6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Palkovics László jelenlegi innovációs miniszter vette védelmébe még tanszékvezetőként a Rezesova-ügybe később belebukott szakértőt, Rogán Antal pedig a gazdagoknak járó előnyök miatt háborgott, mikor házi őrizetbe került a szlovák milliomosnő – ilyen mozzanatai is voltak az évtized legemlékezetesebb közlekedési bűnügyének. Vagy emlékszik még a vodkára, amit Rezesova állítólag csak azért ivott meg, mert víznek nézte a felborult BMW-ben? Összeszedtünk az ügy tanulságos, máig ható fordulatait abból az alkalomból, hogy kedden reggel Eva Rezesova maga mögött hagyja a börtönt.
41 évesen, a börtönben magyarul megtanulva, "példamutató" magatartására tekintettel 9 év helyett 6 év letöltése után lép ki kedden Eva Rezesova a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Nagy Ignác utcai épületének kapuján. Ezt Orosz Zoltán, a BVOP szóvivője megerősítette kérdésünkre, a szabadulás valószínűleg élénk médiaérdeklődéssel zajló, pontos időpontja attól függ, mikorra végeznek az ilyenkor szokásos procedúrával. Az egyik bulvárlap már hétfőn előre megszellőztette a szlovák milliomosnő szabadulását, olyan részletekkel, mint a cellatársainak búcsúzóul készített ajándékok.
Az alkalomra összeszedtük a 2014 őszén záruló büntetőügy olyan fordulatait, amelyek máig hatóan tanulságosak, vagy utólag visszanézve több mint pikánsak, tekintve, mi minden (nem) történt, mialatt Rezesova mintarabként leülte a kirótt éveket.
Már csak azért is, mert kevés büntetőügy borzolta a kedélyeket olyan masszívan és több hullámban, mint Rezesováé, aki az 1990-es évek szlovák közlekedési miniszterének, Alexander Rezešnek a lányaként halálos közlekedési baleset okozása miatt kötött ki a Gyorskocsi utcai börtön varrodájában eredetileg 9 évre. A gazdag családból származó, részegen vezető, kétgyerekes nő története korunk drámai népmeséjévé vált, amibe a vagyoni különbségek mellett belejátszott a magyar-szlovák dualitás, és az is, hogy sokan úgy érezték, bárki ülhetett volna a BMW X5-vel letarolt autóban az M3-ason. 2012. augusztus 21-én hajnalban négyen – két idős házaspár – ültek a Rezesovával ütköző Fiat Puntóban, felnőtt fiuk családjához tartottak, hogy segítsenek nekik szüretelni. Hárman közülük azonnal életüket vesztették az ütközéstől kigyulladt autóban, a negyedik áldozat még ki tudott jutni az égő járműből, de pár nappal később a kórházban meghalt.
Csak "mert sok pénze van"? – Rogán Antal is felcsimpaszkodott a botrányra
Magyarországnak olyan országnak kell lennie, ahol senki sem részesülhet jobb elbánásban csak azért, mert sok pénze van
– fakadt ki az igazságtalan anyagi különbségek miatt még a Fidesz frakcióvezetőjeként Rogán Antal, amikor engedélyezték az első fokon ittas vezetésért elítélt milliomosnő házi őrizetét.
Sőt, a hivatalos vizsgálatot kezdeményező fideszes politikus még ahhoz a 13. kerületi lakóparki házhoz is elment, ahol házi őrizetben Rezesova tartózkodott. Itt készítette a Facebookon közzétett videót, amiben szó szerint a "luxuskörülmények" miatt méltatlankodott.
A Budapest Környéki Törvényszék még aznap este másodfokú, jogerős döntésével megszüntette Rezesova házi őrizetét, illetve elrendelte ismételt előzetes letartóztatását, a nőt vissza is szállították a börtönbe. Ami utólag már csak azért is érdekes, mert a bírósági rendszert azóta Handó Tünde áldásos közreműködésével folyamatosan nyomás alatt tartják, a maradék taláros partizán ellen pedig hazaárulózásig elmenő háborút vívnak. Az pedig vicces, hogy a luxus miatt hörgő Rogán Antal az ezt követő években micsoda sorozatot produkált táguló Pasa parki ingatlanával, balatoni nyaralójával, vagy a szerinte ügyes üzletasszony feleségének köszönhető helikopteres utazással.
