Kovács László: Párthűség, hazaszeretet és hazaárulás az Európai Parlamentben

Az Európai Parlament képviselőinek magatartására, így szavazatára is két tényező gyakorol hatást. Az egyik nyilvánvalóan az őket delegáló párt politikája. Baloldali párt tagjától aligha várható el, hogy az Európai Parlamentben jobboldali nézeteket, jobboldali értékrendet képviseljen. Ez természetesen fordítva is igaz. A jobboldali pártok politikusaitól nem meglepő, ha a vitákban jobboldali álláspontot hirdetnek.

Magyar képviselők 2004 tavasza, hazánk uniós csatlakozása óta vesznek részt az Európai Parlament munkájában. Akkor tapasztalhatták más országok képviselői először, hogy a magyarországi politikai nézetkülönbségek az európai politikai kultúrában szokatlanul durva formában jelennek meg.

Az első konfliktust az robbantotta ki, hogy a magyar kormány a hazánknak is járó Európai Bizottsági helyre engem, a Magyar Szocialista Párt korábbi elnökét, korábbi külügyminisztert jelölte. Ez összhangban volt a többi tagország, köztük a régiek több évtizedes gyakorlatával, akik szintén korábbi kormánytagokat, nemzeti parlamenti vagy pártvezetőket jelöltek az Európai Bizottság tagjának. Az akkor ellenzékben lévő Fideszt az én jelölésemmel semmilyen jogsérelem nem érte, hiszen az Európai Parlamentben a biztosok jelölésének joga a hivatalban lévő kormányt illeti. A Fidesz azonban ebbe nem tudott belenyugodni, és mindent megtett, hogy a jelölésemet megakadályozza. Az illetékes parlamenti bizottságban a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője, Szájer József szokatlan módon, a látszatra sem ügyelve osztogatott cédulákat, amelyeken a Fidesz javaslatokat tett a hozzám intézendő provokatív kérdésekre. A szakértők véleménye szerint válaszaim között mindössze egy volt pontatlan, amikor a hidrogént energiaforrás helyett energiahordozóként említettem. Más szakmai kifogás nem merült fel, a bizottság elnöke ezért nem is rendelt el szavazást. A hazai és a nemzetközi sajtóban a Fidesz ennek ellenére kudarcnak minősítette a szereplésemet, engem pedig alkalmatlannak a tisztségre. Ez volt egyébként akkor az egyetlen eset, hogy egy tagország kormányának jelöltjét, saját hazájának ellenzéki képviselői próbálták minden alap nélkül megbuktatni.

Az Európai Bizottság elnöki posztjára jelölt portugál José Manuel Barroso a helyzet megoldása érdekében úgy döntött, hogy mivel a néppárti olasz és a liberális lett jelöltet a meghallgatásuk után saját pártcsaládjuk leszavazta, helyettük a két kormánytól új jelöltet fog kérni. Engem és a szocialista frakciót viszont arra kért, hogy a két „megbüntetett” jobboldali frakciónak tett gesztusként értsünk egyet egy portfólió cserével. Így az energiapolitika helyett az adó- és vámpolitikát kaptam meg, az energiapolitika felügyelete pedig az új lett biztoshoz került.

A portfóliócsere számomra nem jelentett problémát, hiszen korábban sem az energiapolitikával, sem pedig az adó- és vámügyekkel nem foglalkoztam, mindkét terület ismeretlen volt számomra. Tudtam, hogy bármelyiket kapom, először alaposan meg kell ismernem a területet. Ez egyébként szinte minden biztos esetében így történt. Alig fordult elő, hogy valaki olyan munkaterületet kapott, amivel korábban foglalkozott. Például a jelöltek között tíz korábbi külügyminiszter, egykori kollégám volt, akik közül természetesen csak egy kaphatta ezt a feladatot, a többinek valami más jutott.

