szerző:
Szlavkovits Rita

A Viharsarokban negyedszer is több százan mentek ki az utcára, most majdnem minden párt parlamenti képviselője is ott volt Békéscsabán.

„Börtönbe, börtönbe” - skandálta a tömeg, alig hagyták végigmondani Hadházy Ákos mondandóját, aki éppen csak kiejtette Simonka György nevét. Úgy tűnt, hogy a meggyanúsított parlamenti képviselő nevére errefelé indulatosan reagálnak. A békéscsabai tüntetésen, amit egyébként egy civil aktivista szervezett meg, Hadházyval együtt ott volt Vadai Ágnes, Vargha-Damm Andrea, Tordai Bence, a Momentumtól Donáth Anna és helyi szocialisták, szakszervezeti vezetők. A több száz békéscsabai egy lakótelepi téren gyülekezett, majd miután felsorakoztak egy 'Ellenállás' feliratú molinó mögé, átvonultak a városon a központig. A Városháza előtt hallgatták a képviselőket, ahol nem kapcsolták le a közvilágítást, mint ahogy Pécsett és Kaposváron.

Simonkát azért emlegette Hadházy, hogy helyi példákat is hozzon arra, hogy miért is fontos az európai ügyészséghez csatlakozás, gyorsan biztatta is az önkormányzati választásokra készülőket, hogy ragadják meg az alkalmat, és a már összegyűlt négyszázezer aláírás mellé gyűjtsenek még néhányat házról-házra járva.

„Követelni kell, hogy a közmédiát vezető, hírhamisító igazgatót váltsák le, és tiltsák meg az ott zajló törvénytelen kampányt” – mondta Hadházy. Az európai uniós parlamenti választásokkal kapcsolatosan a pártok együttműködéséről azt mondta, hogy ebben is jelenlegi választási rendszer, és a korrupció elleni közös fellépés a legfontosabb.

Nem beszélt hosszan a képviselő, de úgy tűnt, hogy a fél ezres tömeg be van sózva, folyamatosan közbekiabálták, hogy Orbán egy micsoda, vagy hogy túlórázni jöttünk.

Bősz Anett is rövidre fogta, arról beszélt, hogy szerinte Orbán fél, ő így látta a Kormányinfón, és hogy a NER-t együtt, félelem nélkül kell lebontani. Vadai Ágnes is arra biztatta az embereket, hogy álljanak a fideszes képviselőik elé és sorra kérdezzék meg őket arról, amiről maguk is látják, hogy nagyon nincs rendben: miért vannak milliárdok arra, hogy Mexikóban templomot építsenek, de nincs pénz orvosokra, de kérdezzék meg azt is, hogy miért hazudtak a rendőrök béréről.

Vargha-Damm Andrea az uniós parlamenti választásokat az Orbán rezsim leváltásnak első felvonásának nevezte, és Tordai Bence is arról beszélt, hogy az idén lejtő pályára kerül Orbán rendszere. Donáth Anna, a Momentum képviseletében pedig arra biztatta a békéscsabaiakat, hogy naponta osszák meg egymással a gondolataikat, politizáljanak, és minden intézményre, amelyről úgy vélik, hogy a NER részeként működik, ragasszanak fel egy O egy G logós matricát. „Vidék nélkül nem tudjuk megcsinálni, ez nem budapesti, hanem országos ügy” – zárta mondandóját Donáth.

A Magyar Dolgozók szakszervezetének helyi vezetője szerint a négyszáz túlórát is megengedő törvény csak legalizálja azt, amit eddig törvénytelenül megköveteltek a munkáltatók, az érdekvédő szerint ebben a kizsigerelésben az állami munkaadók élenjártak. Jövő péntekre már meg is hirdetett a MADOSZ vezető egy félpályás útlezárást, amire a tömeg elégedetlenül reagált: „Miért nem az egész pályát? Harminc évig hol voltatok, miért hallgattatok?" – kiabálták be a szakszervezeti vezetőnek.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Moszkva polipként fonja körbe az Orbánt szövetségbe hívó pártokat

Moszkva polipként fonja körbe az Orbánt szövetségbe hívó pártokat

Súlyosan elmarasztalta Orbánék kormányzását az Európa Tanács emberi jogi biztosa

Súlyosan elmarasztalta Orbánék kormányzását az Európa Tanács emberi jogi biztosa

Erről tudjon: kivonul a Facebookról a harmadik legnagyobb magyar bank

Erről tudjon: kivonul a Facebookról a harmadik legnagyobb magyar bank

Mit tehet a férfi, hogy egészséges maradjon a prosztatája?

Mit tehet a férfi, hogy egészséges maradjon a prosztatája?

Nagy leleplezésre készül a MediaTek: jön az első 5G-s chipjük

Nagy leleplezésre készül a MediaTek: jön az első 5G-s chipjük

Zugló után Kispest is saját kezébe veszi a patkányirtást

Zugló után Kispest is saját kezébe veszi a patkányirtást