szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Több mint öt hónapja üresen áll Miskolcon az a belvároshoz közeli iroda, amelyet havi majdnem félmillió forintért bérel a városban a fideszes Hubay György. Az eddig két és fél milliós cechet persze nem ő – hanem az Országgyűlés Hivatala állja, vagyis – közpénz lévén – végső soron a választók. Az összeg Hubay korábbi munkahelyét, a fideszes vezetésű város vagyonkezelő cégét gyarapítja, a Fidesz pedig – véletlen? – a saját irodájaként tünteti fel a helyiséget. Hubay környezetében és a Fidesznél felújítással magyarázzák a furcsaságokat – akár el is hinnénk, ha nem jártunk volna a helyszínen.

Ismerik az érzést, amikor feltesznek valakinek egy értelmesnek gondolt kérdést, de az illető olyan hangsúllyal válaszol, mintha a világ legnagyobb képtelenségét kérdezte volna tőle? Így jártunk Miskolcon, amikor felkerestük a címet, amelyen – papíron legalábbis – négyezer forint híján havi félmillió forintért bérel irodát a Fidesz parlamenti képviselője, Hubay György.

„A Gyurit? Itt? Még sosem láttam itt, pedig ismerem”

– mondta nevetgélve egy a házban lakó hölgy a Széchenyi utcai lépcsőházban, ahol eleve azután kezdtünk kérdezősködni, hogy semmi nyomát nem találtuk a politikus által bérelt helyiségnek. Sem a bejárat mellett, sem az utcafront egyéb részein, sem a kaputelefonnál nincs erre utaló tábla vagy felirat. Egy működő bankfiókon és az ugyancsak üzemelő dohánybolton kívül a 94.-es szám alatt még két üresen álló helyiség árválkodik, egymásra nyíló bejárattal, de az üvegen bekukkantva csak csupasz falak látszanak, sehol egy bútor, vagy egyéb, működésre utaló berendezés. A bejárat előtt eldobált szemét, illetve csikkek mennyisége is arról árulkodik, hogy mostanában nemigen nyitogatta senki.

Pedig – ahogy november közepén megírtuk – a fideszes politikus szerződése elvileg szeptember elseje óta él a bérbeadóval, amely ráadásul nem más, mint a képviselő korábbi munkahelye: a fideszes vezetésű város vagyonkezelő cége, a Miskolc Holding Zrt.

hvg.hu

A havi 496 ezer forintos bérleti díjjal messze Hubay György a rekorder a 199 parlamenti képviselő közül. A díj pedig nemcsak országos viszonyításban tűnik rendkívül magasnak – még fővárosi, sőt Budapest frekventált pontjait választó képviselőtársai is találtak ennél olcsóbbat –, de a megyeszékhely többi politikusáéval összehasonlítva egyenesen megmagyarázhatatlan: a Miskolc másik, I.-es választókörzetéből bejutott szintén fideszes Csöbör Katalin 165 100 forintért bérel egy 76 négyzetméteres Kossuth utcai – a városi Fidesz-irodával azonos címen lévő – helyiséget (ezt Hubay György novemberi közleményéből tudjuk, mert a parlament honlapján található szerződéslistában és a lapunk által kikért kimutatásban nem szerepel), a jobbikos Jakab Péter pedig a félmilliós bérleti díj feléért, 223 ezer forintért talált magának egy Hubayé Györgyénél nem sokkal kisebb irodát a megyeszékhelyen.

A Hubay-féle irodának mégsem a bérleti díja, még csak nem is 160 négyzetméter nagysága a legfurcsább (bár a politikus ezzel is a rekorderek között van), hanem az, hogy mintha a szerződésen kívül semmilyen kapcsolatban nem lenne a képviselővel.

A miskolci városházán – miután sem a város honlapján, sem a politikus parlamenti adatlapján, sem személyes Facebook-oldalán nincs nyoma, hogy hol és mikor tart fogadóórát vagy egyáltalán milyen címen lehet elérni – korábbi érdeklődésünkre azt a választ kaptuk, hogy a képviselőnek nincs irodája Miskolcon, a helyi Fidesznél pedig azt, hogy

„majd lesz egyszer, de még nincs aktualitása a dolognak”.

