szerző:
hvg.hu

"Rendkívül nemtelen, európai hangnemhez nem méltó támadásokkal és csúsztatásokkal támadták a kórházat" – mondta Kun Szabó István, a Honvédkórház parancsnoka a Magyar Időknek csütörtöki interjújában. Elfogadható magyarázatot ugyan nem adott az egyes botrányokra, mondott annál cifrább dolgokat, természetesen az előző kormány felelőssége is előkerült.

"Az ellenzék és a hozzá kötődő sajtó az utóbbi időben össztűz alá vette a Honvédkórházat és intézményeit", vezeti fel címlapos anyagában a csütörtöki Magyar Idők a Honvédkórház ügyeit. A független sajtó valóban sokat írt a kórházban zajló elképesztő állapotokról, a Magyar Idők azonban nem tudott kisajtolni elfogadható magyarázatokat, sem cáfolatokat a kórházparancsnokból.

Három különböző betegről írták meg a független lapok, hogy azért haltak meg, mert nem kaptak megfelelő ellátást. Egy hasnyálmirigy-daganatos férfit órákon át nem láttak el, másnap megműtötték, de következő napra meghalt. Egy másik 79 éves beteget vérmérgezés miatt utaltak be, de a kórházban azt állapították meg, hogy nincs neki. Másnap, amikor visszavitte oda a mentő, már nem tudták megmenteni az életét.

A kórházparancsnok csak az egyik esetre reagált, és csupán annyit: lefolytattak egy vizsgálatot és kiderült, nem igaz, hogy a kórház hibájából halt meg a beteg.

Azt is megírtuk, hogy radiológushiány miatt halhatott meg egy harmadik beteg a Honvédkórházban. A kórházparancsnok nem is tagadta a szakemberhiányt, reakciója csupán annyi volt: a radiológushiány országos probléma.

A következő hírre, miszerint bezárják a Honvédkórház koraszülött centrumát, azt mondta az intézményvezető: az elmúlt kilenc hónapban hét szakember ment el az osztályról. Közülük hárman szülési szabadságra és ketten külföldre, egyvalaki pedig magánpraxist vállalt.

Az állítást, amelyet Zacher Gábor, a sürgősségi osztály volt vezetője fogalmazott meg felmondásakor, hogy az osztály vészesen túlterhelt, a kórházigazgató szintén nem cáfolta. Megtalálta azonban a felelősöket. Szerinte rossz döntés volt 2006-07-ben összevonni a MÁV- és a Honvédkórházat, illetve a Honvédséghez rendelni a NAV és Honvédelmi Minisztérium dolgozóinak ellátását. Ezért lett túlterhelt az osztály.

Az általános szakemberhiányról azt mondta:

Mi átérezzük a probléma súlyát, és ha a gondok megoldásáig kétszer annyi ügyeletet vállaltak volna az orvosok, azt komolyan jutalmazta volna az intézmény. Az osztály vezetője ugyanakkor túl magas fizetést kért, azt nem tudtuk megadni,

– teszi hozzá a kórházparancsnok.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Varga megint visszaszólt Matolcsynak, de részben igazat is adott neki

Varga megint visszaszólt Matolcsynak, de részben igazat is adott neki

Gyászos lett a Magyar Kultúra Napja

Gyászos lett a Magyar Kultúra Napja

Megkéseltek két rendőrt Erdőkertesen

Megkéseltek két rendőrt Erdőkertesen

Peter Pomerantsev: Moszkva a dantei Pokol, Putyin pedig maga a hit

Peter Pomerantsev: Moszkva a dantei Pokol, Putyin pedig maga a hit

Nincs megállás: megjelent a 3 milliós négyzetméterár Budapesten

Nincs megállás: megjelent a 3 milliós négyzetméterár Budapesten

Órákig gondolkodott a kormány, majd csak kinyögte, hogy Soros a hibás

Órákig gondolkodott a kormány, majd csak kinyögte, hogy Soros a hibás