Ma párhuzamosan két vita fut a nyilvánosság nem kormánypárti, heterogén dimenziójában. Az egyik a szokásos önpusztító összefogócska, miszerint merjünk elvtelenek lenni, mint egy vállalati sikkasztó pedofil unokaöccsét beszervező MLM-ügynök lábgombája. Csak a szokásos. Orrbefogva, most az egyszer – tizenötödször.

A másik vita okosabb, érdekesebb és relevánsabb. Itt arról születnek koherens és tartalmi megállapítások, hogy miben élünk most, és mit lehet kezdeni közös ügyeinkkel. Elég széles a mezsgye, az alapvető Filippov hibrid-hivatkozástól egészen Hont András cyberpunk disztópiájáig húzódik. Utóbbi miatt van egy nulladik kérdésem is az önkormányzati választás kiemelt eleme, a főpolgármesteri poszt kapcsán:

Van-e egyáltalán értelme arra törekedni, hogy 2019 őszétől ne Tarlós István legyen Budapest első embere? (alkérdés: most ő az egyáltalán?)

A politikai szerepvállalás legambiciózusabb opciója a döntési jogosítvány megszerzése. Én vagyok az, aki dönt, én mondom meg, mi legyen. Csúcsragadozó vagyok, de minimum mi együtt, egy testületben hozzuk meg „a” döntést. Lehet aztán egy kisebb igényszint, miszerint szeretném befolyásolni a későbbi, máshol születő verdiktet. Nem itt dől el, de tőlem is függ. Legalul meg a közvetett hatás van – elcsépelt, de mégis: ez a tematizációs erő, témává teszek ügyeket, közéleti és kulturális divatokat teremtek, szebben mondva szocializációs és edukációs hatásom van, példát mutatok és kármentő tevékenységet végzek.

Ma Budapest főpolgármesterének lenni semmiképp nem jelenti az első szerepkört: Tarlós István az az adomabéli balek, aki a villamoson a zsebes után szalad, hogy felírja neki az ellopott tárcában található bankkártyák PIN-kódjait is. A Fidesz elszedte a főváros pénzét és jogosítványait, míg Tarlós az utcák átnevezésében pancsolt. Ugyanakkor minimum az utolsó opció, a példamutatás és ártalomcsökkentés lehetősége még megmaradt a főpolgármesternél. Képzeljük el, milyen lehet az, ha egy világvárost olyan ember vezet, aki szokott színházba járni, könyveket olvasni, és nem „érv” számára valaki szaktudása ellen, hogy az illető meleg. Képzeljük el, mit jelentene, ha a kormányzati kultúrharc idején Budapest élén olyan ember állna, aki még soha nem sütött szalonnát a Márai-összesből rakott tábortűz fölött.

Hazudik az az ellenzéki, aki a kormányváltást meg a „Fidesznek kiosztott kőkemény gyomrost” teszi meg tétként az önkormányzati választásra. De ha nem az „annál jobb itt, minél rosszabb” elvet követjük, ha élni akarunk holnap és holnapután is, akkor igenis szeretnénk egy civilizált, európai főpolgármestert. De ki legyen ő? Itt vagyunk 2018 októberében, mai tudásunk szerint egy szűk év lehet hátra a következő főpolgármester megválasztásáig, és úgy tudni, a Fidesz ismét Tarlós Istvánt indítja csatába.

És az ellenzéki pártok? Ki a jelölt?

Nem, nem érünk rá. Ha megint az utolsó pillanatban rántanak elő valakit, mint legutóbb szerencsétlen Falus Ferencet, pár héttel a választás előtt, akkor hiába zsarolnak, hogy demárnincsidő, nefanyalogj, orrbefogva. Időben szólok. Milliókat vesz semmibe, aki megint az utolsó pillanatban ken oda valakit, hogy „na, ő az, mindegy, csak szavazd meg”. Nem! Egy közösség képviseletét arra kell bízni (eleve, csak az tud nyerni), aki hosszabb ideje dolgozik ezért helyben, akiről nem tegnap tudtam meg, hogy ki ő és mit képvisel, aki megtisztelte az itt élőket azzal, hogy zsarolás helyett valódi és tartalmas párbeszédet folytatott, és időben jelentkezett. Tarlós előbb elveszített egy főpolgármester-választást, négy évig a közgyűlésben dolgozott és kampányolt, hogy aztán nyerjen. Tudtuk, hogy ő a jelölt.

Igen, lesz egy EP-választás májusban. Igen, egyes pártok azt tervezik, hogy az ott elért eredményhez „lövik be” igényeiket az őszi önkormányzati jelöléseknél. Ez kiváló stratégia: a vesztesek személyének kijelölésére. Nyerni vele igen nehéz. Legalább a parlamenti képviselettel (tehát jelentős állami támogatással) rendelkező pártoktó elvárható, hogy még idén közöljék, kit és hogyan (együtt, külön, előválasztva vagy máshogy egyeztetve) indítanak a főpolgármesteri posztért. Ha új főpolgármestert akarunk, akkor vegyük tudomásul: VALAKIRE leszavaz a budapestiek relatív többsége, VALAKI (Tarlós) ELLEN nem. Nincs olyan bizodalma még a fővárosiaknak sem az ellenzékben, és nem utasítják el annyira Tarlóst, hogy biankó felhatalmazást adjanak egy utolsó pillanatban megszült jelöltnek, aki „csak” ellenjelölt. Jelölt legyen. Önjogú és időben bemutatott. Az nem lesz elég mentség az utolsó pillanatban, hogy „hát igazából ismerjük már régóta, de csak a választás előtt pár héttel határozta el magát”, meg az sem, hogy „hát igazából lehetett sejteni, hogy ő lesz”. Időben szólok, időben kérdem:

Ki a jelölt?