szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy felmérésben a válaszadókat arról is kérdezték, hogy mi volt az év legfontosabb eseménye, de ebben sem értenek egyet a fideszes és ellenzéki szavazók.

Az IDEA Intézet 24.hu által ismertetett decemberi kutatásában arra kérdezett rá, hogy mit tartanak az idei év legfontosabb politikai eseményének az emberek.

A válaszokból az derült ki, hogy míg a Fidesz-szavazók 59 százaléka szerint az áprilisi országgyűlési választás volt az idei év legfontosabb politikai eseménye, addig az ellenzéki szavazók mindössze 26 százaléka tette az első helyre a választást, nem sokkal többen, mint a Sargentini-jelentés elfogadását az Európai Parlamentben, amit 19 százalékuk említett. A kormánypárti szavazóknak viszont mindössze 3 százaléka tartja a leglényegesebb eseménynek az Európai Parlament döntését.

A nem kormánypárti szavazók 18 százaléka a legfontosabb történésként említette Hadházy Ákos aláírásgyűjtését az Európai Ügyészséghez csatlakozásról, 14 százalékuk pedig a rabszolgatörvény megszavazását tartja 2018 fő politikai eseményének.

A fideszesek körében viszont a választás után a második legfontosabb

minden negyedik Fidesz-szavazó szerint a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció volt.

Ezt az ellenzékiek alig említették, köztük a közigazgatási bíróságok kialakítása és az OLAF Elios-vizsgálata kapott még nagyobb számú szavazatot, míg a CEU Bécsbe költözését, illetve a Gruevszki-ügyet kevesen említették.

A válaszadókat arról is kérdezték, számítanak-e arra, hogy csökkenni fog a Fidesz támogatottsága jövőre a májusi európai parlamenti és az őszi önkormányzati választás eredményeképpen. A fideszesek 87 százaléka szerint ez a veszély nem áll fenn,

az ellenzéki szavazók viszont optimisták, az ő 87 százalékuk arra számít, hogy a Fideszre kevesebben fognak szavazni.

A pártnélküliek, illetve a pártpreferenciájukat titkolók 62 százaléka is számít a Fidesz meggyengülésére, az ő szavazataik az év legfontosabb eseményeit tekintve is inkább az ellenzékiek mintázatához hasonlítanak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!