A magyar populisták – a Fidesz-szavazóknak és a Jobbik támogatóinak – egyik vágyott aranykora az 1980-as évek, derül ki egy friss tanulmányból. A populisták ráadásul megtanulták, hogyan tudnak hatalmon maradni: elmossák a valódi és hamis hírek közötti határvonalat. Az sem baj, ha a vezér korrupt, csak karizmatikus legyen.
Megjelent magyarul a Progresszív válaszok a populizmusra – Miért szavaznak az európaiak a populista pártokra, és hogyan válaszolhatnak erre a kihívásra a progresszívek? című kötet. Az írás öt országban végzett kutatás alapján keresi a választ arra, miért veszítettek teret a progresszív pártok, illetve a szerzők javaslatot tesznek arra, hogy pontosan milyen ellennarratívát tudnának hatékonyan használni mindazon szereplők, akik fel akarnak lépni a populizmus ellen.
Az elemzésekhez fókuszcsoportos vizsgálat készült, Franciaországban a Nemzeti Gyűlés és az Engedetlen Franciaország szavazói körében, Finnországban a Finnek Pártja szavazói körében, Németországban az Alternatíva Németországért szavazói körében, Magyarországon a Fidesz és a Jobbik szavazói körében, Olaszországban pedig az 5 Csillag Mozgalom és a Liga szavazói körében.
A magyar kiadáshoz Bozóki András írt előszót, Demokrácián innen és túl – a populista kihívás címmel, ahol levezeti, hogy a 2008-as gazdasági válság után megkérdőjeleződött a neoliberális gazdaságpolitika értelme, beérett a globalizációkritikus mozgalmak kritikája. A 2010-es évek leggyakrabban használt politikai fogalmai pedig a populizmus és az illiberalizmus lettek. „A neoliberalizmus kritikája maga után vonta a liberalizmus kritikáját is, de ebből – néhány ország kivételével – nem a baloldal profitált, hanem a populista radikális jobboldali pártok és mozgalmak.”
Újra bebizonyosodott, a politika nem csak az ész, hanem a szenvedély és az érzelem világa is. Bozóki szerint a kiüresedett politika helyébe a populisták kínáltak alternatívát, akik a demokrácia visszaállítását, az európai térség újrapolitizálását ígérték a választók számára. De az „újrapolitizálás” nem a jövőbe, hanem a múltba nézett, és a múltban keletkezett, meglévő sérelmeket akarta orvosolni. A racionálisan megvitatható értékek és ideológiák helyébe az identitáspolitika lépett.
A CEU egyetemi tanára szerint a populisták két dolgot tanultak meg: a többség nevében beszélni (de ez a többség már nem a sokszínű kisebbségek sokaságából állt össze, hanem egyetlen, etnikai „nemzettest” érdekeinek abszolutizálásából) és kormányozni, vagy legalábbis hatalmon maradni.
Ugyanis míg régen könnyen rá lehetett mondani a populistákra, hogy csak ellenzékben hangosak, ha kormányra kerülnek, elfelejtik populista szólamaikat, addig mára – úgy tűnik – ez eltűnt, „Magyarországon a közpolitikai célok – ha vannak – látványosan és egyértelműen alárendelődnek az újraválasztás, a hatalmon maradás követelményének”, a népszerűség utáni hajsza pedig alternatív valóságot teremtett. Bozóki leírja, miért és hogyan tudnak hatalmon maradni a populisták:
elmossák, viszonylagossá teszik a valódi és hamis hírek közötti határvonalat, morálisan megkérdőjelezik a vezér személyén kívül eső politikai szféra integritását, amellyel céljuk az ellenzék lejáratása. Az sem baj, ha a kormányzás korrupt vagy hiteltelen, mert a karizmatikus vezért így is milliók követik, és az ellenzék nem nyújt alternatívát.
Cikkünkben Boros Tamásnak, a Policy Solutions stratégiai igazgatójának írását mutatjuk be, ő írta a könyv magyar vonatkozású fejezetét. A Progresszív válaszok a populizmusra Magyarországon című írást Boros azzal kezdi, 2019-ben a biztos szavazó magyar állampolgárok 65 százaléka választana egy populista pártot egy következő parlamenti választáson. Ezzel az aránnyal Magyarország minden más uniós országot megelőz a populisták képzeletbeli népszerűségi versenyében. A második Olaszországban ez a szám 57 százalék.
A kutató felteszi a kérdéseket:
2010 választóvonal a magyar politikatörténetben, laboratóriumi körülmények jöttek létre a populizmus megerősödése számára, a válság miatt nőttek a társadalmi különbségek és a társadalmi elégedetlenség, az MSZP meggyengülésével pedig összeomlott a kvázi kétpártrendszer. A Fidesz elkezdte a „nép” egyetlen valódi képviselőjének beállítania magát.
