Amit most tesznek a hajléktalanokkal, az még mélyebbre lökheti őket

„Az utóbbi hetekben inkább csökkent a jelentkezők száma a hajléktalanok átmeneti szállójára” – meghökkentő módon ez a tapasztalata Tápi Eszternek, a Twist Olivér Alapítvány intézményvezetőjének. Az utcán életvitelszerűen élők ezek szerint rendőrségi fenyegetés árnyékában sincsenek olyan mentális és fizikai állapotban, hogy megpróbáljanak aránylag konszolidált körülmények közé kerülni. Pedig ez megmenthetné őket a vegzálástól is, hiszen az átmeneti szállón lakók ideiglenes lakcímként használhatják az alapítvány telephelyét, s így egyelőre a rendőrökkel sincs dolguk.

Twist Olivér Alapítvány átmeneti szállója

Fazekas István

Persze nehéz elvárni attól, aki már hosszú ideje az utcán élt és eddig is ódzkodott a szállóktól, menhelyektől, hogy most, a törvény miatt már automatikusan beköltözzön. Arról nem is beszélve, hogy az átmeneti szállókra csak feltételekkel lehet költözni, melyeknek nyilván sokan nem felelnek meg. Ennek ellenére furcsa módon a szállókon dolgozók azt tapasztalták, hogy nem is próbáltak meg bebocsátást kérni az üldözötté vált hajléktalanok.

A Twist Olivér utcai segítő szolgálat az általa elért hajléktalanokat arra igyekszik rávenni, hogy legalább a nappali melegedőbe betérjenek. Ott ugyanis hideg élelmet, pihenőhelyet kapnak, moshatnak és tisztálkodhatnak is. Abban reménykednek az alapítvány dolgozói, hogy ha a közterületeken életvitelszerűen élők gyakran járnak be a melegedőre, akkor az ottani látogatások alkalmával, akár a szálló lakóival beszélgetve, közelebb jutnak ahhoz, hogy munkahelyet találva az átmeneti szálláson lakjanak majd. A hajléktalan emberek között sokan viszont attól tartanak, hogy az éjszakai szállásra betérve meglopják őket. A leggyakoribb panaszuk az, hogy „nem akarnak olyan helyen aludni, ahol bogarak másznak rajtuk”. Ezek a körülmények pedig inkább a „fapadosként” emlegetett éjjeli menedékhelyeken fordulhatnak elő. A terjedő szóbeszédek miatt viszont gyakran meg se próbálnak egy szállóba vagy akár nappali melegedőbe bejutni.

Twist Olliver alapítvány átmeneti hajléktalan szállás

Fazekas István

Az alapítvány utcai segítő szolgálatának egyik legfontosabb feladata most az, hogy az aluljárókból, közterületekről eltűnt, számukra már ismert hajléktalan embereket megtalálják. Az utcai szolgálatosok meglepő módon leginkább a mobiltelefonjukon tudják őket elérni, és így utánajárni, hogy merre telepedtek le. Az egyik legnagyobb probléma az ő esetükben az, hogy folyamatos segítségre szorulnának. A hajléktalan emberek java része ugyanis mentális és pszichés problémákkal küzd, a stigmatizálás és a kriminalizálás pedig még mélyebbre löki őket. Az üldöztetés érzését erősítő törvény következtében egyes csoportjaik feltehetően kietlen, erdős részeken várják a fagyot, anélkül hogy a hajléktalanokat segítő alapítványok munkatársai megtalálnák őket. Akik pedig a kunyhós életformát választják, szintén nem mentesülnek a hatósági vegzálástól, habár az Utcajogász Egyesület álláspontja szerint ezek a lakhelyek egyébként magánterületnek minősülnek.

A segítő szándékú lakóközösségek, amelyek meleg ennivalóval, ruhával, takaróval látják el a környékükön élő hajléktalanokat, olyan megbízható környezetet jelentenek, ahonnan az utcán élők nem szívesen szakadnak ki, valamint egy erős érzelmi kötődés is kialakul a helyi közösség és a hajléktalan egyén között. Így még kisebb a késztetés arra, hogy a hajléktalanok szállóra menjenek, és később esetleg önellátóvá váljanak. A tapasztalatok szerint azoknak a csoportoknak a szétválása még nehezebb, amelyek kisebb kommunákban élik az életüket. Az ő esetükben az egyik legfontosabb a ragaszkodás a szabad életmódhoz. Az akár évtizedekig is ilyen kommunában, kunyhóban élő ember nehezen alkalmazkodik a szálló alapvető szabályaihoz, s a függetlensége válik a legfontosabb jellemzőjévé. Nem szívesen szakadnak el továbbá egymástól a párkapcsolatban élők, vagy a kutyájuktól az állatot tartó fedél nélküliek sem, habár ma már létezik kifejezetten pároknak kialakított szálló is.

