A demográfiai konzultációt indító, az „asszonyoknak” szövetséget ígérő Orbánnak is tudomásul kell vennie, hogy a gyerekek majdnem fele élettársi kapcsolatból születik.
A kétezres évek első évtizedére jellemző házasodási trendek alapján demográfusok már azt prognosztizálták, minden második magyar úgy fogja leélni az életét, hogy még rövid időre sem kóstol bele a házasélet örömeibe, illetve szürke hétköznapjaiba. Az utóbbi években aztán mégis valóságos házasodási láz tört ki Magyarországon: 2010 óta másfélszeresére (51 ezerre) nőtt az anyakönyvvezető előtt esküt tevő párok száma. Ilyen növekedést korábban csak egyszer, 1945 és 1950 között regisztráltak a statisztikusok. Ám míg ez esetben kézenfekvő volt a magyarázat – a világháború idején elmaradt esküvőket pótolták harctérről hazatért férfiak és pártában váró hölgyek –, az utóbbi nyolc évben bekövetkezett változások okai összetettebbek.
„Van az a pénz”, amiért a párok hajlandók lepapírozni a kapcsolatukat – hangzik az egyik magyarázat. E szerint a családtámogatások 2010-ben megkezdett és azóta is évről évre bővülő kiterjesztésével a politika bírta rá a párokat, hogy állami pecsétet is kérjenek kapcsolatukra (HVG, 2017. február 23.). Amire kétségtelenül utalnak jelek, ám ott bicsaklik meg kissé a logika, hogy a gyerekneveléshez kapcsolódó juttatások jelentős részét (például a csokot) élettársi kapcsolatban élők is igénybe vehetik. Pusztán ezért tehát nem szükséges „törvényesíteni” egy kapcsolatot. A juttatások, kedvezmények ösztönző hatásával kapcsolatos elméletet az is gyengíti, hogy az utóbbi években olyan országokban is nőtt a házasodási kedv (például Romániában, Bulgáriában, Csehországban, Szlovákiában, Lettországban, Litvániában, Máltán), ahol a családtámogatások GDP-hez viszonyított aránya jóval alacsonyabb, mint Magyarországon. Ahol egyébként – mint az Kapitány Balázs demográfus vizsgálataiból kiderül –, a különböző családtámogatási formák ismertsége még az érintett korosztályokban (18–50 éves) is meglehetősen hiányos. A családi pótlék és a gyed „ősi” intézményén kívül jobbára csak a csokot ismerik; arról például, hogy mi fán terem a gyed extra, a tgyás vagy a csed, a többségnek lövése sincs.
Gyakori magyarázat az is, hogy a házasságkötések reneszánsza mögött konzervatív fordulat áll. A képet azonban ebben is árnyalják a részletesebb elemzések. Rohr Adélnak a Vélemények a házasságról és az élettársi kapcsolatról Magyarországon a rendszerváltást követő 25 évben című, a Demográfia szakfolyóiratban nemrég megjelent tanulmányából is kiderül: konzervatív fordulaton nem feltétlenül értékalapú változást kell érteni. Abban az értelemben egészen biztosan nem, hogy a párok államilag nem regisztrált együttélését a közvélemény valami bűnös, ezzel szemben a házasságot szent dolognak tartaná.
Az élettársi kapcsolatok terjedésével párhuzamosan az azzal kapcsolatos vélekedések, attitűdök is módosultak. Ezt mutatja, hogy nagyjából ugyanazt gondolják róla a magukat vallásosnak mondók, mint az ateisták. A magyar társadalom szinte teljesen elfogadta a házasság nélküli együttélést a házasság alternatívájaként. Amivel nemcsak azok vannak így, akik maguk is így élnek, hanem a házasok többsége is. A magyaroknak ma közel a háromnegyede semmi kivetnivalót nem lát abban, ha két ember ezt a – házasság alternatívájának is tekintett – párkapcsolati formát választja. A legtöbben mégis azt javasolnák a fiataloknak, hogy idővel keljenek egybe.
A házasságkötési kényszer megszűnését mutatja, hogy a frigyre lépők döntő többsége maga is rövidebb-hosszabb ideje tartó élettársi kapcsolat, „próbaházasság” után járul az anyakönyvvezető elé. És ez nemcsak a válás után újraházasodottak esetében, hanem a „boldogítót” először kimondók esetében is így van. Az első tartós párkapcsolatoknak ma már csupán az egytizede indul házassággal. Az esküvői ceremónia késleltetése azzal is együtt járt, hogy míg a kilencvenes évek közepén a nők még átlagosan a húszas éveik elején, a férfiak pedig annak a közepén húztak karikagyűrűt párjuk ujjára, a menyasszonyok átlagéletkora ma 30 év, a vőlegények pedig krisztusi korban, 33 évesen mondják ki életük első hivatalos igenjét.
A házasság monopolhelyzetének megszűnése ellenére a magyarok több mint 80 százaléka – ezen belül az élettársi kapcsolatban élők kétharmada – nem tartja a házasságot elavult intézménynek. S bár a többség a szerelem, az összetartozás, az elköteleződés kifejeződésének magasabb fokát látja benne, nem tekinti a gyerekvállalás feltételének. Azt, hogy a rendszerváltás óta Magyarországon is meggyengült a kapcsolat a házasság és a gyermekvállalás között, jól illusztrálja, hogy az első gyermeküket szülő nők átlagos életkora másfél évvel alacsonyabb (28,5 év), mint az első házasságkötéskori. 2016-ban pedig háromszor annyi gyerekes menyasszony ment (először) férjhez, mint egy évtizeddel korábban.
