Április óta nem mentek annyian az utcára, mint most

Ezrek vonulnak az Alkotmány utcába, a Parlament közelébe. A rabszolgatörvény visszavonását követelik.

  • hvg.hu hvg.hu
Április óta nem mentek annyian az utcára, mint most

Április óta a legnagyobb tüntetés zajlik a fővárosban. Több ezren vonulnak a Hősök teréről az Alkotmány utcába. A parlament szerdán fogadta el a rabszolgatörvényt, az ellen tiltakoznak.

Az ellenzék már hétfőn is próbált obstruálni, de nem járt sikerrel. A törvény elfogadása előtti szombaton már tüntettek szakszervezetek a 400 óra túlórát lehetővé tévő javaslat ellen, az újabb hullám a javaslat elfogadása után indult. Néhány ezer főnél többet ezek a demonstrációk nem mozgattak meg, de a "kemény mag" órákon át kitartott. Az eddigi tüntetések balhéval értek véget, a rendőrség békés hozzáállása pedig megváltozott, már gond nélkül bevetik a könnygázt, és új elemként igazoltatás után a tüntetőkkel kamerába is mondatják a nevüket.

A felvonulók között most ott vannak a szakszervezetek és az ellenzéki pártok képviselői, sokan jöttek vidékről is, buszokkal.

A sor elején Kunhalmi Ágnes, Szabó Tímea, Bangóné Borbély Ildikó és Vadai Ágnes vonul. Molinójukra azt írták, Tiltakozunk a rabszolgatörvény ellen.

Sokan sípolnak, fütyülnek, kereplőznek, és zúg az „Elegünk van!”, „korrupt Fidesz" és az „Orbán, takarodj!”. Az Alkotmány utcában civilek és ellenzékiek mondanak majd beszédeket.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.