6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
"Nem megyek Brüsszelbe" - mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a hvg.hu-nak. Tóth vezeti az MSZP EP-listáját, erről hamarosan szavaz a párt kongresszusa. A második Ujhelyi István, őt Szanyi Tibor követi. Kap még egy helyet a Párbeszéd is, eddig úgy volt, hogy a harmadik lesz az övék, de Tóth első helye ezt boríthatja. Erről az MSZP egy újabb választmányon dönt, most egy politikus azt mondta, még így sem kizárt a harmadik hely.
Megállapodás kérdése, mi lesz a mandátummal: ha Tóth átveszi, akkor lemondása után a választmány jelöli ki a kijutót, ha nem, akkor a lista eggyel feljebb csúszik.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.