Mindez október végén történt, február elején végül azután döntöttünk úgy, hogy személyesen is elmegyünk a helyszínre, hogy ismét hasonlót tapasztaltunk.

hvg.hu

Bár múlt héten, miután a jobbikos Jakab Péter leleplezte, hogy Hubay György december óta immár egy másik irodát is bérel Miskolcon (szintén a helyi Fidesz szervezetével egyező címen), a fideszes politikus egy közleményben azzal védekezett, hogy a Kossuth utcai ingatlan „az állandó munkatársak napi munkavégzésének helyszíne”, a Széchenyi utcaiban pedig a fogadóóráit tartja – ez utóbbinak egyértelműen ellentmondanak a helyszínen tapasztaltak. (A talányról nem beszélve, hogy a műfajából eredően négyszemközti fogadóórákhoz miért kell vajon 160 négyzetméter.)

Amikor az ellentmondásról szerettük volna megkérdezni Hubay Györgyöt, csak az asszisztenséig jutottunk, és nemhogy eloszlott volna, inkább nőtt az értetlenségünk:

hvg.hu: Mi az oka, hogy még mindig nincs nyitva a Széchenyi utcai iroda, noha szeptember óta bérli már a képviselő úr?

képviselői titkár: Az iroda az felújítás alatt áll, de egyébként már készülőben van..

hvg.hu. Szeptember óta?

képviselői titkár: Hát folyamatosan érkeznek az irodaszerek, de a képviselő úr közleményén túl mást nem tudok mondani.

hvg.hu: De hogyan tart fogadóórát, hogyha még nincsen kész a felújítás?

képviselői titkár  Hát…, hogy mondjam önnek, folyamatos felújítás alatt van az iroda. A funkcióját egyébként el tudja látni, ennél többet nem tudok mondani. A közleményt tudom ajánlani még egyszer.

hvg.hu: De a szomszédban azt mondták, hogy még sosem látták ott a képviselő urat.

képviselői titkár: Nem, ne haragudjon, nem tudok önnek ezzel kapcsolatban felvilágosítást adni.

Az asszisztens felújításra hivatkozó magyarázata amúgy annak fényében különösen érdekes, hogy a lapunk birtokába jutott bérleti szerződés IV., a bérlő és a képviselő kötelezettségeit rögzítő pontjában egyértelműen benne áll, hogy „a Bérlő, illetve a Képviselő a bérleményben átalakításokat, felújítást és korszerűsítési munkálatokat nem végezhet".

A képviselő titkára kérdésünkre egyébként azt sem tudta megmondani, hogy mikor volt legutóbb és mikor lesz legközelebb fogadóórája Hubay Györgynek, csak annyit mondott, hogy „ez változó”, és hogy az önkormányzat lapjában, a Miskolci Naplóban szokták az időpontokat közzétenni. Kíváncsiságból végignéztük a Miskolci Napló összes számát, több mint két hónapra visszamenően, de Hubay György fogadóórájáról csak egyetlen számban tettek említést: a november 17-iben, amely két nappal azután jelent meg, hogy a politikusról megírtuk, hogy nem tart fogadóórákat. A 2018. november 19-ére meghirdetett esemény helyszínéül pedig nem is a Széchenyi utcai helyiséget adták meg, hanem egy általános iskolát.

hvg.hu

Képviselői iroda=pártiroda?

További furcsaság, hogy amikor a Fidesz honlapjának szervezeti keresőjében próbáltuk leellenőrizni, hogy hol lehet megtalálni Hubay Györgyöt, meglepetésre az alábbi információkat találtuk:

fidesz.hu

A Széchenyi utcai címen eszerint tehát a Fidesz Borsod megye 2-es választókerületi irodája működik, amely ráadásul nem is Hubay Györgyhöz, hanem – logikusan – a választókerületi elnökhöz, Kriza Ákos fideszes miskolci polgármesterhez van rendelve. Lefordítva: Hubay György képviselői keretének terhére – közpénzből – egy párt, a Fidesz helyi irodája működik/ működne/ fog működni.

