Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az ország nagyjából harmadára adták ki a figyelmeztetést a rossz idő miatt.
Elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hét megyére. A Dél-Dunántúlon, valamint Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a zivatarok miatt van életben a figyelmeztetés, Baranyában és Somogyban pedig emellett még a felhőszakadások miatt is.
Eközben Békés megyében egyedüliként még ma is érvényben van a hőség miatti figyelmeztetés.
Mint írták, csütörtök reggelig elszórtan, főként az ország északi felében előfordulhatnak zivatarok 20-30 milliméternél is több csapadék, jégeső, viharos szél (60-90 km/h) kíséretében. Napközben északkeleten előfordulhat zivatar, majd késő estétől délnyugaton várhatóak zivatarok, amelyek környezetében felhőszakadás előfordulhat.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.