A sors fintora, hogy végül a Fidesz lett az ügy vesztese. A vita csúcspontján ugyanis elkezdték azt híresztelni, hogy korábban a szovjet titkosszolgálat, a KGB akadémiáján tanultam, és ott jó barátja lettem Vlagyimir Putyinnak, amiből persze egy szó sem volt igaz. Ám Szájerék nem adták fel, ennél is botrányosabb lépésre szánták el magukat. Az Európai Parlament mind a 751 képviselőjének e-mailben küldtek egy fényképet, amelyen egy iskolai osztályteremben kb. 50 katonaruhát és „pufajkát” viselő középkorú férfi volt látható. Az első sorban ülő, tányérsapkás, 50 év körüli parancsnok képe alatt pedig az alábbi feliratot lehetett olvasni: „Ez Kovács László, aki 1956 őszén a forradalmat leverő szovjet csapatok oldalán harcolt, és akit a jelenlegi magyar kormány most az Európai Bizottság tagjának jelölt.” Az sem zavarta őket, hogy a fényképen látható férfi legalább 50 éves volt, míg én 1956-ban, amikor a fotó készült középiskolás, alig 17 éves. Pár nap múlva, ha jól emlékszem, akkor a Blikkben nyilatkozott is egy nálam évtizedekkel idősebb férfi, aki elmondta, hogy a fényképen ő látható.

Ez már sok volt nekem. Felkerestem az Európai Néppárt  frakcióvezetőjét, a német kereszténydemokrata Hans-Gert Pötteringet, aki az ügy tisztázását ígérte. Két nap múlva Pöttering elmondta, hogy telefonon beszélt Helmut Kohllal, aki megerősítette, hogy Horn Gyula helyetteseként jelentős szerepet játszottam a magyar külpolitika nyugati nyitásában, a keletnémet menekültek kiengedésében, a rendszerváltásban, majd külügyminiszterként Magyarország NATO- és Európai Uniós csatlakozásában. A volt német kancellár kijelentette, hogy amit rólam a Fidesz egyes képviselői Brüsszelben terjesztenek, az hazugság.

Véleményem szerint természetes, ha egy európai parlamenti képviselő annak a pártnak a politikáját képviseli, amelyik delegálta. Ha ez a politika árt a hazája érdekeinek, akkor sem ő a hazaáruló, hanem a pártjának politikája a hazaáruló politika. Tények sora bizonyítja, hogy kormányon és ellenzékben is lehet a haza, a nemzet érdekeit szolgáló, de azokat károsító politikát is folytatni. Kormányzati pozícióban nagyobbak a cselekvés lehetőségei, de éppen ezért nagyobb a politika felelőssége is!

Az Európai Közös Piac 1958. január 1-i létrehozása óta az integrációba bekapcsolódott országok gazdasági fejlődése gyorsabb volt, mint a kívül maradóké. A pénzügyi-gazdasági válságot is ezek az országok küzdötték le eredményesebben. Példák sokasága bizonyítja, hogy a Közösségre jellemző demokratikus jogállami viszonyok jobb életfeltételeket, nagyobb stabilitást és kiszámíthatóságot biztosítanak, mint az önkényuralmi rendszerek. A magyar szocialisták ezért az ország érdekének az integráció erősítését tartják, nem pedig a durva hazugságokra épített, Európa-ellenes, illiberális nézetek hirdetését, amelyekkel szemben határozottan fellépnek.

Ezért nem minősíthető hazaárulásnak, ha a magyarországi szocialista, vagy más demokratikus értékrendet valló ellenzéki politikusok az európai parlamenti vitákban a Brüsszelben kevésbé vagy alig ismert, de valós tényekre hivatkozva nem hajlandók megszavazni a magyarországi demokratikus jogállam lebontásán, a szabadságjogok korlátozásán, az ország kirablásán immár közel 10 éve gátlástalanul dolgozó, a hatalommal visszaélő és Magyarország nemzetközi megítélését, kapcsolatrendszerét romboló kormányoldali magyar politikusok fontos uniós tisztségekbe történő megválasztását. Nem a leszavazásuk, hanem a jelölésük és megválasztásuk a hazaárulás, mert ez árt hazánk érdekeinek!

Kovács László

Az Európai Bizottság volt tagja

korábbi külügyminiszter

az MSZP volt elnöke