Pedig a bérleti szerződésben már idézett, átalakítási tilalmat rögzítő passzus mellett az is szerepel, hogy a bérlő a bérleményt nem adhatja tovább, és a képviselő munkáját segítő személyzet kivételével oda más személyeket befogadni nem jogosult. Ezt azonban aligha fogja épp a fideszes önkormányzat cége ellenőrizni, másrészt eldönteni is csaknem lehetetlen, hogy a képviselőknek járó alkalmazotti keretből foglalkoztatott munkatárs(ak) Hubay György, vagy a Fidesz munkáját segítik-e. (A Fidesz képviselőinek papíron – ahogy korábbi cikkünkben is írtuk – egyetlen munkatársuk sincs, mert egységesen lemondtak erről a frakcióvezető javára. Kocsis Máté neve alatt papíron így összesen 494 alkalmazottat tart nyilván a rendszer, a félezrednyi asszisztens a gyakorlatban azonban nyilván nem az ő munkáját segíti, hanem visszaosztották őket a képviselők között. Az viszont, hogy ott milyen – a képviselőihez tartozó, vagy pártmunkát – végeznek-e, gyakorlailag kimutathatatlan.)

Amikor egyébként az említett választókerületi iroda telefonszámon választóként „reklamáltunk”, hogy a Széchenyi utcai címen semmilyen működésre utaló jelet nem találtunk, a hallhatóan zavarban lévő munkatárs is azzal magyarázta a helyzetet, hogy „folyamatban volt egy kisebb átalakítás”.

Jut is, marad is?

De az „iroda” körüli érdekességek ezzel még mindig nem értek véget: novemberi cikkünk megjelenése után részben ugyanis arra hivatkozva kért helyreigazítást a képviselő, hogy az általunk említett 496 ezer forintos díjban a rezsi költsége is benne van, a „csupasz” bérleti díj valójában „csak” 398 ezer forint. Arra viszont már nem szolgált magyarázattal, hogy hogyan lehet 100 ezer forintos rezsije egy olyan helyiségnek, amelyben nincs ott – így nem használ például sem áramot, sem vizet – senki, és még csak nem is távfűtéses, vagyis fixen magas fűtési költsége sincs.

A kihasználatlan hónapokat figyelembe véve viszont megállapítható, hogy az Országgyűlés Hivatala szeptember óta közel két és fél millió forintot fizetett ki a semmire, a bérbeadó Miskolc Holdingnak viszont már csak a megspórolt rezsiköltségből tisztes bevétele keletkezhetett.

MTI / Vajda János

A 2014–18 között a miskolci önkormányzati képviselőként is dolgozó Hubay György egyébként még tavaly májusi parlamenti nyitó vagyonbevallásában is a Miskolc Holdingot jelölte meg munkahelyként, korábbi, városi képviselőként tett bevallásából pedig az is kiderült, hogy a cégtől havi 300 ezer forintot kapott a „munkavállaló” leírással definiált munkakörben. A vállalat működésére rálátó forrásaink szerint a politikus "önkormányzati referens" beosztásban szerepelt a nyilvántartásban, de a fideszes polgármester, Kriza Ákos emberének tartott politikust nem sokszor látták a vagyonkezelő épületében.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Joó Hajnalka Itthon

A választóival nem áll szóba, de irodát közel félmillióért bérel Miskolcon a fideszes Hubay György

Vajon mi szüksége van egy havi félmillióért bérelt irodára egy olyan képviselőnek, aki a választóinak még fogadóórát sem tart? A fideszes Hubay György ennyiért ráadásul nem is Budapest valamely frekventált pontján vett ki egy ingatlant, hanem Miskolcon – különös módon épp attól az önkormányzati cégtől, amelynek a mai napig munkavállalója. A félmilliós bérleti díj nemcsak ingatlanosok szerint irreális: a bérbeadó cég saját honlapján is százezer forinttal olcsóbban kínál kétszer akkorákat.