Unicummal indult, veszekedéssel ért véget a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.
Nem javult a helyzet.
Kábítószerrel, illetve új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt 29 embert állítottak elő kedden Budapesten egy rendőrségi akció keretében – közölte kedd éjjel a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A BRFK rendőrei a Készenléti Rendőrséggel együtt intézkedtek a X. kerületi Hős utcában.
Az akció célja a kábítószerrel, illetve új pszichoaktív anyaggal kereskedők elfogása és a terjesztői hálózat felszámolása volt, a nyomozók összesen 29 embert állítottak elő, köztük két körözött személyt is, írja a Police.hu.
A hírhedt Hős utcában szeptember elején is razziáztak a rendőrök, akkor 67 embert fogtak el kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt.
Ezt követően kábítószerügyi egyeztető fórumot is tartottak, amelyen ott volt a két érintett kerület, Zugló és Kőbánya polgármestere és jegyzője, a kormányhivatalok vezetői, a Fővárosi Önkormányzat rendészeti igazgatója, az Országos Mentőszolgálat Közép-Magyarországi regionális igazgatója, a Budapesti Polgárőr Szövetség elnöke és a feladatellátásban érintett szervek munkatársai is. Mindannyian egyetértettek abban, hogy elsődleges cél a kábítószert és az egyéb bódítószereket fogyasztók társadalomba integrálása, és ennek hatékony eszköze az egységes Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum életre hívása lehet.
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.