A nyugdíj előtt állókat és a határozott idejű szerződéssel rendelkezőket küldhetik el a közszférából elsőre

Gulyás Gergely miniszter 15-20 százalékos leépítést ígért.

  • hvg.hu hvg.hu
A nyugdíj előtt állókat és a határozott idejű szerződéssel rendelkezőket küldhetik el a közszférából elsőre

„Múlt héten szóltak, hogy akinek határozott idejű szerződése van és év végén, jövő év elején jár le, kezdjen magának munkát keresni, mert biztos nem hosszabbítják meg” – mondta a Népszavának a Nemzeti Adó és Vámhivatal egyik munkatársa azután, hogy Gulyás Gergely miniszter a múlt heti kormányinfón bejelentette a közszféra 15-20 százalékos leépítését. Az érintettek tehát valamivel korábban már értesültek a tervről.

Van olyan állami cég, ahonnan az egyik osztály egyetlen jogász végzettségű dolgozóját küldik el, mert hamarosan lejár a munkaszerződése. A közszférában létszámstop van, az adott osztályon dolgozók nem tudják, hogyan pótolják majd a kollégát.

A lapnak egy kormányzati vezető azt mondta, első körben a nyugdíjazás előtt állókat küldik nyugállományba – a határozott idejű szerződéssel rendelkezők elbocsátását ő is említette -, de a be nem töltött státuszok megszüntetésével is lehet a statisztikát javítani.

A leépítésről nem egyeztettek a szakszervezettel.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.