Hajléktalan az utcán

Huszár Dávid

A munka világába történő visszaterelésben viszont csak az átmeneti szálló intézménye tud segíteni. A Twist Olivérhez tartozó átmeneti szállásra felvételi eljárás után lehet bekerülni, és ott szociális munkások és az alapítvány vezetői döntik el, alkalmas-e az illető arra, hogy belátható időn belül munkát találjon magának, és elinduljon az önellátás felé vezető úton. Az átmeneti szállókba ugyanis az tud bekerülni, akinek már van kisebb jövedelme – vagy belátható időn belül lesz neki –, és törekszik az önfenntartásra. A szállón saját ágyat, zárható szekrényt kap, ennek a díja 9300 forint havonta. Könnyítésképpen a felvétel után az ott töltött első hónapért nem kell fizetni, utána viszont minden tárgyhó utolsó napjáig kell a „lakbért” kipengetni. Az alapítvány szállóján jelenleg 42 hajléktalan él, a legtöbb helyet a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei tartják fenn, több mint 1400 ágyat.

A munkakeresésben az alapítvány munkatársai mentorálással, tanácsadásokkal tudnak segítséget nyújtani, a „lakók” pedig számítógépet és wifit használhatnak. A tanácsadások során segíteni tudnak nekik abban, hogyan kell például állásinterjún szerepelni, vagy akár csekkeket, számlákat kitölteni – ezek a képességek ugyanis az intézményvezető tapasztalatai alapján az évekig utcán élés során megkopnak, vagy teljesen eltűnnek. A megszerezhető munkák közül a legnépszerűbbek egyébként az éttermi kisegítő, mosogató, konyhai állások vagy a nagyobb építkezéseken könnyedén megszerezhető kisebb-nagyobb fizikai munkák. Ezekért nagyjából 650 forintos óradíjat lehet kapni, ám javarészt feketemunkákról van szó, bejelentett állást nehéz találni, erősek ugyanis a munkaadók előítéletei az átmeneti szállón élőkkel szemben.

Twist Olliver alapítvány átmeneti hajléktalan szállása

Fazekas István

Az alapítvány a közösségi életet is próbálja erősíteni, például háztartási munkacsoportot hozott létre, ahol az alapvető, az önellátásra és önfenntartásra előkészítő házimunkát, főzési technikákat lehet többek között elsajátítani. Láthatóan otthonosan érzik magukat, a cél azonban nem az, hogy minél tovább ott maradjanak.

Az átmeneti szálló ugyanis azért átmeneti, mert megpróbálja visszavezetni az arra alkalmas hajléktalanokat az önálló életvitelhez. Ehhez az nem jó, ha túlságosan megszokják a szálló „kényelmességét”, hanem mihamarabb el kell kezdeniük az új életüket. Persze van, hogy ez nem sikerül. Mint a Menhely Alapítvány honlapján szarkasztikusan megjegyzik: az átmeneti szálló lényegében „a másik átmeneti szállóba költözésig igénybe vehető hajléktalanszálló”.

Az átmeneti szállók azon lakóinak viszont, akik nem küzdenek alkoholproblémákkal, és sikeresen találnak jól fizető, bejelentett munkát, szembe kell nézniük majd a lehetetlenül magas albérleti díjakkal. Az szinte esélytelennek tűnik ugyanis a legtöbbjüknek, hogy például egy- vagy kéthavi kauciót előre kifizessenek. A megoldás az alapítvány vezetői szerint az üres önkormányzati lakások felújítása, felszabadítása lenne, illetve átfogó lakhatási támogatás létrehozása. A Twist Olivér megpróbált olyan programot beindítani – egyelőre sikertelenül –, amelynek keretében olyan ingatlantulajdonosokat keresnek, akik piaci ár alatt hajlandók lennének kiadni a lakásukat.

POZSGAI REBEKA