Annegret Kramp-Karrenbauer, a németországi nagykoalíció legnagyobb pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke hétfő este azt mondta, a Fidesz ki fog lépni az Európai Néppártból (EPP).
Az elmúlt napok viselkedésével és Matteo Salvinivel tartott találkozójával Orbán világossá tette, hogy el fogja hagyni a Néppártot,
– mondta Kramp-Karrenbauer. A bejelentés előzménye, hogy Orbán Viktor alkalmatlannak nevezte az Európai Bizottság vezetésére Manfred Webert, az Európai Néppárt csúcsjelöltjét hétfőn, amikor Heinz-Christian Strache szélsőjobboldali osztrák alkancellárt fogadta Budapesten.
A Európai Néppárt szóvivőjét Orbán bejelentése egyébként nem hatotta meg, azt mondta, korábban is nyert már jelöltjük a Fidesz nélkül.
Kramp-Karrenbauer a Fidesz felfüggesztett néppárti tagságára azt mondta: ez nyilvánvaló próbatétel volt Orbán Viktor számára. Az Európai Néppárt szerinte megpróbált hidat építeni Orbán Viktor felé, de a miniszterelnök viselkedése, és az, hogy Budapesten fogadta Matteo Salvinit, azt mutatja, hogy Orbán tudatosan távolodik el az EPP-től.
Weber egy korábbi interjúban beszélt arról, hogy ha csak a Fidesz szavazatai révén van meg az ehhez szükséges többség, akkor nem akar a bizottság elnöke lenni.
A Strache-találkozó utáni sajtótájékoztatón Orbán ezt súlyos sértésnek nevezte Magyarországgal és a magyar választókkal szemben, mivel "A magyar miniszterelnököt a magyar választópolgárok bízták meg, ezért Weber mondata olyan súlyos, hogy ezek után nem támogathat olyan embert, aki eleve bejelenti, hogy nem tart igényt a magyarok szavazataira" – mondta Orbán.
Erre hivatkozva jelentette be, hogy alkalmatlannak tartja Webert. "Keressük az alkalmas jelöltet" – fogalmazott.