Több velencei is pánikszerűen elmenekült, miután kezdetét vette az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) a településen - derül ki egy helyi, titkos Facebook-csoport posztjaiból. Sokan erre a hat napra időzítették nyaralásukat - tavaly ugyanis nagy volt a koncertek hangereje, és sok volt a szemét is, így előre gondolkodtak.
De van, akiket idén is zavar a hangerő, pedig a nagyszínpad csak most, a hétvégén üzemel be - többen ébredtek nagy zajra hajnalban, állítólag az Ófaluban beleremegtek a basszusba az ablakok.
Volt, azt írta, "Nagyon jól aludtam, mert lehúztam Balatonmáriára", olvasható a Facebook-csoportban. Többen arról írnak, hogy miért mehet a zene reggel 7-ig, ha ez nem szabályos. Mások szerint ugyanakkor csak a rossz alvókat zavarja a fesztivál.
L. Simon László térségi országgyűlési képviselő szerint minden tavalyi panaszt komolyan vettek és orvosoltak, a fesztivál sosem lépi át a megengedett zajszintet, sok kukát helyeztek ki a fesztivál környékén, mondta el a politikus a Magyar Hírlapnak. A szervezők nagyon szigorúan szűrik a drogot és mindent megtesznek, hogy mindenki kulturáltan szórakozzon - mondta L. Simon László, és példaértékűnek nevezte a fesztivál szervezését.
Koszti András, Velence polgármestere főzéshez hasonlította a szervezést, amiben a környékbeli települések, a kormány, a Semmelweis Egyetem és a HÖOK együtt gyűjtötték össze az alapanyagot, főzték meg, és tálalták fel a vendégeknek.
A fellépők listáján van Rita Ora, a retró vonalat erősíti a német Scooter és a Brooklyn Bounce, valamint lesz Tankcsapda, Halott Pénz, Kowalsky meg a Vega, a Punnany Massif, a Brains-koncert is, emellett koncertet ad Majka is.
Megkérdeztük az önkormányzatot is, kellett-e intézkedni a hangerő miatt, illetve érkeztek-e panaszok a zajra. Ha választ kapunk, frissítjük a cikket.