Nemet mondott a hatvani MSZP az országos elnökségnek

Fellázadtak a szocialisták a Heves megyei városban, nem hajlandók végrehajtani a magasabb szinten hozott döntést.

  • hvg.hu hvg.hu
Nemet mondott a hatvani MSZP az országos elnökségnek

A hatvani szocialisták úgy határoztak, nem szállnak be az ottani ellenzéki összefogásba, külön kívánnak indulni az őszi önkormányzati választáson, annak ellenére, hogy a párt országos elnöksége arról döntött: a Fidesz–KDNP legyőzése érdekében együtt kell működni más ellenzéki pártokkal és szervezetekkel.

A hatvani MSZP szerda esti közleménye szerint – amelyet az Index idéz – álláspontjukról tájékoztatták a párt országos központját is, ami után volt megyei elnökük, Érsek Zsolt, valamint a városi szervezet vezetője is azt az értesítést kapta, hogy az országos elnökség döntése alapján Hatvanban a hatvani tagsággal szemben az összellenzéki Együtt Hatvanért Egyesületet (EHE) támogatják.

"Az MSZP országos központjától erre vonatkozó írásos döntést, illetve arról tájékoztatást nem kaptunk, mert a nyilvánvaló jogsértést nem kívánták írásba foglalni. Tekintettel arra, hogy sem az országos elnöknek, sem pedig az országos elnökségnek az MSZP alapszabálya értelmében ilyen jogosultsága nincs, ezért ezt a tájékoztatást elfogadni nem tudjuk, és nem is akarjuk" – olvasható a közleményben.

A hatvani szocialisták jelezték: mivel ők jelezték, hogy nem működnek együtt az EHE-vel, felszólítják annak vezetőjét, hogy tüntesse el kiadványaikról az MSZP logóját.

Ahogy korábban – ugyancsak az Index értesülése alapján – megírtuk, Érsek Zsolt részben azért hagyta ott 29 év után az MSZP-t, mert a párt vezetése szembement a helyi alapszervezet korábban meghozott, a különindulásról szóló döntésével, és beszállt az ellenzéki összefogásba.

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Sokat köszönhet az Ozempic és a Wegovy Hollywoodnak, ott derült ki, hogy radikálisan le lehet fogyni a szemaglutid alapú gyógyszerekkel – de a függőségekre gyakorolt jótékony hatása is a sztárok által bukott ki. Rengeteg kutatás indult, hogy kiderüljön, miért válnak be számos betegség ellen a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszerek.