„Orbán egy üstökös, a végén becsapódik valamibe”

Timothy Snyderrel, a Yale Egyetem történészprofesszora az Élet és Irodalomnak adott interjújában azt mondta, Magyarország fontosabb, mint amennyire az európaiak gondolják, de nem annyira fontos, mint Orbán szeretné.

Snyder idén megjelent könyvében (The Road to Unfreedom, vagyis Út a szabadsághiányba) azt állítja, a világ elhitte az 1990-es évek fordulata után: vége a történelemnek, minden a helyére került, nincs jobb alternatíva. Az „örökkévalóság politikájának” kellékeiről azt írja a történész, meg kell teremteni a saját oligarchiát, létre kell hozni egy mesterséges valóságot, valamint meg kell találni egy külső ellenséget. Mintha Orbán Snyder receptjét főzte volna meg.

„Könyvemben megpróbáltam megmagyarázni, hogy az elkerülhetetlenség politikája – vagyis az a szemlélet, hogy a haladás elkerülhetetlen, hogy a gazdaság diktálja a politikát, nincsenek alternatívák – mindez nem igaz, csak egy nézet, de ez a nézet szül egy másikat, az pedig az örökkévalóság politikája. Eszerint nincs jövő, a történelem valójában csak egy ciklikus folyamat, az egyetlen, ami állandó benne, hogy ellenségeink vannak, akik újra és újra megtámadnak bennünket, a jókat. Azt hiszem, azért illik ez olyan jól Orbánra, mert általános jelenséggel van dolgunk. A részletek különbözhetnek Lengyelországban, Oroszországban, az Egyesült Államokban vagy a Brexit esetében, de az örökkévalóság politikája alkalmas a valóság nagy részének megragadására, melynek alkotóelemei például az egyenlőtlenség, a fikció karrierje a médiában, és persze mindezekre Oroszország egy kissé rá is dolgozik. Nyilvánvalóan Magyarországra is példaként hivatkozhattam volna, jóllehet csak távolról figyelem Orbánt. Ugyanazt látom, mint másutt, azonban csak olyan országokról írok, amelyeknek bírom a nyelvét” – mondta.

Orbánt üstökösként látja, ami a végén belecsapódik valamibe.

Úgy véli, Orbán a saját sikerének az áldozata. „Igaza van, amikor azt gondolja, hogy – legalábbis egy ideig – lehet országot vezetni az ő módján; téved, amikor azt hiszi, hogy csak ezen a módon vezethet; igaza van, amikor abból indul ki, hogy az Európai Unió hibákat követ el, mert belső problémákkal küzd; de téved, amikor azt hiszi, hogy Oroszország vagy Kína alternatívákat kínál az EU-val szemben; igaza van, ha azt hiszi, hogy a demokráciát el lehet pusztítani belülről; de téved, ha azt gondolja, hogy el is kell pusztítania belülről. Szerintem azt hiszi magáról, hogy valaminek az előőrse – mint ahogy Putyin is –, de valójában a végén Oroszország és Magyarország is veszítenek.”

Snyder nem hiszem, hogy Orbán vagy Putyin helyesen ítélné meg, milyen utat követ a Nyugat. „A végén persze mind Oroszország, mind Magyarország áldozat lesz vezetői elbizakodottságának oltárán. Magyarország fontosabb ugyan, mint azt az európaiak zöme gondolja, de nem annyira fontos, mint amennyire Orbán gondolja. És ugyanez érvényes Oroszországra. Az Egyesült Államokban az Obama-kormányzat a gyakorlati politikában és diplomáciai értelemben óriási hibát követett el, amikor semmibe vette Putyint. Oroszország sokkal jobban számít, mint gondolták, bár korántsem annyira, mint Putyin véli. Nem igazi alternatíva Kínához és Európához képest. Magyarország és Oroszország meggyőzhetik magukat arról, hogy képesek Európa alternatívájaként működni, a hatalmuk is megvan hozzá, hogy Európa ellenében lépjenek fel – de csak egy ideig. Mindez azonban rossz irány, valami ellenében tudják csak meghatározni magukat, ez pedig nem konstruktív, nem lehet rá építkezni.”

Óriási talány a történész számára, hogy a Fidesz az Európai Néppárt tagja marad-e, nem érti, mi zajlik, mert ezeknek a folyamatoknak évekkel ezelőtt le kellett volna zajlaniuk. „Sokkal előbb kellett volna fellépni Orbán ellen, amivel persze nem azt mondom, hogy nem jobb ma, mint öt év múlva.”