Azt mondják, hogy a Fidesz a migránsok elleni kampánnyal nyerte meg az idei választást. Lehetséges. A Medián legfrissebb kutatása szerint a magyarok 15 százaléka gondolja azt, hogy a bevándorlás okozza a legsúlyosabb megoldandó problémát Magyarországon. Ezt az eredményt kétféleképpen lehet értelmezni. Elszörnyedve: közel egymillió olyan emberrel osztozunk szülőhazánk szeretetében, aki olyasmit tart az ország legfontosabb problémájának, ami a valóságban nem létezik, hiszen magyar felségterületen hamarabb lehet chemtrailt húzó ufóval találkozni, mint migránssal – ami persze nem akadályozza meg azt, hogy sokan mindkettőben higgyenek. Az idegenekkel ellentétben ők tényleg köztünk élnek, és még választójoggal is rendelkeznek. Így aztán azoknak az életéről is dönthetnek, akik a migráns-ufók elleni küzdelemnél előbbre valónak tartanák a kórházi fertőzések csökkentését.

Ugyanakkor ezt az adatot lehet derűlátóan is szemlélni: a totális propaganda ellenére lényegesen kevesebben azonosulnak a kormány egyetlen politikai mondanivalójával, mint ahány szavazó a választás megnyeréséhez szükséges. Ha csupán egymillió ember állna a NER mögött, akkor a rezsim régen összeomlott volna. Ebből persze az is következik, hogy a Fidesz nem a migránspropaganda miatt nyert, legalábbis nem kizárólag, lásd még: trükkök százai.

A hivatkozott kutatás kimutatta továbbá, hogy a legsúlyosabb problémák listájának élén az egészségügy található. Konkrétan a magyar nép 62 százaléka érzi így, azaz négyszer annyi választó tartja az egészségügyet az első számú problémának, mint ahányan a bevándorlást. Éppen ezért ha valamelyik ellenzéki párt vezetői arra a belátásra jutnának, hogy a politikai tevékenységüket holnaptól befejezik, a szervezetüket pedig feloszlatják, levonva az egyetlen helyes következtetést abból a tényből, hogy a választók kétharmadára jellemző masszív elégedetlenséget tíz éve nem tudják politikai erővé formálni és a kormány ellen fordítani, akkor erről a szándékukról semmiképp nem szabad lebeszélni őket, ellenkezőleg: bátorítani kell, hogy keressenek másik szakmát, állítólag mindenki tehetséges valamiben.

Itt most egy váratlan fordulattal témát váltunk, ami nem használ a szöveg tartalmi egységnek és a bevezetés-tárgyalás-befejezés tagolást is felborítja, de nem lehet minden hírhez külön cikket írni; majd összebarkácsoljuk valahogy ezt a két részt.

Szóval, beszéljünk inkább a jogerősen elítélt macedón miniszterelnök szökéséről, akit magyar diplomaták csempésztek be az országba. Nem tudjuk pontosan, milyen úti okmánnyal lépte át a határt és azt milyen jogszabályi felhatalmazás alapján állították ki neki. Nem tudjuk, milyen törvényi kitétel mentesítette őt attól, hogy a menedékkérőre vonatkozó előírásoknak megfelelően a tranzitzónában várakozzon kérelme elbírálására. Végül nem tudjuk, milyen tiltott teljesítménynövelő szer hatására volt képes a magyar hatóság néhány nap alatt feldolgozni azt az iratmennyiséget, amelyből kiderült számára, hogy a macedón bíróság rossz ítéletet hozott egy tisztességtelen eljárás során, ezért megkapja Magyarországtól azt a védelmet, amit többszörösen megerőszakolt háborús menekültek nem.

Nem ismerjük a részleteket, de nincs is különösebb jelentőségük.

A lényeget tudjuk: Orbán Viktor így döntött. Az ő utasítására alakul át a diplomáciai testület embercsempész bandává, az ő rendelkezése miatt kerülhette el egy szökésben lévő tolvaj a Soros György által üldözött kollega a tranzitzónát, az ő előzetesen meghozott döntését papírozta le villámgyorsan a hatóság. Nélküle ez a műsor nem jött volna létre.

Amit azért fontos leszögezni, mert sokan még mindig nem értik a NER-t – és nemcsak Nyugaton, de itthon sem. Legutóbb az állampárton belül kirobbant kultúrharccal kapcsolatban hangoztatták többen, hogy a leszámolós cikkek nyilván nem miniszterelnöki megrendelésre készülnek. „Csak nem gondoljuk, hogy arról is Orbán Viktor dönt, kiről írjon a kormánysajtó?!” De, pontosan ezt gondoljuk.

Arról is ő dönt, hogy ki játsszon a válogatottban, mennyi aranyat vegyen a Nemzeti Bank, indulhat-e ügyészségi eljárás a veje ellen. Mindegy, hogy az akaratát közvetlen utasítással érvényesíti, vagy azzal, hogy nem avatkozik közbe, ekképpen jelezve elégedettségét. Az összes szereplő tudja, hogy ha nem lenne elégedett, akkor bizony közbeavatkozna, és ez a tudás elég ahhoz, hogy mindenki az elvárt döntést hozza meg.

Amikor a NER polgára arról a találgatásról olvas a nyugati sajtóban, hogy a szaúdi különítmény a koronaherceg parancsára ölt-e, vagy saját hatáskörben rendelte el a kivégzést alsóbb szinten valaki, akkor száraz élelmiszert raktároz el nagy mennyiségben, mert rájön, hogy a szabad világ ennyi valóságismerettel már nem húzza sokáig. A megtorlásra és a uralkodói kegyre épülő, végletesen hierarchikus rendszerekben ugyanis nincs saját hatáskör. A mi kis koronahercegünk nem gyilkolásra, hanem embercsempészésre használja a konzulátusokat, de a különbség nem minőségi, hanem mennyiségi. A minőségi különbség abban mutatkozik meg, hogy egy országban a jog uralkodik, vagy egy törvények felett álló személy. Ahol az előbbi, ott a legfőbb hatalom birtokosa még a neki ellenszenves újságírót sem tilthatja ki az irodájából önkényesen, ahol viszont személy uralkodik a jog helyett, ott csak szeszély, taktika és a nemzetközi helyzet kérdése, hogy az apparátusnak bűnözőket kell megszöktetnie vagy embereket feldarabolnia.

A történelmi tapasztalatok szerint a joguralommal leszámoló rezsimek többnyire eljutnak az egyik állapotból a másikba.

Ahogy a kutatást, ezt a perspektívát is kétféleképpen lehet értelmezni. Elszörnyedve: miközben a híveit migránsokkal riogató kormány törvénysértő módon nyújtott menedéket egy köztörvényes gazfickónak, a Semmelweis Egyetem szülészetén a nővérek hazaviszik az újszülöttek ruháit kimosni, mert ahogy az ellenzék, a mosógép sem működik. Derűlátóan: reméljük nincs messze az a nap, amikor a vendégszerető macedón nép viszonozza a mi miniszterelnökünknek a mostani segítséget.

És akkor össze is fűztük a végére a szálakat.