Kihallgatták a brutális nádudvari kamaszlányokat

A társukat megverő és megalázó két lány elismerte a bűncselekmények elkövetését.

  • hvg.hu hvg.hu
Kihallgatták a brutális nádudvari kamaszlányokat

Kihallgatták azt a két nádudvari lányt, akik brutálisan bántalmazták 16 éves társukat és az egészet videóra vették – írta a police.hu. A felvételt az RTL Klub mutatta be, de egyes részletek olyan megrázóak voltak, hogy kitakarták a képeket.

A rendőrség közleménye szerint február 25-én este hét óra körül érkezett bejelentés. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként két helybéli lányt azonosítottak és állítottak elő a Nádudvari Rendőrőrsre.

A 15 és 16 éves lányok egy korábbi nézeteltérésüket rendezték a sértettel úgy, hogy többször megütötték, megrúgták, különböző megalázó utasításokat adtak neki és további bántalmazást helyeztek kilátásba. A gyanúsítottak telefonjukkal felvették a történteket, továbbá egy korábbi felvétel is a rendőrség birtokába került, amin az látható, ahogy az egyik lány egy férfit bántalmaz.

A rendőrök két lányt március 14-én gyanúsítottként kihallgatták, melynek során elismerték a bűncselekmények elkövetését.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság a gyanúsítottakkal szemben kényszerítés bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást.

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.