A búcsút az elemzéstől és az oktatástól a 24.hu oldalán jelentette be egy interjúban. Hogy miért vált, arról ekképp nyilatkozik:
Három oka van a költözésnek, az első személyes. Kilenc éve csinálom a Republikon Intézetet, és húsz éve koptatom az ELTE padjait diákként, majd oktatóként. Szerintem az a normális, ha az ember néha váltani akar. A második ok, hogy ez szakmailag nagyon komoly kihívás. A magyar politikai elemzés – már csak azért is, mert a politikai helyzet olyan, amilyen – izgalmas dolog, de megvannak a korlátai. Ehhez képes az Európai Parlamentben sokkal nagyobb és izgalmasabb a tér. A harmadik ok pedig, hogy ha az embert érdekli a politika, és nem a Fidesz oldalán van, akkor a politikát alakítani ma bizonyos szempontból hasznosabb és könnyebb is Brüsszelben, hiszen más ott a politikai helyzet.
A momentumos Cseh Katalin kabinetfőnöke lesz. „Egy darabig távolabb voltam a politikától, most egy darabig közelebb leszek. Láttunk már példát arra, hogy politikusból elemző lett és elemzőből politikus, ezek a szerepek természetes váltásai egymásnak.”

Tóth Csaba
HVG / Máté Péter
Régóta ismeri Cseh Katalint, megkeresték a feladattal, sok kihívást lát ebben Tóth. Hogy mi lesz a feladata? „A magyar és az európai politika is olyan, hogy a politikust agyonnyomják a különböző igények, megkeresések, feladatok, és szerintem egy kabinetfőnöknek az a feladata, hogy ebben rendet vág, prioritásokat fogalmaz meg, és pályán tart valakit. Hívhatnánk ezt klasszikus politikai tanácsadói szerepnek is.”
Ezzel a váltással távozik a Republikon éléről is, ahogyan az ELTE-t is otthagyja, ahol a politikatudományi képzés egyik oktatója volt.
(Kiemelt kép: Cseh Katalin az EP-választások éjszakáján, Máté Péter /HVG)