Önkormányzati választás 2019
Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.
Hétfő délutánig lehetett jelentkezni az ellenzéki előválasztásra, amelyen eldől, hogy ki lesz az ellenzéki pártok által támogatott kihívója Tarlós Istvánnak az őszi főpolgármester-választáson, de új jelölt nem jelentkezett be rá – írja a Népszava.
Az előválasztáson így csak az MSZP–Párbeszéd–Szolidaritás jelöltje, Karácsony Gergely, a Momentum színeiben induló Kerpel-Fronius Gábor, valamint a DK támogatásával induló Kálmán Olga fog szerepelni, ők mindhárman összegyűjtötték az induláshoz szükséges kétezer érvényes aláírást, amit be is nyújtottak a Magyar György ügyvéd vezette Civil Választási Bizottságnak.
Magyar György tájékoztatása szerint összesen kilencen vették fel az aláírásgyűjtő-íveket, de végül így csak ők hárman adtak le elég ajánlást.
Sorsolás után az is eldőlt, hogy a szavazólapokon az első helyen Karácsony Gergely szerepel majd, a második a momentumos Kerpel-Fronius Gábor lesz, míg a Kálmán Olgának a harmadik hely jutott.
Az interneten való voksolásra június 12-étől lehetett regisztrálni, egészen 20-áig, a szavazás kezdetéig. A folyamat 26-áig tart, a tervek szerint még aznap eredményt is hirdetnek. Szavazni Budapest főbb csomópontjain felállított sátrakban lehet majd, további információk az előválasztás honlapján olvashatók!