A kilenc évvel ezelőtti választások után nem sokkal Orbán meghirdette a Nemzeti Együttműködés Rendszerének korszakát, „amely – a neve ellenére – nem a társadalmi békéről, hanem a magyarországi pluralizmus felszámolásáról szólt” – írja Boros. Irányított demokráciára hasonlító rendszer kezdett kialakulni, „melyben a teljes államigazgatás, a kormányt ellenőrző szervek és a média jelentős része mind valójában a Fidesz politikai céljainak vannak alárendelve”.
Azaz a Fidesz a demokratikus eszközöket a demokrácia és a pluralizmus fenntartása helyett a kormánypárt hatalmának a fenntartására és az állampolgárok manipulációjára használja.
Közben pedig a Fidesz pont addig engedi megerősödni az ellenzéki pártokat, ameddig nem jelentenek veszélyt a hatalomra, de az ellenzék pártjai között az erőviszonyok kiegyensúlyozottak legyenek – ez a centrális erőtér. Átalakult a közjogi és közpolitikai rendszer is, elég csak a közmédiára, az Állami Számvevőszékre, az ügyészségre, az NVI-re gondolni, így nem meglepő – idézi Boros egy saját korábbi kutatásukat –, hogy a magyarok 49 százaléka szerint az Orbán-kormány demokratikus választási körülmények között immár nem leváltható.
A populista rendszer szereplői egyértelműen a Jobbik és a Fidesz, ugyanis ahogy a Jobbik mérséklődött, úgy radikalizálódott egyes témákban a Fidesz. A szavazói attitűdről Boros több megállapítást is tesz:
A fókuszcsoportos kutatással feltérképezték a magyar populista szavazók motivációit. A vizsgálatokat három csoporton végezték: nyugat-magyarországi kisvárosokban élő 45 év alatti Fidesz-szavazó nők körében; kelet-magyarországi, munkásosztálybeli, 40 év feletti korábbi szocialista jelenlegi Fidesz- és Jobbik-szavazók körében; valamint budapesti, 35 év alatti, felsőfokú képzettséggel rendelkező radikális férfi Jobbik-szavazók körében.
Fontos közös jellemző az 1980-as évek végének Magyarországának idealizálása (amikor még kommunizmus volt, kiszámíthatóság, lassú, de egyenletes növekedés az életszínvonalban, de nem volt szabad sajtó és demokrácia) – ez a populisták vágyott aranykora. „A bezzeg a nyolcvanas években még volt magyar cukorgyár, ahol lehetett dolgozni típusú kijelentések igen jellemzők ezekre a szavazókra” – írja Boros. A másik nosztalgikus korszak a rendszerváltást követő évtized, a kilencvenes évek, a remény korszaka, amikor hinni és remélni lehetett, hogy itt is lesz majd osztrák életszínvonal.
A populista szavazók dühösek is, de nem a kormánnyal szemben (Magyarországnak kilencedik éve van populista kormánya), hanem a nemzetközi szereplőkkel, a világrenddel, az Európai Unióval vagy a migránsokkal szemben.
A fideszes szavazók kifejezetten elégedettek Magyarország állapotával, a munkalehetőségekkel, a gazdasági fejlődéssel, a miniszterelnök EU-ellenes retorikájával, vagy azzal, hogy a Fidesz nem enged be migránsokat és menekülteket az országba. Ezzel szemben az ellenzéki Jobbikra-szavazók – elismerve a kormány migráció- és EU-ellenes retorikáját – súlyos problémákat látnak abban, hogy közel 1 millió magyar munkavállaló hagyta el az országot és költözött Nyugat-Európába, hogy ellehetetlenítette a kormány a szakszervezetek működését, vagy azzal, hogy egyre nőnek a társadalmi, vagyoni, politikai különbségek az országban.
Ugyanakkor a magyar populisták nem globalizációellenesek, mégis fontos számukra a nemzetállam koncepciója. Baloldali értékek is megfigyelhetőek a populista (jobboldali) szavazók értékrendjében. Ilyen például a társadalmi egyenlőség iránti igény.
Ezek után mik lehetnek a progresszív politika lehetőségei Magyarországon? Az évtizedes nyugat-európai szociáldemokrata recept a jobboldali populizmusra a következő volt: a saját, progresszív értékekhez való ragaszkodás és egy erőteljes értékküzdelem a populistákkal; a populisták által előtérbe tolt témák negligálása és a saját – gazdaságközpontú – témák sulykolása; vagy a populista jobboldal javaslatainak átvétele, a korábbi saját álláspont áthangolása.
A kötetben a fentiek egyedi kombinációját javasolják. Csak címszavakban:
A kötet (PDF) itt érhető el teljes egészében.
A magyar nyelvű írás kiadói a Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest, a FEPS – Foundation for European Progressive Studies és a Policy Solutions.
Két héten belüli döntést ígért, de két nap után lecsapott három iráni nukleáris létesítményre Donald Trump azzal a bombával, amellyel csak az USA rendelkezik. Azt találgatják, első és második elnöksége eddigi legnagyobb kockázatvállalását előre kiszámított módon, furfangosan tette, vagy kiszámíthatatlan szeszélyből.
Lehetséges forgatókönyvek.
Értetlenül állnak „a várható intézkedések súlya előtt”.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
