A mai napig nincs vádemelés a 2014-es Öveges-program szabálytalanságai ügyében

Sok milliárd forintos túlszámlázás történt 2014-ben az Öveges-program oktatási témájú EU-s pénzeivel, ám a mai napig nem történt vádemelés, a NAV 2016 óta nem jutott dűlőre az ügyben.

  • hvg.hu hvg.hu
A mai napig nincs vádemelés a 2014-es Öveges-program szabálytalanságai ügyében

Ki emlékszik már 2014-re, és a Hadházy Ákos országos hírnevét meghozó Öveges-programbeli milliárdokra, amelyek felvetették a hűtlen kezelés gyanúját. Legalább is a politikusnak, az ügyészség még 2014 óta nem boldogul az üggyel, ahogy az Átlátszón olvasható: túlárazások voltak, egy-egy tantermet 30-40 millió forintért is fel lehetett volna újítani, de városonként 300 milliót költöttek rájuk, de volt 30 millió helyett 2,8 milliárdos munkafüzet-kiadás is. A nyílt pályázati közbeszerzés kiírását úgy érték el az iskolák, hogy a tételeket szigorúan a 25 milliós értékhatár alatt tartották, azaz szétbontották a megbízásokat. Az EU úgy találta, hogy már a pályázati kiírások is szabálytalanok voltak.

Akkoriban még a Miniszterelnökség is beismerte, talált szabálytalanságokat, és emiatt százmilliókat kellett visszafizetni Brüsszelnek. A kifogásolt projektek szállítója a legtöbb, 12 esetben a Tender-Network Zrt. volt, amely az Eliosnak is adott tanácsot. Végül az Emmi tett feljelentést, míg közben az Európai Bizottság a visszaélések miatt leállította a Támop program kifizetéseit. A Nemzeti Nyomozó Iroda 2016-ban aztán arra jutott, hogy bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás történhetett, ami a NAV hatásköre. A NAV neki is ugrott a nyomozásnak, de igen gondosan jár el: a mai napig nyomoz.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.