Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Hiába ad pluszpénzt az állami meddőségi intézeteknek az állam, nem tudják kihasználni a lehetőséget.
Akár ezerrel több lombikbaba születhetett volna tavaly, ha az állam eltörölné a korlátozást, amely állami intézményeknek adja a megemelt biztosítási keretet – mondta az RTL Híradónak Kaáli Géza.
A hírműsor is idézte a Világgazdaság adatait arról, hogy az állami intézményekben jóval kevesebb kezelést végeztek tavaly, mint lehetett volna. A kormány két éve emelte duplájára a támogatott kezelések számát, de a biztosító adatai alapján az látszik, hogy a plusztámogatást nem tudták kihasználni.
Míg 2016-ban a 6761 lombikkezelés közül 3019-et hajtottak végre állami intézményben, 3742-t pedig magánrendelőkben, azóta sem változott az arány: tavaly a 7656 kezelésből csak 3682-t végeztek államilag.
A magyarországi Kaáli-intézet alapítója ezt azzal magyarázta, hogy a meddő párok ragaszkodnak orvosukhoz, ezért akkor is hozzá mennek, ha magánkórházban rendel. A professzor szerint a megoldás az lenne, ha eltörölnék a korlátozást – akkor már tavaly két gimnáziumnyi gyerekkel több született volna az országban.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.