Kocsis Györgyi: Az Atya és a fiúk

„Aki húszévesen nem kommunista, annak nincs szíve. Aki harmincévesen még mindig kommunista, annak nincs esze” – mondta volt állítólag George Bernard Shaw. Vajon hogyan jellemezné mondjuk a mai magyar fideszes személyiségfejlődést az írózseni? Hogy aki harmincévesen nem fideszes, annak nincs esze, de aki negyvenévesen még mindig fideszes, annak már sosem lesz gerince? Ezen is elmerenghet friss lapszámunk Magyarország rovatának Századvégesek felcímű cikke fölött az olvasó. Az írás a 2010 óta milliárdos bevételű, közel 100 főt foglalkoztató kormányközeli agyközpontban klónozott ifjú gárdáról szól: e zömmel a 30-as éveik elején járó, az Orbán-rezsimben ellenállhatatlan vonzerőt találó karrieristák mára a NER különféle gazdasági, politikai és propagandista erőközpontjaiba áramlottak szét, hogy ki-ki a maga helyén szolgálja a pártállam ezeréves fennmaradását, vagy/és rengeteg pénzt keressen, vagy/és világpolitikai tényezővé váljon, vagy/és mindezek egyszerre.

Ambíciójuk végső soron érthető, hiszen Magyarország ma valóban a korlátlan lehetőségek hazája – feltéve, ha valaki a megfelelő urat szolgálja. Példának okáért Kiss-Rigó László püspök rájött, hogy

ha fütyül a Vatikánra, viszont elégszer imádkozik Orbán Viktorhoz, akkor isteni adományban részesül,

így az általa irányított Lakitelek Népfőiskola karácsonyra kapott is egy wellnessközpontra másfél milliárdnyi perselypénzt az évente hozzá érkező 10 milliárdon felül. Vele ellentétben egyelőre a purgatóriumban várakozik a megtévedt arkangyal, Farkas Flórián, aki néhány ezüstpénzért – na jó, néhány milliárdért – eladta a romák becsületét, és most, mialatt az Úr és az Ördög (latin nevén OLAF) huzakodik, nem tudni, ki fogja szállítani a cigány hívek szavazatait a Fidesznek az EP- és önkormányzati választásokra. Ami azért is probléma lehet – következik Fókuszban rovatunk elemzéséből –, mert a beharangozott, rövidesen induló, 150 milliárdot szétosztó Magyar falu program áldásaiból éppen a legkisebb falvak legszegényebb népessége maradhat ki.

Maga az Úr az ő uralkodásának 9. esztendejében felszállt a magasba, s onnan, vagyis a budai Palotanegyed egykori karmelita kolostorából tekint le, közben kanalazza a Gundel által szigorúan szerény adagokban szállított mannát a Várkapitányság által oltalmazott, tüntetőmentes mennyországban.

A Gazdaság rovatunkban bemutatott korlátlan lehetőségek persze leginkább a Mindenhatót illetik, aki bátran él is vele, egyetlen suhintással elvesz például jogokat egy önkormányzattól, egy másikkal pedig védetté nyilvánít arra nem jogosult alkotásokat, hogy megszerezhesse őket. Más kérdés – derül ki Szellem rovatunk Munkácsy Golgota című festményének állami megvásárlása kapcsán közölt cikkéből –, hogy időnként (na jó, inkább többször, mint kevesebbszer) mérhetetlenül bután és kártékonyan cselekszik: ezt a képet is megkaphatta volna korábban tizedannyi adófizetői sestertiusért, ha nem csinál belőle presztízskérdést.

Igaz, ez az úr korántsem olyan úr, mint volt például az éppen száz éve köztársasági elnökké választott, földosztó Károlyi Mihály, aki az ország vezetőjeként nem saját magára, hanem maga ellen íratott törvényeket, s akinek a szobrát 2012-ben távolították el a Kossuth térről. Vélemény rovatunk szerzője idézi Károlyi memoárját, amelyben a „vörös gróf” így írt: „Szándékosan és tudatosan két szék közt a pad alá esem: ez marad számomra az egyetlen hely, amelyet tisztességgel elfoglalhatok.” Aligha vették volna fel a Századvéghez.

A szerző a HVG szerkesztője