Magyarországon százezer emberre vetítve évente hatan betegednek meg tbc-ben, és tavaly mindössze három 14 évesnél fiatalabb gyerek kapta el ezt a betegséget, ami az egész világon kiemelkedőnek számít, mondta Horváth Ildikó Emmi-államtitkár hétfő reggel az M1 csatornán. Ha így halad a kór visszaszorulása, akkor teljesen eltűnhet az országból – tette hozzá. Az államtitkár kitért arra, hogy a betegség visszaszorulásában nagy szerepet játszottak a múlt században meghozott egészségügyi intézkedések, például az oltások; ezek jótékony hatásai mostanra beértek, ezért szorulhatott vissza ennyire a tbc.
Évente 600 magyar lesz tüdőbajos
Visszaszorulóban van a veszélyes kór, ami a védőoltásoknak köszönhető az Emmi szerint.

Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
Zivatar miatt riasztást és figyelmeztetést is kiadtak
„Fuck Orbán” – skandálta a tömeg a Kneecap lengyelországi koncertjén
Washington Post: Az USA teremtette a békés és jólétben élő világot, de most éppen az ellenkező irányban halad
Trump közelebb vezényel két atomtengeralattjárót Oroszországhoz
Átveréssel, éheztetéssel és fogvatartással is toborozzák az orosz katonákat, a dezertőrökkel pedig kegyetlenül elbánnak
Országos csúccsal jutott döntőbe 50 méter háton Kós Hubert
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.