Nemcsak az élettársi kapcsolatokkal, hanem a házasságon kívüli gyermekvállalással szemben is megengedőbbé vált a közvélemény. 1988-ban még a magyarok közel kétharmada úgy vélte, hogy „akik gyereket szeretnének, azoknak mindenképpen házasságot kellene kötniük”. Ma viszont csak 40 százalékuk gondolja azt, hogy az esküvőnek meg kell előznie a gyermek világrajövetelét. A nem tervezett teherbe esés is mind kevésbé motiválja a szülőket arra, hogy pusztán emiatt házasságot kössenek. Meglepőnek tűnhet ugyanakkor, hogy a fiatal felnőtt korosztályba tartozók (18–24 évesek) kétszer akkora valószínűséggel értenek egyet azzal, hogy a gyermekeknek házasságban kellene megszületniük, mint a náluk egy évtizeddel idősebbek. A hagyományosabb vélekedés persze annak is betudható, hogy a családalapítás későbbre tolódása miatt a húszas éveik elején járók számára a házasság és a gyermekvállalás egyre inkább csak a távoli jövő.
| Pártállami népesedéspolitika |
Az MSZMP Politikai Bizottsága 1961-ben részletes elemzést kért a demográfiai helyzet alakulásáról, mivel – mint az előterjesztő Gáspár Sándor fogalmazott – „riasztó hírek érkeztek” ezzel kapcsolatban a szakmától. Az MSZMP KB államgazdasági osztálya által – a KSH-anyagokra épített – előterjesztést 1962. június 12-én tárgyalta meg a Politikai Bizottság (PB). A szöveg elmagyarázta a politikai döntéshozóknak a teljes termékenységi arányszám fogalmát, és azt, hogy miért fontos mutató ez a hosszú távú trendek elemzéséhez. Kádár János – aki jegyzőkönyvek tanúsága szerint következetesen „aborduszként” emlegette a terhességmegszakítást – egyetértésre jutott a PB-vel abban, hogy a termékenység emelése fontos, de óvatosságra van szükség. Az abortusz szigorításával például nem lehet tartós eredményt elérni, és ez politikailag is káros lenne. A nemzetközi összehasonlításban bemutatott magyarországi termékenység alacsony szintjének okát egyébként az előterjesztés abban látta, hogy a mezőgazdaság „szocialista” átszervezése nyomán megváltozott a foglalkozási szerkezet, a nők egyre nagyobb arányban állnak munkába, a tanulmányi idő meghosszabbodott, és hatással volt a gyerekvállalásra a városiasodás is. A PB a bölcsődei hálózat fejlesztését, a családi pótlék emelését és az anyák számára „hároméves fizetési szabadság” lehetőségét is számba vette, amiből bő hat évvel később megszületett a gyermekgondozási segély (gyes) intézménye. Volt egy javaslat a házasulandóknak nyújtandó családalapítási kölcsönről is, de ezt elvetették. A gyest a 3/1967. (I. 29.) számú kormányrendelet vezette be, és még abban az évben hatályba lépett. A fix összegű juttatás a gyermek két és fél éves koráig járt. Az, hogy a munkavállaló anyák ennyi időre otthon maradhassanak a gyermekükkel, korábban elképzelhetetlen volt, erre csak a szülési szabadság ideje alatt (1962-től 20 hétig) volt lehetőségük, ennek lejárta után a munkavállaló nők bölcsődébe adták vagy például nagyszülőkre, szomszédokra hagyták a gyermeküket. A gyes bevezetésének azonban nem csak demográfiai okai voltak. Az 1950-es években született nagy létszámú generáció tagjainak munkapiacra lépésével munkaerő-túlkínálat alakult ki, és politikailag is jó megoldásnak ígérkezett a munkanélküliség megelőzésére a nők egy részének kivonása a munkapiacról. Erre emlékeztetett Kádár János is, amikor 1981 februárjában ismét a PB elé került a népesedéspolitika ügye. Az MSZMP KB osztályvezetője, Kornidesz Mihály által írt előterjesztés megállapította ugyanis, hogy vészesen szűkül a szülőképes korosztály, és a családok nem valósítják meg az általuk eltervezett gyerekvállalást. Kádár a vitában felvetette, hogy bár az abortusz visszaszorult, a fogamzásgátló tabletták rendkívüli elterjedése is oka a csökkenő gyerekszámnak. Felvetette, hogy túl sok az egykézős család, és meg kellene vizsgálni a második gyerek megszületésének anyagi ösztönzését, „hiszen abból lehet három is”. Diagnózisa összességében úgy szólt, hogy nem csak anyagi okai vannak az alacsony gyerekszámnak. Rossz a közfelfogás, romlott a közerkölcs, a családi rangsorban a tartós fogyasztási cikkek előbbre valók, mint a gyermek – állapította meg az állampárt teljhatalmú vezetője. |
A cikk eredetileg a HVG 2018/40. számában jelent meg.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
