnyös hatásait megsemmisítheti, ha fontos társadalmi csoportok érzik becsapottnak magukat, ha a politikai polarizáltság – a félelem és az idegenellenesség – felerősödik, ha a politikai intézményekben való bizalom és az átláthatóság gyengül.

Ezért, még ha egyelőre nem is divat az államok stressztesztjének végrehajtása, a bölcs kormányzat ezt maga megteszi. Már ha tudatában van annak: a stabilitás és a válságokkal szembeni ellenállás képessége a polgárok egymásba és a politikai intézményekbe vetett bizalmán alapul. Ebből a szempontból pedig aggodalmat keltő a magyar társadalom állapota. Társadalmunk stressztesztje arra figyelmeztet: kevéssé vagyunk ellenállók egy külső válságnak, és ha összeroppan az állam, annak borzalmas következményei lehetnek.