Kétmilliót fizet a közmédia Juhász Péternek, négyszer bemondják, bocsánat

„Pert nyertem a közmédiával szemben, 2 millió forint sérelemdíjat kell fizetniük. És négy adásban le kell hozniuk, hogy minden szavuk hazugság volt” – közölte Facebook-oldalán Juhász.

  • hvg.hu
Kétmilliót fizet a közmédia Juhász Péternek, négyszer bemondják, bocsánat

Másodfokon, jogerősen is pert nyert a volt Együtt pártelnöke, Juhász Péter, ezt Facebook-videóban jelentette be. Juhász azért perelt, mert a közmédia híradója tényként hozta, hogy a gyilkossággal és egyéb bűncselekményekkel vádolt Portik Tamás „embere”.

A Fővárosi Ítélőtábla pénteki ítélete után Juhásznak kétmilliós sérelemdíj jár, a híradóban pedig négyszer mondják be, bocsánatot kérnek Juhásztól.

 

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.