Tavaly év végén egy spanyol napilap Ausztriában dolgozó munkatársa kétségbeesetten hívott fel. Láttam-e Bozóki András dolgozatát az Europäische Rundschau magazinban. Bozóki – aki 1988 és 1993 között a Fidesz tagja volt, részt vett a rendszerváltozást megalapozó kerekasztal-tárgyalásokon is, később, az első Gyurcsány-kormányban a nemzeti kulturális örökség minisztere volt, most a CEU-n oktat – Horthy, Kádár, Orbán címmel publikálta német nyelvű írását.

Letaglózó.

Ez volt spanyol kollégám összefoglalója, pedig a térség tudósítója évtizedek óta. Röviden el is mondta, miről írt a CEU professzora, az idei első Mozgó Világban pedig magyarul is megjelent a tanulmány, címe: Száz év talány – Horthy, Kádár, Orbán

Miután elolvastam Bozóki tanulmányát, visszahívtam spanyol kollégámat és elmondtam neki, magyarul is megjelent az írás.

Pontos. Sőt, annál is több – ennyit mondtam neki.
És minimum elgondolkodtató, nem? – kérdezett vissza.

Erre nem válaszoltam.

Bozóki nem csinált mást, mint bemutatta Horthy Miklós, Kádár János és Orbán Viktor pályaívét és rendszerét, felhívva a figyelmet a különbségekre és az azonosságokra. Majd levonja a következtetéseket. A professzor központi megállapítása az, hogy az elmúlt száz évből hetvenet három meghatározó politikus uralt, a mostani rendszer pedig

nem a 20. századi autoriter rendszerek receptjét másolja, hanem az elnyomás szelektív, társadalmi rétegekre szabott, kezdetben puhának tűnő, de egyre szigorodó formáit követi. Ez a pragmatikus elnyomás azáltal tartható fenn, hogy erőteljes és egyoldalú propagandával társadalmi támogatást tud szerezni az éppen aktuális célcsoportokkal szembeni diszkriminációhoz. Az effajta eljárás első ránézésre esetlegesnek tűnik, de az akció végére mindig világossá válik rendszerszintű mivolta.

Bozóki sorra veszi:

• Horthy nem volt ideologikus alkat, rendszere mégis szilárd ideológiai alapon állt, a keresztény-nemzeti ideológián.
• Kádár sem volt ideologikus alkat, az elmélet helyett a gyakorlat híve volt. Rendszere sokáig egy kompromisszumra épült.
• Orbánt pedig az ideológiák helyett sokkal inkább a hatalom igézete ejtette foglyul.

A miniszterelnök politikai fordulatai is ismertek, 93-94 táján liberálisból konzervatív lett (ma Bozóki meghatározása szerint a kormányfő már a konzervativizmustól is elszakadt, nacionalista, etnicista, populista lett), a második fordulat 2003-ból való, ez szervezeti fordulat, ekkor módosult a Fidesz alapszabálya, Orbán egyeduralkodó lett pártjában. A harmadik fordulat a közelmúltból, 2010-ből való, Orbán elkezdte lebontani a liberális demokráciát.

Bozóki – mint említettük – összehasonlítja a három politikust, közös pontnak tartja, hogy egyik sem volt az eszmék, ideológiák követője. ráadásul mindháromnak komoly árulása van.

• Horthy elárulta a királyt,
• Kádár elárulta a forradalmat,
• Orbán pedig elárulta a rendszerváltást.

Azt rombolja le, amit harminc évvel ezelőtt maga is felépített.

Bozóki mindhárom vezetőt pávatáncosnak, hintapolitikusnak tartja, Orbán külpolitikáját szerinte nagymértékben jellemzi ez. Leírja azt is:

Horthy és Kádár kezéhez vér tapad, Orbán kezéhez pénz.

Hármójuk közül a professzor szerint csak Orbán használta fel hatalmát maga és családja meggazdagodására. Nagy különbség közöttük, hogy Horthy távol tartotta magát a napi politizálástól, Kádár a fontos kérdésekben maga döntött már, de Orbán az, aki folyamatosan a frontvonalban van, minden hatalom nála összpontosul.

Horthy uralkodott, de nem kormányzott, Kádár uralkodott és részben kormányzott, Orbán uralkodik és kormányoz – magyarázza a politológus.

Magyarországnak nem volt olyan szerencséje, hogy politikai korszakainak névadói szabad és tiszta választásokon maradjanak hatalmon. Az elmúlt száz év tapasztalata azt mutatja, hogy aki itt korszakot teremt, az bukásával magával rántja a rendszert, amelynek névadója volt – zárja írását Bozóki.

*

Orbán Viktor vasárnap évértékelőt tart, amit a hvg.hu élőben közvetít.