Az amerikai külügy 200 millió forintos pályázattal támogatja a vidéki magyar sajtót

Az objektív média támogatása Magyarországon címmel jelent meg egy kiírás a minisztérium honlapján. Az összeg már tavaszi országgyűlési választások után érkezne a győztes pályázónak.

  • hvg.hu hvg.hu
Az amerikai külügy 200 millió forintos pályázattal támogatja a vidéki magyar sajtót

Január 19-ig adhatnak be pályázatokat az amerikai külügyhöz magyarországi, fővároson kívül műkődő médiumok, lapok, rádiók, weboldalak, derül ki a külügy honlapján közzétett felhívásból. A támogatást elnyerő pályázó 2018 májusától valósíthatja meg tervét 500-700 ezer dollár közötti összeggel – derül ki a 444.hu cikkéből. A pályázat célja, hogy olyan felületet támogasson, "amely javítja a hozzáférést a megbízható, elfogulatlan hírekhez".

A pályázat azért pikáns, mert David Kostelancik budapesti amerikai ügyvivő három hete, a MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) székházában elmondott beszédében úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány szövetségesei fokozatosan átvették az ellenőrzést és a befolyást a médiapiac felett anélkül, hogy a monopóliumok létrejöttét megakadályozni hivatott szabályozó testület kifogást emelt volna ez ellen, és a közelmúltban a kormányzatot támogató személyekhez kötődő vállalatok megszerezték az ellenőrzést az utolsó, még megmaradt független megyei lapok felett.

Az egyértelmű üzenetet a magyar kormány elutasította, ezzel is tovább mélyítve a két ország közötti egyre szélesebb diplomáciai szakadékot.

A nyertes pályázó tervét 2018 májusától, tehát az országgyűlési választások után valósíthatná meg.