Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Ha esik, ha fúj, két és negyed millió Fidesz-szavazó minden negyedik évben elzarándokol a kijelölt iskolába-óvodába-kultúrházba, hogy az Orbán Viktor által kiválasztott nevek mellé behúzza az ikszet. Az ellenzéki pártok úgy spekulálnak, hogy minél többeket sikerül az urnához csalogatni a megrögzött Fidesz-szavazókon kívül, annál jobbak az ő esélyeik. Matematikailag ez bizonyosan így van, a mórickaszámítás eredményét aprópénzre váltani azonban nem is olyan egyszerű.
Az ördög a részletekben rejlik – derül ki a négy évvel ezelőtti országgyűlési választások eredményének elemzéséből. A HVG négy megye és hat budapesti kerület 2014-es adatait dolgozta föl, arra keresve a választ, hogyan függ össze a részvételi arány és az egyes pártok eredménye. Igaz-e, hogy ahol többen mentek el szavazni, ott automatikusan jobb eredményt ért el az ellenzék?
A véletlenszerűen kiválasztott négy megye Csongrád, Heves, Komárom-Esztergom és Vas, a fővárosban pedig Budán a II., a III. és a XI., Pesten a IV., a VI. és a VII. kerület (azaz a 2-es, a 4-es, a 11-es és az 5-ös választókerület) eredményeit vettük számba. Mindez együtt 17 választókerületet jelent, amelyekben – az országos 5 millióból – összesen 860 ezren szavaztak 2014-ben. A HVG e 17 választókerület 1699 szavazókörének mindegyikében külön-külön megnézte, hogy a jogosultak közül hányan vettek részt a voksoláson. A részvételi arányokat aztán összepárosítottuk a négy nagy párt, illetve pártszövetség – a fentieken kívül, negyedikként az LMP – listája mellé az illető szavazókörben behúzott ikszek számával.
A sejtett összefüggés nagy vonalakban beigazolódik. Azokban a szavazókörökben, amelyekben magasabb volt a részvétel, a kormánypárt valamelyest gyengébb eredményt ért el; a Fidesz jellemzően ott remekelt, ahol kevesebben mentek el a voksolásra. Ezzel ellentétesen mozog az akkori legnagyobb ellenzéki erő, a baloldali összefogás eredménygörbéje: minél többen fordultak meg az urnáknál, annál magasabb arányban szavaztak erre a formációra. A vizsgált 17 választókerület átlagában ez azt jelenti, hogy ahol a jogosultak kevesebb mint 45 százaléka ment el szavazni, ott 51 százalékos voksaránynak örülhetett a Fidesz, és 19-cel kényszerült beérni az MSZP, ahol viszont a 75 százalékot is meghaladta a részvétel, ott a kormánypárt eredménye 45 százalékra fogyott, az ellenzéki összefogásé pedig 33-ra hízott (lásd ábránkat).
Dörzsölheti a tenyerét Orbán Viktor: ezeket a vonalakat meghosszabbítva azt látjuk, hogy csak azokban a körzetekben haladná meg a baloldal eredménye trendszerűen a Fideszét, amelyekben a választási részvétel 100 százalék fölött lenne. Ez, mondani se kell, képtelenség. Az viszont hosszabbítgatás nélkül is kiderül a grafikonokból, hogy a választási részvétel alapján nem lehet jól prognosztizálni az eredményt. Sokféle oka lehet az átlagosnál magasabb részvételi hajlandóságnak – a kulturális különbségektől egészen addig, hogy az adott helyen éppen a kormánypárt mozgósított nagyon jól. A rendelkezésre álló adatok alapján tehát nem barkácsolható olyan algoritmus, ami megmondaná, hogy ha egy százalékkal többen mennének el szavazni, akkor X százalékkal javulna az ellenzék esélye, és Y százalékkal romlana a kormánypárté.
Már csak azért sem, mert a választótáborok sem stabilak. A Fidesz-agytröszt például abban bízik, hogy a sajtónak, különösen a populáris részének az elfoglalásával, a sorosozással és a migránsos riogatással bővíthető a két és negyed milliós szavazótábor. Az ellenzék erői pedig azt számolgatják, mennyit nyerhetnek és mennyit veszíthetnek valamiféle összefogással. Ezzel kapcsolatban egyébként a HVG által vizsgált egyhatod Magyarország 2014-es adatai azt mutatják, hogy a baloldal által most intenzíven szagolgatott Jobbik szavazótábora, bár kétségtelenül jelentős, de markánsan korlátos. Azokban a szavazókörökben, amelyekben 45 százalék alatt volt a részvétel, még 20 százalék fölött mérték a Jobbikot, a legmagasabb részvételt produkáló helyeken viszont – hajszálnyival – 10 százalék alá esett az átlaga. Azaz 2014-ben sokkal inkább erre a pártra volt igaz az, amit a Fideszről szokás gondolni: volt egy meglehetősen stabil a tábora, amin nem nagyon tudott túllépni. De Vona Gábor pártja azóta igencsak buzgón ügyködik azon, hogy hagyományos bázisán kívülre is eljuttassa a kampányüzeneteit.
Ma is érvényesek viszont a 2014-es összefüggések a területi különbségek tekintetében. A községekben szinte kiapadhatatlannak látszik a kormánypárt tartaléka: minél többen szavaznak, a nagy átlaggal ellentétben a kistelepüléseken annál markánsabb a Fidesz előnye, és annál inkább lefelé konyul az ellenzéki pártok görbéje. A városokban fordított a helyzet: minél magasabb a részvételi arány, annál soványabb a kormánypárt előnye. Bonyolultabb a kép a fővárosban. A budai hegyvidéken kiemelkedően magas a szavazási hajlandóság, mégis igen erős a kormánypárt, míg a pesti oldalon fej fej mellett van Orbán és ellenzéke, de ahol többen szavaznak, ott az utóbbinál van az előny.
A négy megye között is jócskán vannak különbségek. A két szélső érték Csongrád és Vas, éspedig nem csak geográfiai értelemben. A Dél-Alföld fővárosában és környékén egyetlen ponton sem törik meg a trend: minél nagyobb a szavazási részvétel, annál inkább visszaszorulnak a kormánypártok, és annál jobb a baloldali összefogás eredménye. Nem ilyen tankönyvszerűen egyenletes az emelkedés és a csökkenés, de alapvetően hasonló a helyzet Hevesben és Komárom-Esztergomban. Vasban viszont minden fordítva van: minél többen mennek el szavazni, annál erősebb a Fidesz, és annál inkább maga alatt van a baloldal. Ebben a legnyugatibb megyében, Szombathely mellett van a listarekorder Horvátlövő is, az aprócska falu 124 szavazója közül 115-en a Fidesz logója mellé tették az ikszet 2014-ben.
Alapvetően tehát igaz, hogy minél többen mennek el szavazni, annál jobb esélyei vannak az ellenzéknek. A tényleges arányok azonban mindenhol mások, sokszor gyökeresen mások. Van, ahol a kormánypártnak lehetnek tartalékai, és van, ahol az ellenzéknek. Ebben a helyzetben pedig nyilván azok a pártok tudják a leghatékonyabb kampányreceptet kidolgozni, amelyeknek megvan a maguk jól karbantartott Kubatov-listája.
