Több erős kijelentéssel fűszerezett interjút adott Deutsch Tamás az amúgy a Fidesz-körüli üzletember Tombor András tulajdonában álló Mandinernek. Deutsch úgy látja, a félelemkeltés, háborús pszichózis kialakítása, azaz a sorosozás és migránsozás az emberekből fakad, mert úgy látja "egy kampány alapvetően arról szól, hogy a polgárok fogalmazzák meg, mit szeretnének, hogyan alakuljon az életük és a pártoknak ezeket a választói elképzeléseket kell támogatniuk".
Úgy érzi, a választási program értelmetlen hülyeség, mert a választók soha nem ezeket olvasgatva döntenek a pártok támogatásáról. "Szerintem már-már beteges, az értelmiségi felsőbbrendűségtől vezetett megközelítés, hogy a választók írott pártprogramok alapján, tudományos igényességgel hozzák meg a döntésüket."

A lap kérdezi a volt Fidesz-szimpatizáns, de 2018-ban a Jobbik színeiben induló kardvívó bajnok Kovács Tamásról is, aki Deutsch gyakorlatilag lenácizott a Facebookon (a posztot azóta törölte). A fideszes politikus szerint ezek politikai kérdések, és Kovács részéről beteges mimózaság úgy beállítani, mintha korábbi sportolói teljesítményét kritizálta volna Deutsch, akinek tehát elég érdekes felfogása van a tiszteletről. Majd folytatja Kovácsnak nem kéne hisztiznie Deutsch véleménye miatt, "ami a politikai vitát illeti, jelölt úr kezdő, nem egy osztályban versenyzünk". Mindezt annak a pártnak a politikusa mondja, amely mindig, amikor az általa adott kormányt támadás ér, rögtön Magyarország és a magyar emberek elleni támadásként és tiszteletlenségként értelmez.
Az EU-s kötelezettségszegési eljárásokat teljesen természetesnek, az EU mindennapjainak velejárójaként veszi, de Kovács Zoltán kirakatper, boszorkányüldözés kifejezéseit nem tartja túl erősnek.
Kérdésre, hogy Soros György reakcióját a kormány támadására nem túlzás-e "Soros megtámadja Magyarországot" kitétellel reagálni, Deutsch azt mondja, "a nyílt társadalom teóriája melletti ijesztő, a vallási fanatikusokra jellemző háborodott elköteleződés" miatt próbálja az üzletember a soft power eszközeivel befolyásolni az eseményeket. Sőt: Soros egy politikai cukrosbácsi, mert
"amit a cukrosbácsi csinál, az látszólag jónak tűnik: kedvesen, szerethető módon beszél fiatal lányokhoz és fiúkhoz, de a szándéka valójában az, hogy abuzálja őket".
Majd hozzáteszi: "Soros képmutatásával kapcsolatban csak nagyon csendben jegyzem meg, hogy Soros alapítványának, a Nyílt Társadalom Alapítványnak nincsenek pályázatai. Azaz a nyílt társadalom érdekében zárt pénzosztást folytat." Ez pedig konkrét hazugság, elég átfutni egy pályázatfigyelőt.
Elhangzik egy kérdés arról, hogy a Fidesz-közeli üzletemberek nem nyernek-e túl sok közbeszerzést, Deutsch ezzel nem vitatkozik, hanem azt állítja szembe, hogy 2002–2010 között sokkal nagyobb arányban nyertek az akkori kedvencek – mintha ez ellenérv lenne. Szerinte egyszerűen a nyertes cégeknek vannak elegendő referenciái – hogy ebbe belefér-e azért kizárni a pályázó nem baráti cégeket, mert egy helyett kettő tizedesre kerekítettek egy értéket, nehéz átlátni.