Amikor a bénázó rendőrök felsültek egy iPhone-nal
Felháborító, lejáratta az egész rendőrséget – még maguk a rendőrök is így vélekedtek az ügyben folytatott nyomozás egyes pontjairól. Ennek talán legnagyobb felhördülést és/vagy röhögést kiváltó mozzanata az volt, amikor a nyomozók arra hivatkoztak, hogy Rezesova iPhone-jából "speciális eszköz hiányában" képtelenek kivenni a SIM-kártyát – ezt ugyanis beleírták egy hivatalos jelentésbe, amit megszereztünk.
2012-ben még valóban kevesebb embernek volt iPhone-ja, mint manapság, de semmi nem magyarázza, hogy arra hivatkoztak, "nem áll a hatóság rendelkezésére" az iPhone-hoz tartozó "eszköz", amit a készülékbe benyomva kivehető a kártya. Ez ugyanis akár egy gombostűvel vagy gémkapoccsal helyettesíthető, ráadásul bármelyik típusú iPhone kulcsa használható lett volna, a rendőrök alázására még egy animáció is készült erről a neten. A rendőrök még azt is beleírták a jelentésbe, hogy "az érintőképernyő érzékenysége miatt" három számot véletlenül felhívtak, de "azonnal megszakították" a hívást.
Mindez azért igazán súlyos hiba, mert a hvg.hu kiderítette, hogy a nőt folyamatosan hívogatták és sms-ekkel bombázták, miközben az autópályán száguldott. Megszereztük ugyanis a híváslistáját, amin egy sor furcsaságot találtunk, a mobilból kinyert adatokkal ezek megválaszolhatóak lettek volna. A mobilt viszont már a nyomozás alatt simán visszaadták tulajdonosának. Szakértőink szerint ez nemcsak amatőr, de felettébb különös. "Ha van egy kis esze, azonnal beledobta a Dunába" – jegyezte meg egy bűnügyi területen dolgozó, informatikus forrásunk.
Az ORFK-t akkor persze hiába kérdeztük a minősíthetetlen hibákat firtatva, remélhetőleg azóta akad "speciális iPhone-eszköz", vagy legalább egy gombostű a Teve utcában.
"Szakvélemény van eladó?"
A Rezesova-ügy a szakértők botrányos csörtéjévé vált, ezek rendezése nélkül bárki pórul járhat, aki az igazságszolgáltatás területére sodródik – írtuk 4 évvel ezelőtt. Rezesova büntetőügyének egyik legemlékezetesebb fordulata volt, amikor a másodfokú bíróság egymás után kizárt az eljárásból két szakértőt: először a szlovák nő ügyvédje által felkért Melegh Gábort, majd a szintén Rezesova védője által behozott Kovács Miklóst. Kovácsot filmbe illően lebuktatták, úgy állt a bíróság előtt, mintha ő lenne a vádlott, mikor szembesítették azzal: mennyire életszerű, "független szakértőként" új szakvéleményt készíteni a nyár közepén úgy, hogy nem kért érte díjazást, a védelem viszont pontosan tudja, mikor/mit adott be.
Az ügyben az igazságügyi szakértőkkel kapcsolatban folyamatosan botrányos kérdések bukkantak fel, végül az akkori igazságügyi államtitkár, Patyi Gergely nyíltan harcot hirdetett a megbízhatatlan szakértők ellen. "Az igazságügyi tárca is érzi a társadalmi igényt", hogy valamit most már lépni kell az igazságügyi szakértői rendszer reformja érdekében, elsősorban a szakértők függetlenségét kell megerősíteni – tűzte ki a célt az államtitkár. Végül új, rájuk vonatkozó jogszabály lett, hatályba is lépett, de az igazságügyi szakértői rendszer valódi reformja gyakorlatilag elmaradt.
Amikor még Palkovics László védte be a később kizárt szakértőt
Az ügy legismertebb közlekedési szakértője Melegh Gábor volt, aki addig valóságos szaktekintélynek számított, 12 éven át vezette a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamarát. Az elsőfokú eljárásban az ő szakvéleménye hozott fordulatot, másodfokon viszont kizárták az ügyből. Melegh már akkor a támadások középpontjába került, mikor kiderült, hogy az áldozatok családjának korábbi felkérése ellenére végül Rezesova védelmének magánszakértője lett.
Később a hvg.hu derítette ki, hogy köze van ahhoz a közlekedési szoftverhez, amivel a baleset elemzései készültek, de az is napvilágra került, hogy az elsőfokon ítéletet hozó bíróval, Fülöp Ágnessel együtt írtak könyvet. Ezekkel egy közel 3 órás interjúban szembesítettük Melegh Gábort, aki akkor már azt mondta, utólag nem vállalná el az ügyet.
Az külön pikáns volt, amikor a meghalt áldozatok családja etikai eljárást kezdeményezett ellene, a területileg illetékes Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamarát viszont ez nem zavarta abban, hogy őt jelöljék az országos kamara elnökének (de nem választották meg a posztra – a szerk.). Végül a Melegh elleni etikai eljárás azzal zárult, hogy kimondták: a szakértő megszegte a rá vonatkozó szabályokat, és így etikai vétséget követett el a Rezesova-ügyben, de ezért csak írásbeli megrovást szabtak ki vele szemben.
És még egy utólag érdekes összefüggés: mielőtt még a bíróság kirakta volna az eljárásból, Melegh Gábor mellett 2013-ban nyíltan felsorakozott a BME is, ahol régóta tanított. A műszaki egyetem vezetése a médiát hibáztatta, amiért "az igazságügyi szakértői feladattal kapcsolatban sorozatosan téves, helytelenül idézett gondolatok jelennek meg".
Az erről szóló nyilatkozatot a kar dékánja mellett Palkovics László adta ki a BME Gépjárművek és Járműgyártás Tanszék vezetőjeként, aki jelenleg az Orbán-kormány innovációs és technológiai minisztere.
Az elhíresült vodkásüveg, amit a fejjel lefelé álló autóban, szomjasan, véletlenül meghúzott
Külön emlékezetes volt, ahogy a szlovák nő védelme mindent megtett, hogy megdöntse az ittas vezetés vádját. Az első verziójuk az volt, hogy a szlovák nő szervezetében azért volt alkohol, mert olyan sokkos állapotba került az ütközés után, hogy víznek hitte az autójában lévő vodkát. Ehhez viszont meg kellett magyarázni, mégis hogyan tudott inni a karambol után fejjel lefelé álló autóban a lezárt üvegből. Erre vallomásában azt mondta, hogy már korábban "eltávolította a kupak levételét akadályozó gyári csomagolást", de egészen addig vezetés közben hozzá sem nyúlt, míg sokkosan meg nem szomjazott.
Ezzel párhuzamosan egy alkoholtartalmú köhögéscsillapítóval is indokolta a nála kimutatott ittasságot a nő, csakhogy ehhez meg a szokásos adag sokszorosát kellett volna bevennie a szerből. De a védelem még erre is tudott mit mondani: a gyógyszer csepegtetőjét Rezesova a vásárlást követően eltávolította, "mert nem volt türelme kivárni a csepegtetés idejét".
Majd másodfokon a Melegh Gábort is leszerződtető Novák Péter ügyvéd gyökeresen más védekezési stratégiával állt elő: arra hivatkozva kértek felmentést, hogy a szlovák nő éppen pár perccel azelőtt ivott, hogy nekiment a Fiatnak, ezért a szervezetében az alkohol még nem szívódott fel, így nem is volt hatása a balesetre. A büntetést súlyosbító másodfokú bíróságot ez nem hatotta meg, kimondták, hogy ittasan vezette a terepjárót és okozta négy ember halálát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.