Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A miniszterként bukott Balog Zoltán a református egyházban érhet a csúcsra – írja a friss HVG, ehhez a reformátusok még szabályt is módosítottak. Vélhetően nem a miniszteri teljesítménye alapján szolgál rá új pozíciójára.
Miniszterből nemsokára református püspök lehet Balog Zoltán egykori Emmi-miniszter, ezt református egyházi körökben már kész tényként kezelik – írja a HVG hetilap. Ez unikum, és Balog esélyeit jellemzi az a tény, hogy az egyház még arra is hajlandó, hogy a püspökké választás kritériumait hozzá igazítsa.
Holott a bukott miniszterhez kevés olyan eredmény köthető, ami egyértelműen neki tulajdonítható, sokkal inkább a politikusként és egyházi személyiségként is visszás mozzanataira lehet emlékezni. Ezeket bőséggel taglalja a lap: a menekültkérdésben és a kormány idegenellenes retorikájára megnyilvánuló Balog kijelentette, a sarkításra, üzenetek egyszerűsítésére szükség van a politikai kommunikációban, a jézusi szeretetparancsra annyit mondott, mindenkit csak elvben lehet szeretni.
Balog asszisztált az egyházügyi törvény átalakításával a kisegyházak egyházi státuszának megvonásához, az oktatás értelmetlen centralizálásához, a szeme előtt tűnt el a romák felzárkóztatására szánt pénzek egy része, és nevét adta a kulturális állami intézményrendszer kormányközeli kézbe helyezéséhez.
További részletek az e heti HVG-ben!
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.